A klasszikus parasztház tornáca a ház előtt vonul végig. Újabb keletű az a tornác, amely a ház útra néző oldalán is keretezi a házat, tehát két oldalról. Ez utóbbi esetben nemcsak a rövidebb, de a hosszabb talpfákat is kiengedik egy-egy oldalon. A házak felépítése és beosztása igen egyszerű, rendszerint két szobás. Ebből egyiket két egyenlőtlen részre osztva képezik az éléskamrát. A két szoba egymás végébe helyezkedik, mindkettő a tornácról nyíló bejárattal, de lehet a két szoba között is átjáró.
A falakat, a közfalakat is, kb. 90 cm magasságig rakták vízszintesen egymásra, ez után tették be az ablaksasokat, és hagytak helyet az ablaknyílásnak. Az ablak és ajtónyílás felső fele ugyanabban a magasságban található. Az ablaknyílások fölé még három vagy négy rend fát fektettek. Az épület hátsó falára, ahová nem kerülnek ablakok, egy rend fával többet tesznek, számítva az esetleges összenyomódásra.
Amikor a falak megfelelő magasságot értek el, azt mondták, hogy készen van az épület „dereka" . Erre rakták fel a gerendákat, amelyeket kiengedtek (kieresztettek) a talpfákhoz hasonlóan a tornác fölé. Erre került rá a „szélkoszorú". A padlás alapjául szolgáló gerendákat bevésik a falakba, majd lepadolják 24-es (24 mm-es) deszkával. A már lepadolt padlást még egy rend deszkával födhették úgy, hogy a deszkák közét felülről újabb deszka fedje. Erre azt mondták, hogy „bélést" tettek rá. A padlást utóbb „letapasztották" , sárral „síkitották" egyrészt azért, hogy felülről jól szigeteljen, másrészt mert a gabonát ott szárították őszidőben. A sárral való tapasztást minden esztendőben megismételték.
A régi parasztházaknál a gerendák bekerültek a plafon alá. A padlástartó gerendákat egymástól 1,5 m-re vésték be.
A szélkoszorúba vésik be a szarvazatot, vagy tetőzetet tartó szarufákat. A szarufákat előre kiszámított magasságba, fordított „V" alakban vésték be a gerendákba, máskor „kármiát" csináltak (faragtak) a szarufáknak, felső részükön pedig „macskafákkal" erősítették össze, a gerendákkal párhuzamosan. A szarvazat gerendáit kiengedték a tornác elé, illetve a ház hátsó fala mögé, így védték esőtől-hótól a tornácot és a ház falait. Ezt csepegőnek nevezték.
A tető formája változó, az építtető vagy az építkezést lebonyolító mester ízlésétőól függött.A legrégiesebb tetőtípus a „viharmentes bütü" , de ismernek még „géberes bütüt", egyenes vagy „igyenes bütüt" . Létezik „kazettás bütü" amelyet kopjafás díszítéssel láttak el, és amelyet „díszített kazettás bütünek" neveznek.
A Felcsíki házakat egészen e század közepéig zsindellyel födték. A zsindelytetőt úgy rakták a szarvazatra, hogy a füstnek egy „búbon" (dudoron) kelljen eltávozni.
A tetőteret a lehető legjobban szigetelték egyrészt azért, hogy őszidoben, mikor a gabonát szárították, a madarak ne juthassanak a padlásra, másrészt pedig azért, mert télen itt füstölték (tartósították) a szalonnát, kolbászt és más „disznóságokat".
A lakóházak beosztása igen egyszerű volt. A szobák ajtói a tornácra nyíltak, a tornác feljárók száma pedig általában megegyezett az ajtókéval. A „tornáckerítést" lécezték de leggyakrabban faragott deszkákkal rakták be. Díszítésük megegyezett a ház előtti galambbúgos kapuéval, ha volt ilyen.
A házaknak általában két ablakuk volt: minden szobának egy-egy. Ezek a tornácra nyíltak. Újabb keletű az a szokás, hogy az út felől is, az udvar hátsó része irányába is ablakot vágnak. A század elejéig a parasztházakat csak belülről lécezték és tapasztották sárral. Kívülről csak nagyon ritkán, akkor is csak az ajtó- és ablaknyílások körül, szigetelés céljából. A múltszázadi házak esetében lécezést nem fedezhetünk fel, hanem a sarat a fákba vert bükkfaszegekre tapasztották.
A manapság fellelhető tornácos házakat többféleképpen osztályozhatjuk. Ha a tornácot vesszük alapul akkor megkülönböztetünk olyan házakat amelyeket csak az udvar felől kísér tornác (ezek száma 1996-ban 311) , vagy olyanokat, amelyeket az udvar és az út felől övez tornác (1996-ban 28 ilyen házat találtunk Csíkszentdomokoson). Nem jellemző az, hogy a házat három oldalról kísérje tornác.
A tornác teljesen végigvonulhat a ház előtt, de századunk '50-es éveitől nagy divat, hogy a tornácot mintegy elzárja (általában a hátsó udvar felől) egy harmadik szoba. Ekképpen jelent meg újításként egy tágasabb harmadik szoba, ahol állandóan laktak, főztek (itt található a kamra is), és így a szobák rendeltetése is megváltozott. Azelőtt volt egy lakószoba és egy „tisztaszoba" („első szoba"),azóta van konyha és kamra, hálószoba, tisztaszoba.
Ez már egy újítási forma, de a házak újítása többféleképpen történhetett.
Általánosan szokás volt az, hogy a tornác helyébe egy szobát, néha egy előszobát is építettek úgy, hogy a talpfát kieresztették a tornác elé a kívánt távolságra, megépítették az alapot (fundamentumot) ennek a toldott résznek és már emelték is a falakat. A derékrészt ha felhúzták itt is szélkoszorút emeltek, a szarvazatot pedig hozzákapcsolták a régi ház szarvazatához. Az egészet egybefödték és toldásnak („tódásnak") nevezték.
Egy másik terjeszkedési lehetőség az, amikor a régi házhoz hátrafelé, a csűr irányába történik a toldás. Így az udvar egyik oldalát (majdnem a csűrig) épületsor szegélyezi.
A toldás nem minden esetben a jómód következménye. Nagyon sokan nem rendelkezvén belsőségekkel ahová építsenek, toldottak.
Csíkszentdomokoson a legkisebb fiú az „ösben" (ösben=szüloi házban) marad lakni, a szülőkkel egy udvaron. Ezért látni nagyon sok udvaron akár három vagy négy generációt is együtt élni. A nagyobb fiúknak leggyakrabban új telekre építenek.
A tornác előtt foglalt helyet egy kis kerítéssel körülhatárolva a 3-4 négyzetméter területű virágos kert. Nagyon egyszerű virágokat, általában évelő növények virágait ültették ide, amelyek nem igényesek, ápolást nem igényeltek. Ezek közül a legkedveltebb és legjellemzőbb a gyöngyvirág volt. (Megszárítva a gyöngyvirág nagyon jó tüdőgyulladás gyógyítására.)
A galambbúgos kapu és a szerény ház együttesét mintegy kiegészíti a rendezett belső, első- és hátsóudvarával, valamint veteményes kertjével. Az egész „művet" mintegy kiteljesíti a csűr és istálló, ami falunkban egy egységet képez, kimagaslik a többi épületek közül és öreg adatközlőim egybehangzó véleménye szerint láttatni engedte a valamikori gazdák „módosságát".
A veteményes kertbe zöldségféléket ültetett a háziasszony, hogy bármely pillanatban elővarázsolhassa azokat szükség esetén. Ugyanitt találhattuk a „föd végin" a sarjús helyet (kertet) ahonnan a gazda „friss zöldet" vághatott a disznóknak, vagy a nyáridőre itthon tartott bárányoknak. A hátsó udvaron mintegy a ház meghosszabbításaként rendszerint a következő helyiségek foglaltak helyet: a sütőház (kemence – manapság már külön építik,távolabb, a háztól), a fásszín, a színalja a kocsiszínnel és a pajták (tyúk-,disznó-,kutya-, ...). Ezeket a helyiségeket lehetőleg egy fedél alá építették a könnyebbség miatt.
A hátsó udvaron volt a kutya, majorság helye, de ide engedték ki egy kis szabad mozgásra a csikót, lovat, teheneket. A bárányok, juhok akla külön építmény volt, és gyakorta a csűr szomszédságában létezett, nyáridőben inkább üresen állott (lakóik a nyájjal a havasokban voltak).
A csűr nagy fontossággal bírt. Építésére nagy figyelmet és sokkal több anyagot áldoztak mint a ház esetében. Minthogy vidékünkön az állattartás a megélhetés egyik fő forrása volt, így érthető miért e nagyrabecsülés eme épületek iránt. Méretei és formája gazdájának anyagi jólétéről tesz tanubizonyságot. Az istálló és csűr együttese több egységre tagolta az épületet: „hiú" (az istálló fölötti rész), „odor" (az istállóval átellenben található rész), „rakó" (Csíkszenttamáson „léca", a szekér bejárására alkalmas rész fölött). Ezek rendeltetése is különbözött.
A csűr építési módja nagyban hasonlított a házéhoz, csakhogy itt nem szenteltek figyelmet a fák egymáshoz illesztésére, leginkább gombolyag gerezdbe, vagy kapocsgerezdbe illesztették. Míg a ház esetében a fák között csak legtöbb 1,5 cm közt hagytak, a csűrnél ez a távolság lényegesen nagyobb lehetett annál is inkább, hogy az itt tárolt szénának szellőznie kellett. Az istálló építésénél viszont a fákat szorosan rakták, hogy minél jobban szigeteljenek, sőt utólag ezt is mint a házat, sárral tapasztották. Egy általános Csíkszentdomokosi csűr 10 – 12 m hosszú és 7 m széles, de a nagyobb gazdák kettős istállót építtettek. Ebben az esetben az istálló 8 métert foglalt a csűr 16 m összhosszából, szélessége ugyanúgy 7 m volt.
Ha a belsőség elég nagy volt, akkor a csűr mögött is sarjús kert található.
Gyűjtötték: Boros Csilla, Sándor Ágnes és Sándor Csaba
Feldolgozta: Sándor Ágnes és Sándor Csaba, 1998
ordogborda.hu
