Az élet minden helyzetében előttünk áll Krisztus megszentelt áldozata, amely értékessé teszi a tudatosan vállalt küzdelmet, szenvedést.
Ennek gyümölcsei nem látványosak, nem is érnek be egyik pillanatról a másikra, mégis nagyon valóságosak.Sok életet változtatott meg már a Jézussal való rendszeres találkozás, hisz valóban mindennapi táplálék akar lenni, amely az élet alapvető feltétele. A mai napon vessünk számot azzal, hogy mit is jelent nekünk a Szentáldozás.Vajon mi szomjazzuk-e a az Úr Jézussal való találkozást? Vallásos életünknek csak akkor lesz kihatása a mindennapi életre, ha gyakori vendégei leszünk Jézus asztalának. Sokminden táplálhatja benső életünket, több irányból várhatunk hatékony segítséget, de semmi nem nyújt annyit, mint az Oltáriszentség, hisz Jézus személyes jelenlétét semmi nem pótolja.
Anyaszentegyházunk a mai nap az Oltáriszentségnek rendez ünnepet. Szentmisére hív bennünket, hogy rámutathasson a kenyér és bor színe alatt közöttünk lakó Úr Jézusra. A húsvéti idő lejártával külön ünnepet rendel el az Oltáriszentségnek, hogy jobban kiemelje és felhívja figyelmünket erre a nagy lelki ajándékra. Ugyanakkor arra buzdít, hogy használjuk ki az Úr Jézussal való személyes találkozás lehetőségét, és merítsünk ebből a számunkra felkínált erőforrásból. Az ünnep imádságos áhítatában hálával gondolunk az Utolsó vacsorán történtekre, amikor az Úr Jézus az apostolokra bízta önmagát, a kenyér és bor színe alatt.
Hány évszázados előkészület előzte meg a történelem első áldozását? Az egész Ó-szövetség valójában egy nagy előkészület. A mai első olvasmányában a szentmise Ó-szövetségi gyökerei tárulnak fel előttünk.
Mózes lejött a Sinai hegyről és a nép tudtára adta, hogy Isten szövetséget köt velük. A nép válasza: „az Úr minden szavát megtartjuk” A megkötött szövetséget, áldozati állatok vére pecsételte meg. Már itt is jelen van Isten szavának a hallgatása és az áldozati vér. A szent leckében szent Pál apostol helyesen következtet: Jézus örök főpapként lépett a szentélybe és saját kiömlő vérét ajánlotta fel áldozatul, érettünk! „ Saját magát adta tiszta áldozatul az Istennek.” Ezzel elnyertük „az örökké tartó szövetséget.” Szent Márk evangélista az utolsó vacsora eseményébe kapcsol bele minket. Jézus miután tanította övéit, „a vacsora közben kezébe vette a kenyeret, és ezekkel a szavakkal adta nekik: Vegyétek és egyétek…Majd fogta a kelyhet és így szólt:” Ez az én vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontatik.” Az Úr Jézus találhatott volna sokféle más formát, rendkívüliebbeket, amelyek kétség nélkül bizonyítanák isteni hatalmát. Isten mégis nagyon emberi utat választott. A mindennapi táplálékban a kenyérben, és a borban maradt közöttünk, igy kötötte meg velünk az új szövetségét..
Az Egyház ma különösképpen is ráirányítja a figyelmünket arra a tényre, hogy az Úr Jézus lelkünk táplálására maradt közöttünk az Oltáriszentségben. Nagy szűkségünk van erre. Hisz az élet sokkmindenben próbára tesz. És senki sem lehet kivétel. Mindenkinek feladata a vallásos életvitel.
Az Oltáriszentségben közöttünk lakó Jézus eligazító, lelki iránytű akar lenni a fiatalok számára. A kereső fiatal szeretne eligazodni az élet kuszaságában, amelynek annyi-meg annyi buktatója van. Az Úr Jézusban pedig megértő barátra lelhetünk, akitől mindig lehet tanácsát kérni, mert őt sosem zavarjuk. A felnőtt sokszor reménytelennek találja a kenyérért való harcot, mert a verejtékes munka nem hozza meg a várt gyümölcsöket. A lankadtság idején erőforrás és biztatás az úr Jézus közelsége.
Az idős nyugalomra vágyik, de előfordul, hogy még az előrehaladott kora ellenére is gondokkal küzd. Az úr Jézusnál nincs megértőbb, erős támaszunk Ő.
Az élet minden helyzetében előttünk áll Krisztus megszentelt áldozata, amely értékessé teszi a tudatosan vállalt küzdelmet, szenvedést. Ennek gyümölcsei nem látványosak, nem is érnek be egyik pillanatról a másikra, mégis nagyon valóságosak.
Sok életet változtatott meg már a Jézussal való rendszeres találkozás, hisz valóban mindennapi táplálék akar lenni, amely az élet alapvető feltétele. A mai napon vessünk számot azzal, hogy mit is jelent nekünk a Szentáldozás. Vajon mi szomjazzuk-e a az Úr Jézussal való találkozást? Vallásos életünknek csak akkor lesz kihatása a mindennapi életre, ha gyakori vendégei leszünk Jézus asztalának. Sokminden táplálhatja benső életünket, több irányból várhatunk hatékony segítséget, de semmi nem nyújt annyit, mint az Oltáriszentség, hisz Jézus személyes jelenlétét semmi nem pótolja.
