Charles de Foucauld (1858-2008) názáreti lelkisége.
150 éve született Charles de Foucauld, aki később így nevezte magát: Jézusról nevezett Károly testvér, akit 1916. december elején gyilkoltak meg a tuaregek a Szaharában. Károly testvért ma már a boldogok sorában tiszteljük. Joggal írhatta róla Yves Congar domonkos teológus, korunk másik nagy szentje mellé állítva: „Az atom századának küszöbén Isten keze két világítótornyot gyújtott meg. Nevük: Lisieux-i Teréz és Charles de Foucauld.
Charles de Foucauld mozgalmas életútját, a katonatiszt feslett életét, a kutató hosszú keresését, megtérését, názáreti rejtett életét, szaharai vértanúságát ma már a magyar hívek is ismerik. Hét évig felfedező volt, hét évig trappista szerzetes. A trappistáknál is szüntelenül Názáretet keresi. Hogy szorosabban a názáreti életet követhesse, a hetedik év végén, 1897-ben elhagyja a trappista monostort. Távozásakor két fogadalmat tesz: az örökös tisztaság fogadalmát és az örökös szegénység fogadalmát, ami által arra kötelezi magát, hogy soha nem lesz több tulajdona, se nem használ többet, mint amivel egy szegény munkás rendelkezik. 1897-től 1900-ig Názáretben folytatja Jézust követő názáreti életét. A klarisszák kolostorának házi szolgája. Bevásárol nekik a városban, végzi a különféle munkákat. Egy kis faházban lakik, ahol a kerti szerszámokat tartják. Imádkozik és dolgozik. Az éjszakát az eucharisztikus Jézus imádásában tölti, írásban elmélkedik az Evangéliumról.
Most a karácsonyi ünnepkör hangulatát is idézve Károly testvér názáreti lelkiségét jellemezzük Jean-Francois Six tanulmánya alapján. Názáret helysége igazában jelzi Károly testvér lelkiségének legjellemzőbb vonását. Miként annak idején Assisi Szent Ferenc, ő is szó szerint akarta megvalósítani az evangéliumot, a názáreti életet. Nemcsak názáreti tartózkodása alatt, hanem egész későbbi életében. „Jézust lásd minden emberben”, jegyezte fel 1905-ben. „Egyszerű fizikai munka, mint Jézusé Názáretben. Testvéreid iránti megbocsátás, türelem és a határtalan remény, amire neked is szükséged van. A lelkek javáért jól kell beszélned a tuareg nyelvet …A szegénység szellemében a lehető legkevesebbel bírni, hogy olyan légy, mint Jézus Názáretben.”
Halála előtt öt hónappal, 1916. június 2o-án ezt jegyzi fel: „mindig az utolsó hely: Amikor maghínak egy lakomára, foglald el az utolsó helyet. Ezt tette ő maga is, mióta belépett az élet lakomájára egészen haláláig. Názáretben élt rejtett életet, hétköznapi életet, családban, az ima, a munka, az ismeretlenség életét, csöndben gyakorolva az erényeket, amiknek nem volt más tanúja, mint Isten, környezete és a szomszédok. Ez az életmód egyszerű, alázatos, hasznos és rejtett volt, mint a legtöbb emberé.”
Itt most csak felsoroljuk Six nyomán a Károly testvér életét jellemző názáreti lelkiség főbb vonásait
- a názáreti élet olyan, ahol jézussal vagyunk együtt,
- Jézussal, aki már a názáreti évektől minden ember Üdvözítője,
- hogy Jézussal üdvözítők legyünk, úgy kell élnünk, ahogy Ő élt, aki megélte a Boldogságokat,
- egy családban, a hétköznapi emberek között élni, vállalva a kis emberek sorsát, szorongó gondjait: az éhséget, az igazságosság és a béke szomjúhozását, mások szolgálatát,
- végül, Názáret haladás, követés, szüntelen dinamizmus. –Akinek szívében Názáret tüze ég, nem elégszik meg a merev intézmények keretével. Károly testvér mindig figyelt a pillanatok sugallatára, hogy új meg új tetteket hajtson végre, meglátásainak alapja pedig szíve Jézus iránti készsége, a Szentlélek vezetése iránti nyitottság volt.
„A vallást szeretetként éli meg”, - így jellemezte Károly testvért lelkiatyja, Huvelin abbé egy 1889-es ajánló levelében, amikor Charles de Foucauld azt kereste, melyik rendbe lépjen. Később károly testvér ezt a jelmondatot választotta: Jesus Caritas – Jézus – szeretet. Amikor arra gondol, hogy a Szentföldön lesz pap, ezt jegyi fel. „Jézus nevével ezt az áldott szeretetet választom jelmondatul. (…) Egész életemet arra akarom felhasználni, hogy ezt a szeretetet fűzzem szorosabbra mindenkivel és mindenki között.” Károly testvér a kereszténység lényegére összpontosította figyelmét. Nem tanít mást, mint Szent János apostol: „Deus caritas est, Isten szeretet, aki szeretetben él, Istenben él, és Isten őbenne. (…) Ezt a parancsot kaptuk tőle: Aki szereti istent, szeresse testvérét is.” (1Jn 4, 16 és 21)
