Nem sokan fognak hozzá kilencvenéves korukban könyvet írni. Bíró Antal atya azonban azok közé tartozik, akikre Isten sok feladatot rótt, és akik igyekeznek tehetségük és lelkiismeretük szerint teljesíteni azokat. A feladatok pedig sorban állnak Antal atya előtt.

 

 

 

 

Hatalmas lelkesedéssel vállalta fel Böjte Csaba mellett, az ő segítségére a munkát Szászvároson. Meggyőződésében, hogy Csaba testvér gyermekmentő szolgálatát a plébániai teendők átvállalásával támogathatja, a 91 éve sem ingathatja meg. Közben kitartóan küzd a szászvárosi magyarságért, kertészkedik, az egész erdélyi magyarságot pedig verseken keresztül biztatja a jóra, szépre.

Kilencvenedik születésnapjára lett kész az a könyvecske, amelyet a Gyulafehérvári Római Katolikus Püspökség ezeréves jubileumára állított össze. – A vers művészetét Tinódin felül nem is vittem, mondja nevetve, miközben sorra idézi az egyházmegye történetéről, az anyáknak, gyermekeknek, fiataloknak szóló verseket, a hazaszeretetről, gyermekvállalásról, hitről faragott rigmusait.

Antal atya ízig-vérig pedagógus. Ma is büszke arra, hogy magyar–román szakos pedagógusi diplomáját Domokos Pát Péter írta alá, hogy a ferences rend íratta be Kolozsvárra magyar–német szakra. Aztán mégsem élhetett pedagógusi hivatásának, hiszen Márton Áron megtiltotta, hogy papjai marxista iskolában tanítsanak. Mert közben pappá szentelte Erdély nagy püspöke: – Márton Áron szenteltje vagyok, az ő kitaposott nyomdokán haladok – mondja határozottan. Az útravaló, amit kapott, megtartotta erejét a láger hat éve alatt, majd a Bánságban is. A temesvári egyházmegyében szolgált ugyanis 47 éven keresztül, németül prédikált. – A legfehérebb kenyeret a sváboktól kaptam, hűségüket hűséggel szolgáltam meg – emlékezik ezekre az időkre, miközben hozzáteszi, erős idegzete volt, lélekben sosem hagyta el Erdélyt. Harminc éve nyugdíjas, azóta többet dolgozik, mint előtte. A versírást is szolgálatnak szánta, gyerekek kezébe adott különböző alkalmakra versikéket. De Szászvároson kevés a magyar gyermek. – Tamás József, a kicsi székely püspök szólt, hogy itt gyermek van, szöveg nincs – magyarázza a könyvecske születésének körülményeit. – Megkért, hogy írjak az egyházmegye jubileumára is valamit. Nem akartam egy nyúlfarknyival kiszúrni a szemét, hát összeállítottam egy brosúrára valót. Nem a tudósoknak írtam, hanem a népnek, a gyerekeknek, a fejkendős édesanyáknak, azoknak a papoknak, akik az ő szolgálatukban állnak.

Augusztus elsejére Székelyudvarhelyre hívták érettségi-találkozóra Antal atyát. Egykori tanítványai, akik között papok is vannak, verset kapnak tőle ajándékba. Üzenete nemcsak a véndiákoknak szól, hanem minden székely fiatalnak: még mindig a remény kapuja előtt állunk.

Takács Éva

honline.ro