Biró Nándor Alfonzot egy éve helyezte Jakubinyi György érsek az alsócsernátoni plébániára. Néhány nappal az augusztus eleji templombúcsú előtt kerestem meg, hogy eddigi tapasztalatairól s jövőbeni terveiről kérdezzem. Megérkezésemkor épp a felújított hittanteremben pingpongozott néhány fiatallal.

Volt néhány héttel ezelőtt egy tábor a helybeli katolikus gyermekeknek, s ott úgy összeszoktak, hogy azóta nagyon sok időt töltenek a plébánia körül. Már attól tartok – mondja nevetve –, egyszer valamelyik szülő azért keres meg, hogy miért engedem a gyermekeknek, hogy reggeltől estig itt legyenek. De hát hogy küldjem el, jól érzik magukat, s jut itt nekik is egy-egy tányér ebéd vagy vacsora. Aztán meg nem zavarnak itt senkit. Sőt, lefestették a kerítés egy részét, a régi oltárt, szorgoskodtak a terem rendbetételénél.

Nagyon jó hatásúnak mutatkozik ez a tábor, ha jól tudom, ön szervezte.

Igen, azoknak a gyermekeknek szerveztem, akik rendszeresen szoktak járni plébániai hittanra. El kell mondjam, itt a faluban van egy tábor, amit a helybeli Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE) fiataljai szerveznek, de az nem ott alvós, hanem hazajárós, délutánonként hazamennek a gyermekek. Én olyat akartam, hogy ne mehessenek haza naponta az édesanyjukhoz, hanem együtt főzzünk, együtt játsszunk, tanuljunk – azaz a nap 24 órájában, négy napon keresztül együtt legyünk, szokjunk össze egy kicsit. El is jöttek húszan.

Hol sikerült ezt kivitelezni?

Kotormányban – ez egy igen kis település Csíkszent­györgyhöz közel, van vagy hatvan lakója. Az egyik hálós ismerősömnek van ott egy hétvégi háza, amelyet nem is olyan régen elkezdett átalakítani, hogy ne csak az ő családja tudja használni, hanem nagyobb közösség is. Még amikor Csíkszeredában voltam, felajánlotta, hogy bármikor szívesen kölcsönadja, ha szükség mutatkozna rá. Most érkezett el az a bármikor.

Minden tábornak van valamilyen témája, ön mit választott?

A rózsafüzért: régen mindenki tudta, hogy mi az, mire való. Most pedig az első napon, amikor megkérdeztem, tudják-e, mi az, nem jelentkeztek. Csupán a tulajdonos ott lévő két gyereke tudta a választ. Én ezt azzal magyarázom, hogy ott a tiszta katolikus vidéken még legalább a nagymamák mondják – itt ezek szerint a gyermekek nem ismerik, nem nagyon látják, hallják. Igaz, van a faluban egy rózsafüzér-társulat, legalábbis be van jegyezve. De a tábor után, remélem, most már kicsivel jobban ismerik ezt az imát a gyermekek. S van már saját gyártmányú rózsafüzé­rük is. Készítettünk gyöngyből, meg fakarikákból – ugyanis újrahasznosítottunk néhány régi függönytartót is. Így aztán készült néhány rendhagyó alkotás is, csupán két-háromtizednyi rózsafüzér.

És ennek a tábornak köszönhető, hogy azóta idejárnak a fiatalok. Láttam, a régi hittanterem felújítása is zajlik – biztos szükség lehet már rá.

Igen, eddig a hittanórát a közösségi házban tartottuk,  a plébániával szemben, de azt mindig zárni kellett, a gyermekek meg az út szélén várakoztak rám. Ez nem a legbiztonságosabb. Az épület belső szerkezete sem felelt meg a céljainknak. De ősztől már jöhetnek ide nyugodtan hittanra, hiszen nem kell az úton ácsorogniuk, bejöhetnek, melegedhetnek és tovább is maradhatnak. Elárulom még, a táborosokkal együtt festettük ki a hittantermet. A Caritastól a plébánia meszeléséhez kértem festéket, de azt mondták, olyan keveset, amennyi nekem kellene, nem tudnak adni. Mondtam, adjanak többet, mert elhasználjuk. Egy kicsit „papagáj” lett a terem, mert eddig néhány falrészt „örökbe fogadtak”, azaz saját ízlésük szerint díszítettek ki, de hát elvégre az övék, ők használják. Most nyáron a dekorálás alatt az ablakokat is kicse­réljük, s felállítottuk a már régen nem használt pingpongasztalt is.

Úgy tűnik, nagyon jól formálódik ez a gyermekközösség. Van esetleg valami terve, hogy másokat is megszólítson?

Tervem is van, a megszólítás már folyamatban van, akik voltak a táborban, elmesélték élményeiket a barátoknak, ba­­rátnőknek, s azok is jönnek már játszani és segíteni is.  A tábor témáját mintegy folytatva szeretnék egy gyermektársulatot létrehozni. S ennél még nagyobb szabású tervem, hogy beindítsam a cserkészetet. Persze ez nem a már meglévő csoport ellenében lesz, bár sokan érezhetik így. Az az elvem, hogy nem a régibe kell beleavatkozni, átalakítani, hanem újat létrehozni. Csíkszeredában is, amikor odakerültem, volt egy jó kis énekkar, de megtörtént az, ami a csoportokban nem ritka esemény: zártak. Akik újonnan akartak menni, már nem érezték a körükben jól magukat. Amikor ezt elpanaszolták, mondtam: hozzatok létre újat. Már három és fél éve működik és fejlődik a Gyertyaláng. Az itteni gyermektábor estéjén ők adtak koncertet – életük első koncertjét. Visszatérve a cserkészetre, már idén ősztől szeretném beindítani. Épp ma beszéltem valaki illetékessel az ügyben, úgy tűnik, zöld utat kapunk. Azért szeretném létrehozni, mert ez nem valami zárt katolikus dolog lenne, hanem jöhetne mindenki, tanulhatnának fegyelmet, figyelmet, kirándulhatunk együtt, ismerkedhetünk Istennel, hazával, természettel és egymással is, szervezett programjaink is lennének.

Úgy tűnik, szívügye a gyermekek felkarolása. A felnőtteket hogyan szeretné megszólítani?

Jó alkalom lesz a cserkészet indítása, az első találkozón úgyis szülőkkel és gyermekekkel egyaránt kell beszélni, s aztán tovább meglátjuk, még mi lesz. Helyi szinten csak egy rózsafüzér-társulatról tudok, hogy működik. Az Élet a Lélekben csoport tagjai vasárnap délutánonként gyűlnek össze a templomba imádkozni. De vannak olyan hívek, akik vagy Sepsiszentgyörgyre, vagy Kéz­­di­vásárhelyre járnak, mert ezeken a helyeken többféle közösség is működik.

Az előbb említette: „kivonultak” a közösségi házból – milyen sorsot szán az épületnek?

Azzal is vannak terveim. Elsősorban a tetőtéri szobácskákat kellene alakítanunk, szükségünk van négy tetőtéri ablakra, no meg engedélyre, hogy berakhassuk. Aztán mivel a szobák igen kicsik, ki kell találnunk, hogyan is rendezzük be őket. A földszinten a konyhába egy ismerős felajánlotta, hogy nekünk adja a lecserélt konyhabútorát. Szóval az is be lesz rendezve. S ha még kerül bele egy gáztűzhely, már akár teát, kávét is lehet ott készíteni. Ha így át tudjuk alakítani, akkor néhány vendégnek lenne hová lehajtania a fejét.

Aztán megfogalmazódott még valami. Az emberek nagy része késő délutánig dolgozik, és nincs, aki foglalkozzon a gyermekekkel. Jó lenne, ha kialakítanánk egy napközit vagy délutáni foglalkoztatót. Ezen is gondolkozom, hogy és mint lehetne. Ha úgy állnánk anyagilag, akkor a kántori lak helyére építenénk még egy olyan kaliberű épületet, mint a közösségi ház. Hiszen sajnos a régi épület falai már átáztak, az egyik helyiségben eltört a padló a nedvességtől, folyamatosan süllyed. Felújítása többe kerülne, mint egy új építése. De ez még a távolabbi jövőre vonatkozik.

Plébános úr, nagyon szép tervei vannak, de ki segít önnek, hiszen szinte mindenik külön embert igénylő feladat – a gyermekek délutáni foglalkoztatása, cserkészet… Persze emellett még ott a plébánia gondozása is…

Hát tudom én, hogy így van, de kit hívhatok úgy: „Gyere, dolgozz, de fizetni nem tudlak”? Márpedig a helyzet így áll. A számlánkra befolyó összegeket az egyik filiában, Dálnokban épülő templomunkra fordítjuk. Így egyelőre amíg erőm bírja, addig csinálok én mindent, s aztán …

Amikor a hittanteremben jártunk, láttam a falra festve: Ha akarod… Ez mit jelent?

A mater templomának titulusához, Urunk színeváltozásához kapcsolódik. Péter azt mondja: Ha akarod, Uram, építünk három sátrat… A hittanteremnek ezt a nevet adtuk: Ha akarod… Így, három ponttal a végén. Ez így sokat megenged, sokat jelent: ha akarod, idetartozol, ha akarod, nem, ha akarod, bejössz, ha akarod, kint maradsz. Majd szeretnék egy plébániai értesítőt is létrehozni, annak is ezt a címet fogjuk adni – mert aki akarja, olvassa, mások pedig nem, aki akar, ír bele…

A készülő-szépülő hittante­remnek választott név – Ha aka­rod… – találó. A plébánia épületében és a közösség életében eszközölt változások is valószínűleg innen indultak: valaki akarta. Ottjártamkor néhányan épp pingpongoztak, volt, aki a falrészét festegette, mások a sorukat várták, mert akartak és akarnak valamit tenni.

Dénes Gabriella