Közel hatszáz éve, hogy a ferences barátok letelepedtek Csíksomlyón. (1440).
Ezen századok folyamán mély gyökeret eresztettek az ősi székely földbe, s a székely emberek lelkébe. Nem is tudnak egymás nélkül élni, amint jellemzi P. Boros Fortunát ferences történész: „A csíkiak nem tudnak élni a barátok nélkül, s a ferenceseknek is mindent jelent, ha az emberek ügyes-bajos dolgainak igazgatásába befolyhatnak és a közös élet szekerének rúdját irányíthatják. Azért kölcsönösen keresik fel egymást.” (Csíksomlyó a Kegyhely.)
Valóban, érdekli a ferenceseket a nép sorsa, búja-baja és öröme. Szívesen megosztják örömüket, bánatukat, sorsközösséget vállalnak velük szenvedéseikben. Ha lehet rajtuk segíteni, megteszik. Ha nem tudnak egyébbel segítségükre lenni, imádkoznak értük Istenhez és a segítő Szent Szűzhöz.
Azt is akarják a barátok, hogy az emberek betekintést nyerjenek a kolostor életébe. Mit láthatnak a kolostorban? Imádkozó szerzeteseket? Azt is. De még láthatnak szép istentiszteleteket, hallhatnak szép éneket, orgonaszót, láthatnak sok imádkozó keresztény embert és templomlátogatót.
Van még a kolostornak múltja, történelme, sok érdekes fordulattal és feljegyzéssel. Van a kolostornak jelene: a Mária-tisztelet, búcsújárások, püspök- és papszentelések, esküvők, és jubileumi ünnepségek. Ezek mind-mind a kolostor életének összeforrása a nép életével.
Van a kolostornak hitben és emberi mivoltban megtartó ereje. Lelki, szellemi értékeket őrző és terjesztő hatása. Valóságos kincsesbánya a ferences kolostor, a nép életében.
Ezeket a kincseket szeretnők megosztani mindazokkal, akik ránk figyelnek.
Jelszavunk:
Áldás, Békesség!
