Az évszázadok folyamán a két kegyhely a lengyel és a székely nép életében meghatározó és szinte azonos szerepet töltött és tölt be. Az új évezred elején megvalósulóban van a Mária út, amely Mariazelltől Csíksomlyóig, Czenstochowától Megjudorjeig összeköti Közép-Európa keresztény hitből táplálkozó népeit. A címben szereplő két kegyhely hagyományának és áhítatának gyökere és vonása azonos.
Czenstochowa pálos kegyhely, Csíksomlyó pedig ferences. A kegykép és a kegyszobor Szűz Máriát a gyermek Jézussal ábrázolja.
1. Czenstochowa Fénylő Hegyén (Jasna Góra) a 14. században Nagy Lajos király rokona, Opuliai László herceg, nádorispán 1382-ben alapította a Boldogságos Szűz tiszteletére szentelt pálos kolostort. Az egyik legenda szerint Szent Lukács festette a Boldogságos Szűz képét, amelyet az oroszországi Belz várában őrizett László herceg. A tatárok beütésétől féltvén a Mária-ikont Oppelnbe akarta vinni. A képet kocsira rakta, de a kocsi elé fogott ökrök nem bírták a kocsit megindítani. A jámbor fejedelem az imában keresett tanácsot és vigaszt a csudálatos jelenséggel szemben, s íme megálmodja a tenni valót, és pedig, hogy a képet ne vigye Oppelnbe, hanem Jasna Górá-ra Czenstochowa mellé. Nyomban fogadást tett a boldogságos Szűznek, hogy az intés szerint fog eljárni. A kocsi most már könnyű szerrel megindult Jasna-Góra felé, hova 1382. szeptember 9-én meg is érkezett. A képet egy fából készült kápolnában Henrik prépost helyezte el, s a fejedelem ennek a szomszédságában telepítette le a Márianosztráról jött tizenhat pálos szerzetest, kiknek jámborsága és Mária iránti tisztelete híres volt. Megépíttette a pálos kolostort, melynek jelentősége folyton nőtt a rend életében. Az ikon és a czennstochowai kolostor története összeesik Lengyelországéval. Falai alatt sokszor megtorpantak ellenséges hordák. 1430-ban a rabló huszitáknak sikerült egyszer lábukat a kolostor földjére tenni, s azt kirabolni. A csodatévő Madonna-képet nem tudták magukkal vinni, a szekér nem indult el a képpel. Ekkor egy huszita oly erővel taszította le a szekérről, hogy a kép három részte tört. A kép közepén a Szűzanya alakja sértetlen maradt. Ekkor a másik huszita dühében lándzsájával két sebet ejtett Mária arcának jobb oldalán. A két rabló erre kővé dermedt, a többi pedig rémülten elrohant. Az ijedelemből magukhoz tért atyák a csodás jelenség tanúi voltak. Amikor a szennytől meg akarták tisztítani a képet, de vizük nem volt, hirtelen forrás fakadt azon a helyen. A Mária-ikon lenyűgöző erejével a viharos lengyel történelem során kegyképpé magasztosult és a Regina Poloniae (Lengyelország királynéja) nevet kapta. A csodás Madonna képét minden ellenséges támadással szemben megvédték, ha kellett, s féltő gonddal rejtegették. A veszedelem elmúlása után pedig nagy ünnepségek közepette helyezték vissza templomukba mély tiszteletük eme tárgyát. A pálosok kegyhelyük vonzásában 1634-ben építették fel Czenstochowában a harmadik kolostorukat, a Szent Borbálát és nyították meg híres noviciátusukat. 1682-ben ünnepelték a kolostor 300 éves évfordulóját, amelyen Sobieski János lengyel király is részt vett. És innen 1683 szeptemberében a török hadaktól szorongatott Bécs megmentésére vonult, ekkor magával vitte a kegykép egyik másolatát, amely előtt imáit végezte. A győztes hadvezér a csata színhelyén, a kahlenbergi kápolnába hagyta, az általa tisztelt ikont, amely ma is ott van.
A 17. században két ízben jutott szorongatott helyzetbe a czenstochowai várszerű kolostor. 1655. november 18-tól december 25-ig Károly Gusztáv svéd király több ezernyi hada ostromolta, de a hős pálosok és Zamoysky István közel 400 emberével nagy elszántsággal megvédték a kolostort. 1703-ban XII. Károly svéd király a kolostor alatt elvonultában meg sem kísérelte az ostromot. Megelégedett a kivetett váltságdíjjal. A Fekete Madonna tisztelete még jobban felerősödött, bár czenstochowai zarándoklatokat már a 15. század elejétől ismerünk. A templom főbúcsúja május 3-án van.
Az újabb kutatások megállapították, hogy a hársfa lapra festett ikon egy jeles itáliai festő, Simone Martini műhelyéhez kapcsolható, amely kapcsolatban állt az Anjoukkal. Mária balkarján tartja áldást osztó fiat, a gyermek Jézust, akinek bal kezében az élet könyve látható. Az ikon királyi eredetére utalnak a Szűzanya köpenyét díszítő Anjou-liliomok. A Fekete Mária néven ismert ikon (a megpróbáltatásokra utal) nemcsak a lengyelek királynője lett, hanem a pálos szerzetesek patrónája is. A lengyelek nem feledkeztek meg egykori bölcsőjükről a magyar rendtartományról. A törökök kiűzése után a kegykép másolatát minden magyarországi pálos templomban elhelyezték, hogy évszázados kultusza, oltalmazó ereje kisugározzék a kolostor körzetére, s minél több Mária-tisztelőt vonzzon ősi helyükre. A kegykép népszerűségét a zarándokok sokasága mellett bizonyítják a különböző fogadalmi jegyek, offerek, melyeket a zarándokok ajánlottak fel hálából. Ezek mellett a czenstochowai kolostorban számos magyar vonatkozású emlék található (23 olajfestmény és 5 freskó), Szent Hedvig készítette miseruha, Báthori István király aranyozott díszkardja. Mindezek az emlékek arról tanúskodnak, hogy a hívő ember Márián keresztül eljutott Szent Fiához. A hajdani és mai zarándokok hitük és hálájuk jeléül a Fekete-Madonna oltárát térdenállva háromszor szokták körül járni. A czenstochovai Mária-ikon háromszori és Remete Szent Pál budaszentlőrinci sírjának többszöri térden állva történő körüljárása pálos hagyomány.
2. Ez a térden kerülés hagyománya ma is él a csíksomlyói Szálvátor-kápolnánál, amely a Kis-Somlyó-hegy tetején és a Nagy-Somlyó-hegy lábánál épült. A zarándokok, amikor imádkozva feljönnek a Jézus-hágóján a Szálvátor-kápolna oltára előtt térdreborulnak és térdenállva háromszor megkerülik az oltárt. A kápolna építéséről több hagyomány maradt ránk, melynek időíve Szent Istvántól Hunyadi Jánosig tart. Az bizonyos, hogy remeték laktak itt, és ők voltak a Kis-Somlyói kápolnák őrzői. A helynevek mellett nagyon sok jel utal arra, hogy Nagy Lajos (1342-1382) király alatt a fehér barátok Csíkban megtelepedtek. A 14. század végén a rend kiváló oltárépítő, kő- és fafaragó, orgonaépítő és szentképfestő, gyógyszerkészítő, betegápoló tagokkal ékeskedett. Égi pártfogójuk Remete szent Pál a Szálvátor-kápolna festett mennyezetén és oldalképén is meg van örökítve. A szombati Mária tiszteletük, valamint kolostoraik és templomaik védőszentjeinek napján tartott búcsúk is fénypontjai a magyar katolikus életnek. Csík és Moldva közt, a Csigafalvi vámnál is állt a pálos kápolna, s ennek breviárium-töredéke fentmaradt, melyet 1672-ben Kájoni egybekötött kéziratos kalendáriumával. E kápolnáról a Rómában tanuló Kun Szeráfin ferences növendék 1630 nyarán így nyílatkozott: “Szép havas, hoc est Beatae Virginis, ubi in praesens quoque extat capella miraculosa Beatae Virginis in regione Czik.” Vagyis: Szép Szűz Mária havasa, ahol a jelenben is áll a csodatevő Boldogasszony kápolnája Csíkban. A pálos kegyhelyeken a csodatévő Mária szobrát vagy képét őrizték, s vallásos tiszteletben részesítették. Nekik köszönhető, hogy a Mária-tisztelet az ország lakosságának széles rétegeiben elterjedt, s mint Patrona Hungariae, Magyarország védasszonyának kultusza valósággal nemzeti eszmévé finomult.
A pápák kiváltságokkal ruházták fel. VIII. Ince pápa (1484–1492) búcsú engedélyező bulláját megerősítette VII. Kelemen 1525-ben, és XII. Kelemen pápa 1732. aug. 23-án kiadott brévéjében: „teljes búcsút engedélyezett mindazoknak, akik a keresztény fejedelmek egyetértéséért, az eretnekek kiírtásáért és az Egyház felmagasztalásáért imádkoznak, ha előzőleg azonban pünkösd előtti szombaton, esetleg a nagykáptalan kezdetén valamely pálos templomban a szentgyónáshoz és áldozáshoz járulnak.” A Kis-Somlyó-hegyi Szálvátor remeteség sokat szenvedett a járványok és harcok idején. A legsúlyosabb csapás 1782. március 26-án következett be, amikor II. József rendeletére a karhatalom hat remetét elűzött a Szálvátor-kápolnától.
A csíksomlyói pálos remeték közelében 1442-ben megtelepedtek az obszerváns ferencesek is. Ezáltal Csíki szék lelki központja évszázadokra Csíksomlyó lett. A ferences konventet 1442-ben alapították. Templomuk Sarlós Boldogasszony tiszteletére épült (júl. 2.), melynek IV. Jenő pápa külön búcsút engedélyezett. A kolostoregyüttest 1448-ra befejezték. A konvent – amely 12 felszentelt papból áll –, munkálkodni kezdett. Lelkipásztori munkát végeztek és középfokú oktatást tartottak. 1556-tól a szultán kinevezte Petrovics helytartó az erdélyi püspököt széke elhagyására készteti, megindítja a katolikus egyház felszámolását, attól kezdve 150 éven át az erdélyi katolicizmus mentsvára Csíksomlyó lett.
János Zsigmond az 1562.-i székely felkelés leveretése után, a székely szabadságot és a régi jogszokásokat megszűntette. Új rendszer, a fejedelmi hatalomkör kiterjesztése következett, s ennek eszközei a székelyek főkapitánya mellett főképp a királybírák lettek. A királybíróság ekkor lett valósággal királyi hivatallá és elsőrendű bizalmi állássá. Nemcsak fő közigazgatási és bírói tisztséggé vált, hanem katonai jelentősége volt, ami együtt járt az udvarhelyi, vagy a várhegyi kapitánysággal. Ilyen volt 1562-64.-ig Pekri Gábor, ki vaskézzel bánt a székelyekkel. 1566-ban Bánfi Pál, 1567-től Telegdi Mihály. Telegdi kezében összpontosul több szék királybírósága. Telegdi Mihály a hat szék főkapitánya és az udvarhelyi Székelytámadt várnagya, egyszersmind Maros, Udvarhely, Csík és Gyergyó királybírája (1567).
1567 pünkösdszombatján a Kis-Somlyó-hegyi pálos búcsúra jött hívek, mihelyt értesültek az udvarhelyi kapitány támadó szándékáról, sokan a bajt megelőzni a Hargitára siettek és a Lónyugtatónál diadalmaskodtak. Hazatérve kezükben zöldágakkal jelezték a győzelmet. A pálos búcsú és a ferences éberség, a Szűzanyánál imádkozók és értékeikért küzdő hívek elszántsága ötvöződött a pünkösdszombati búcsúban és ettől kezdve a székely nép fogadalmi ünnepe lett. A csíksomlyói búcsúsok azóta zöldágat, nyírfaágat törnek és a Szűzanya szobrához érintve térnek haza. Így fejezik ki elszántságukat a Szent Szűz és Fia, Jézus Krisztus mellett. A történetet a kolozsvári jezsuiták 1581-ben tartott csíki missziójuk után háztörténetükben megörökítették.
A hargitai győzelem helyénél keresztet állítottak. Kun Szeráfin ferences szerzetes 1630-ban a Szentkongregációnak írt jelentésében felsorolja Erdély hegyeit: “Alpes nominatae in regno sunt: 2. Hargita, ubi crux quaedam lignea magna et puteus frigidissimus extant miraculosissimi, etiam in Czik.” Az ország hegyeinek neve: 2. Hargita – ahol a Legcsodálatosabbnak van a keresztje, mintegy hatalmas fa, a leghidegebb forrásnál –, szintén Csíkban van.
Báthory István 1571-ben Kornis Farkast és Petki Mihályt Udvarhelyszék teljes hatalmú királybíráivá teszi - addig, ameddig neki tetszeni fog (durante beneplacito nostro), azzal, hogy neki esküt tegyenek, rendeleteit végrehajtsák, az adókat beszedjék, mindenkit jogaikban megőrizzenek és mindent, ami hivatalukhoz tartozik, hűségesen és szorgalmasan végrehajtsanak.
1572-ben a szentegyházasfalviak (oláhfalviak) felpanaszolják Báthori István fejedelemnek, hogy Udvarhelyszék tiltja vallásos körmeneteiket és katolikus szertartásaikat, de még a plébános tartását is. Báthory István 1572. aug. 17-én utasítja Kornis Farkas és Geréb János udvarhelyszéki királybírókat: „minthogy az országnak köztörvénye van arról, hogy ki ki azt a vallást követhesse, amelyen lelkiismerete inkább nyugszik”, ezért „a római vallást követők háborgatását, papjaik vallásos szertartásaikban való akadályoztatását szüntessék meg, s őket ezen szabadságukban tartsák meg és védelmezzék.”
1654-ben Sámbár Mátyás jezsuita elöljáróink engedélyével Udvarhelyről búcsút vezet Csíksomlyóra.
1735-ben Szentegyházát és Kápolnásfalut az Udvarhelyi főesperességhez csatolták. Ekkor a Csíki papság tiltakozott, hogy tartozzanak továbbra is Csíkhoz, mert saját vérünkkel és véres fegyverrel védtük meg, amit bizonyítanak a hagyományaink és az évkönyvek: “proprio sanguine et armis cruentatis defensum reddiderant ab hinc Olafalviensium et nostri prodecessores voluerunt /:uti traditiones et analis testantur:/ totum Parochiam Olafalviensem/ licet in politicis exceptum:/ in negotio spirituali a Sacra Sede Csikiensi dependere, abea dirigi et illi inviolabiliter incorporatum et ad perpetum manere, nisi Olafalvienses armis Csikiensium defensi fuissent…” Szentegyházasfalu egyházi beosztás szerint nem maradt Csíknál, mégis lakói lelkesen mennek a csíksomlyói búcsúra, mert igaz hitben maradásukat a Szűzanyának köszönik.
A hársfából faragott Madonna szobor (2,27 m) a Székelyföld legdrágább kincsei közé tartozik. A hagyomány szerint valahonnan idehozták a csodatévő Mária szobrát. Akár a Széphavasról, akár a Kis-Somlyó-hegyéről, de a miénk. A ferencesrend króniásai 1661-ben tesznek említést róla, amikor a tatárjárás után a templomot restaurálják. Ekkor a Mária-szobrot a főoltáron találjuk. Megemlékeznek arról is, hogy a tatár vezér belépve a templomba, megilletődve és dühvel nézett a szoborra, melyet lándzsájával szeretett volna ledönteni, de a karja megbénult. Terve nem sikerült, és a sebhelyek, karcolások a szobron ma is látszanak, pedig többször megkísérelték befesteni. A Szűzanya szobra dúlások után is csodálatosan fennmaradt, a második világháború után is visszakerült.
A csíksomlyói Szűzanya szobránál történt csodákat erdély püspökei saját szentszékükkel hivatalosan 1746-ban, 1779-ben, 1781-ben és 1784-ben kivizsgáltatták. A felvilágosult és tudós Batthyány Ignác erdélyi püspök 1784-ben, mert egészségét a csíksomlyói Szűzanya közbenjárására nyerte vissza, a vizsgálatok alapján a csíksomlyói templomban őrzött Mária-szobrot csodálatosnak, csodákkal jeleskedőnek nevezte.
Minket őseink búzgóságában erősítsen meg a csíksomlyói szent Szűz, a lengyeleket a czenstochowai Madonna, hogy a Lélek indítására, amikor elindulunk Mária útján a Kárpát-medencében, testvérként találkozzunk minden jóakaratú emberrel.
Darvas-Kozma József
csíkszeredai esp.-plébános
