A búcsújáró helyek közelében általában van egy szent hegy - mondja P. Márk József csíksomlyói szerzetes. A Kissomlyón is mindig kápolnák álltak, remeték éltek, körmenetekkel,   imákkal   szentelték meg ezt a helyet. Búcsúk alkalmával     körmenetet tartottak itt: a zarándokok felvonultak   a   Salvator-kápolnához, ahol áldásban részesültek. Mivel az 1990-es esztendőt követően a „szabad" búcsúkra már olyan sokan érkeztek, hogy szűknek bizonyult a kegytemplom előtti tér, 1993-tól az ünnepi szentmisét is a Nyeregben tartják, az 1996-97-ben elkészült Hármashalom-oltárhoz vonulnak a keresztaljak, a kordon - megannyi pünkösdi jelkép fellelhető, melyekről összeállításunkban is olvashatnak.

Processziót (körmenetet) a kommunizmus idején is tartottak, amikor a búcsús zarándoklat csak magánúton történt. Abban az időben főként a csángók Őrizték ezt a hagyományt, szombaton délután a Szent Péter-templomban gyűltek össze szentmisére, utána háromszor megkerülték a templomot a felvirágozott Mária-szoborral. „1988-ban a szentmise végén elmondtam: a processzió célja, hogy Isten tekintetét ránk fordítsuk, és kérjük az áldását. Alighogy kiléptünk a templomból, úgy kezdett esni az eső, hogy csak egyszer tudtuk megkerülni. Meg is jegyeztem, hogy az áldás megérkezett" - emlékszik vissza Gergely István csíksomlyói plébános (Tiszti).

1990-ben tartották az első szabad búcsút, melyre P. Márk József atya szerint mintegy 80 ezren érkeztek, a következő évben még többen jöttek. Felvetődött a gondolat, hogy a két Somlyó közti nyeregben tartsák a szentmisét, de Bálint Lajos püspök nem ajánlotta - tudjuk meg József atyától, ,,'92-ben pedig már annyian voltak, hogy nem fértek a templom előtti téren, ahol a szentmise zajlott. Az utakon elakadt nép csak akkor tudott mozdulni, amikor a körmenet elindult a hegyre. 1993 óta aztán folyamatosan a nyeregben tartjuk a búcsús szentmisét."

A győzelmet hirdetik

A keresztalják érkezési sorrendben vonulnak ki a Nyeregbe, kivétel a gyergyóal-falvi keresztalja, amely a kordon előtt halad. A kordon tulajdonképpen kötélkeret, melyet a csíkszeredai Márton Áron és Segítő Mária gimnáziumok népviseletbe öltözött diákjai visznek. Arra hivatott, hogy védelmet nyújtson a tra-didonális egyházi jelvények (kisbazilika jelvénye, labarum) hordozóinak és a papságnak. „A labarum vite-lének szokása a középkorba nyúlik vissza - tudjuk meg József atyától. - P. Boros Fortunát a Csíksomlyó, a kegyhely című könyvében leírja, hogy labarum alatt a rómaiak díszes hadi zászlójukat értették. Csíksomlyón a labarum díszes kelmével bevont és méhkas alakú jelvény, amelyet a tanuló ifjúság a körmenetek alkalmával mint zászlót szokott vinni. Egy időben még fel is írták a belsejébe, hogy kik vitték a mintegy 30 kg súlyú, a nép által labóriumnak nevezett jelképet, csak nem teljes a névsor. A labarum tehát győzelmi jelvény, és itt összekapcsolhatjuk a hargitai hitvédő győztes csatával, aminek emlékére a búcsút tartják."
A kisbazilika-jelvény is a kordonban halad, a labarum előtt. Erről a jelképről is József atyát kérdeztük. „Ha valahol jeles templom, búcsújáró hely van, ott a pápa kisba-zilikává nyilváníthatja a templomot. A kegytemplomot XII. Piusz pápa 1948. január 23-án nyilvánította Basilica Minorrá. Ez bizonyos búcsúkkal és kiváltságokkal jár. A jelvényt P. Écsy János csíksomlyói házfőnök, templomigazgató 1975 körül készíttette. Közepében van egy csengő, ezt néha megrázták, hogy jelezzék a jelvény útját. A pünkösdi búcsúra zarándoklók mindig nyírfaágat visznek magukkal az 1567-es győzelem emlékére, amikor is „megtámadták Csíkot, hogy elrontsák a hitét, és átállítsák az új hitre. A János Zsigmond által küldött csapat visszavonult - hogy volt-e csata vagy nem, vitatják. A Hargitáról visszatérők pedig zöld ágat törtek, a nyírfa levelezett május 20-a körül, így azzal díszítették fel magukat meg zászlóikat. Ez a nyírfatisztelet a mai napig megvan. A hagyomány szerint az ágat beteszik a belső szobába, és mindennap annyi Üdvözlégy Máriát kell elimádkozni, ahány lapi van rajta. Az imákat általában saját magukért vagy a családért ajánlják fel a hívek, hogy a Szűzanya áldása szálljon a családra, mert a nyírfaág is az ő áldását közvetíti" - mesél a hagyományról József atya.

Bűnbánati gyakorlat

A zarándokok igyekeznek feljutni a búcsú idején a kegyszoborhoz. „Buta emberek azt mondják, hogy a szobrot imádják, de a szobor csak jelkép. Édesanyám fényképét tisztelem, de nem a papírt magát, hanem az ő szellemét, lelkét, mivoltját. A faszobor, a látható alak valahogy felemeli a lelket" -jegyzi meg József atya.

A csángó asszonyok őrzik leginkább a hagyományokat. Egy ilyen szokás az oltár térden való megkerülése, amit még most is gyakorolnak a Salvator-kápolnában. „Az oltár szent, mert rajta Jézus keresztáldozatának megújítása történik, alatta keresztülbújni alázatossági, bűnbánati gyakorlat. Végigimádkozzák a kereszteket, a kápolnákat és a szabadon álló keresztek előtt is mind szeretnek imádkozni a búcsúsok. Maga a zarándoklat is bűnbánati gyakorlat, főleg, ha gyalog jönnek. A búcsú tulajdonképpen a bűnbánatgyakorlásban áll" - fogalmaz az atya.

A napba nézés szokása is fennmaradt a Kissomlyó hegyén pünkösdvasárnap hajnalán. „A napfelkelté a napisten születése - a régi pogány korból jön ez a kép. A keresztény korban a pogány szokásokat megkeresztelték. Gyakorlatilag ez már nem pogány szokás, mert katolikus imákat mondanak, a Szentlélek eljöveteléről énekelnek, majd a felkelő napban alakokat véltek/vélnek felfedezni, leginkább galam-bocskáról (a Szentlélek jelképe) beszélnek a csángó asszonyok. Az itteni ferences barátok soha nem tiltották a napba nézést. Én sem látok benne babonaságot, a napot nem istenként imádják. A Jóistent imádják, a Szűzanyát tisztelik és a Szentlelket a galamb képében, tehát nincs itt bálványimádás már" - mondja József atya.

A kő marad

„Két évig esernyők alatt tartottuk a szentmisét a hegyen, éreztük: kellene oda valami komolyabb építmény, ami egyfajta tekintélyt is sugároz" -jegyzi meg Gergely István. A hármashalom ötlete az akkori gvárdián, Albert atya fejéből pattant ki, a tervezésre pedig Makovecz Imrét kérték fel, aki meg is rajzolta azt, a kivitelezést pedig tanítványára, a csíki Bogos Ernőre bízta. A millecen-tenárium esztendejében készült el a Hármashalomoltár alsó része, majd a következő évben be is fejeződött az építkezés. A legnagyobb feladatot talán a szükséges pénzforrások megszerzése jelentette, de nem csupán ez okozott bonyodalmakat.   Hosszas   "bolyongás" után sikerült kijelölni a megfelelő helyet az építménynek. Bogos Ernő tervezőnek több szempontot figyelembe véve sikerült belekomponálnia a természetbe a hármashalmot Fontosnak tartotta, hogy a tetején elhelyezett duplakereszt rávetítődjön a kápolnák és az erdő közötti nyiladékra, mely a sípályára vezet. Emellett lényeges volt, hogy a hívek ne nézzenek hágóra, a felvezető út is az oltár elé kerüljön, továbbá a visszhang is megfelelő legyen. A terület a ferences kolostor tulajdona, az anyagi források előteremtését viszont a csíksomlyói plébánia vállalta, ezt egy márványtábla is jelzi. Az Illyés Alapítványtól pályázat útján hárommilió forintot nyertek erre a célra. A Consunit Kft.-t bízta meg a. plébánia az építéssel, az esős nyár viszont késleltette a munkálatokat, előfordult, hogy papucs Daciával szállították az építőanyagot a helyszínre. „Aztán a pénz elfogyott, végül a Csibész Alapítvány egyik teherautóját adtuk oda a Consunitnak fizetségül. A 1 [ármásha lomban a Csibész Alapítvány egyik teherautója is burrog" - tudjuk meg a Tisztitőt, aki kihangsúlyoz" ta, azért épült a ferences kolostor nevére az oltár, mert a terület az övék. (Sajnos, ma már komlotte is gyakran motorok burrog-nak, rongálásról in beszélni kell. Bár nem töltötték fel egészen az oltár hátsó részét, sokan mégis felmennek a tetejére, emiatt már javításra is szorult.)

„Miután elkészült a Hármashalom-oltár, jöttek Bukarestből valamilyen műemlékesek, nem tetszett a hármashalom, mert egyértelműen a magyar címerből van kivéve. Azt mondták, hogy nem illik a tájba, hogy túl közel van a műemlékhez, a kápolnához, és le kell bontani. Aztán csak megmaradt" - meséli Gergely István. Nemhiába hangzott el a szentelésén Wass Albert Üzenet haza című verse: a kő marad.

Székely Judith

Csíki Hírlap