A zsidó hagyomány (a Jeruzsálemi és a Babilóniai Talmud) összeköti az első és a második zsoltárt; a másodikat az első folytatásának tartja. Ezt a hagyományt az egyházatyák egy része is követi. […] de a kettő nem tartozik össze. Inkább az történhetett, hogy az első zsoltárt a Zsoltárok könyvének szerkesztője bevezetésként helyezte a gyűjtemény élére.
A zsoltár első szava (boldog) a bölcsességirodalom jellegzetes szava. Ez a szó legtöbbször a Zsoltárok könyvében és a Példabeszédek könyvében fordul elő. A zsoltár tartalma is a bölcsességirodaloméval rokon: itt találkozunk leggyakrabban a gonoszok és igazak szembeállításával, legtöbbször az ún. ellentétes gondolatpárhuzam formájában (például Péld 10–15). A Zsolt 1 három-három versben állítja egymással szembe az igaz és a gonosz ember sorsát.
Az 1. vers az igaz ember ismertetőjegyeit tartalmazza. A bűnösök tanácsa a bűnösök gondolatait, céljait, terveit jelenti; útjuk a magatartásukat. A csúfolódók széke azt fejezi ki, hogy ezek az emberek időnként összegyűltek, és ellenségesen álltak szemben azokkal, akik ragaszkodtak az atyák tiszta hitéhez, és komolyan vették Isten törvényét. Világosan felismerhető, hogy két embercsoport áll egymással szemben. A negatív ismertetőjegyek után a pozitív ismertetőjegyek következnek: az igaz ember „gyönyörködik” az Úr törvényében. Ekkor még nem a megmerevedett „törvényvallás”-ra kell gondolnunk, amikor már a törvény ezernyi tiltással köti gúzsba az embert. A törvény örömöt és biztonságot ad az embernek! A vers második fele a kor kegyességi gyakorlatára utal: az irattekercs fölé hajló, azt félhangosan olvasó ember igyekszik minél többet megérteni Isten törvényéből. Nem elégszik meg azzal, hogy a templomban hallotta; foglalkozik vele „éjjel-nappal”, azaz állandóan. Ezen a ponton a zsoltár túlmutat a bölcsességirodalmon. A zsoltáríró nem önmagából, tapasztalatából és nem emberi tanításból merít valamiféle gyakorlati és hasznos bölcsességet, hanem tanítványként figyel a magát igéjében kijelentő Istenre.
A 3. vers a folyóvíz mellé, pontosabban az öntözőcsatorna mellé ültetett fához hasonlítja az igaz embert. A hasonlat Jer 17,5–8-ból való. Az ellentétpárok e zsoltárban kevésbé pontosak. Áldott helyett itt boldog áll – és hiányzik az átkozott szó; az öntözőcsatorna mellé ültetett fával a polyva áll szemben, a Tóra tanulmányozójával a csúfolódó bűnös.
Az igaz ember nem a maga erejéből terem gyümölcsöket, hanem az Úr állandó segítsége által.
A bűnösök hasonlók a pelyvához, melyet elfúj a szél. Cséplés után erős széljáráskor szokták feldobni a gabonát. A súlyos magvak visszahulltak a földre, a könnyű pelyvát elfújta a szél. Ez a vers arra mutat, hogy Isten fog ítéletet gyakorolni (vö. Mt 3,12). Megtisztítja gyülekezetét, amelyben még együtt vannak az igazak és a bűnösök. Fáj a zsoltárírónak, hogy a gyülekezet még nem „igazak gyülekezete”, hanem benne vannak a bűnösök is. Igazakat és bűnösöket nem a templom fala választja el egymástól; a fal a gyülekezeten belül húzódik! Ezen csak az Isten ítélete tud változtatni, amely napfényre hozza, kik az igazak. Az igazak „felállnak”, igazságuk nyilvánvalóvá válik; a gonoszok pedig, akik Istennel nem voltak kapcsolatban, a gyülekezet közösségében sem maradhatnak meg. Az Úr ugyanis „ismeri” az igazak útját; törődik velük, közösségben van velük. A bűnösök „útja” viszont semmibe vész. A kifejezés eléggé különös. Egyesek arra gondolnak, hogy a bűnösök „útja” helyett a bűnösök „reménye” illene a szövegbe. A bűnösök reménysége elvész. Bár a kifejezés így simább lenne, elveszne a szöveg egyik jellegzetessége: a két „út” szembeállítása. Az igazak „útja” az Úrral való maradandó közösség; a bűnösök „útja” pedig úgy vész semmibe, hogy ők maguk is elvesznek.
(Karasszon Dezső nyomán)
1. zsoltár: Az ember kétféle útja
Boldog ember, aki gonoszok tanácsát nem követi, †
bűnösök útján nem jár,*
csúfolkodók körében nem foglal helyet,
de örömét leli az Úr törvényében,*
s éjjel-nappal róla elmélkedik. –
Olyan ő, mint a fa dús vizű patak partján,*
mely idejében meghozza gyümölcsét,
levele nem fonnyad;
minden munkáját szerencse kíséri.
Nem így az istentelen, nem így,*
hanem mint a por, melyet szétszór a szél.
Nem állnak meg ítéletkor a gonoszok,*
sem a bűnösök az igazak közösségében.
Mert ismeri az Úr az igazak útját;*
de a gonoszok útja pusztulásba visz.
