„A vajnál simább az ő szája, pedig szívében háborúság van; lágyabbak beszédei az olajnál, pedig éles szablyák azok.” (Zsoltárok 55,22).
Élet-képek
„A vajnál simább az ő szája, pedig szívében háborúság van; lágyabbak beszédei az olajnál, pedig éles szablyák azok.” (Zsoltárok 55,22).
Nehéz védekezni a pletyka ellen. Persze nem mindig érdemes védekezni, hiszen ahogy a szél hol erről, hol meg amarról fúj, úgy a pletya sem mindig ránk irányul. Olyan, mint a szél járása, mint a szél nyomán forgolódó szélkakas.
Az viszont már sokkal nagyobb gond, amikor ahogy a zsoltáros írja: vajnál simább szájú, olaj lágyságú szó-szóló célpontjában állunk. Akinek szívében háborúság dúl, és talán éppen ezért – sérelem, félreértés, irigység, kisebbségi érzés miatt – kerültünk látómezejébe. Nem direkt háború, nem fair play-n alapuló becsületes, szemtől szembe harc ez, hanem amolyan bozótháború.
Sokszor azt sem tudjuk, ki támad, mivel és miért. A célpont mi vagyunk ugyan, ellenünk irányul a „szép szavak mesterének” hadművelete, de másokon keresztül végzi romboló munkáját. Általában közös ismerősök, kollégák, barátok, vezetők körében. Vaj simasággal, olaj lágysággal veti el közöttük a magocskát, ami aztán egyszerre terebélyes, áthatolhatatlan dzsungellé is sűrűsödhet, növekedhet.
Azt látjuk, hogy aki tegnap mosolygott, az ma valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva furcsán néz ránk. Furcsa történetek terjengenek rólunk, melyek ellen nem védekezhetünk, hiszen nem „kard ki kard” folyik az olajozott szó-szóló ellenünk vívott csatája, hanem suba alatt. Igazi hátbatámadás ez, a nyelv eszközeivel.
A környezetünkben eregetett lufik - szépek ugyan, de mérges gázzal vannak töltve – szólhatnak magánéletről, szakmáról vagy éppen tanulmányokról. Bármiről, amit a „vaj-beszédű” fel tud használni ellenünk. Ha figyelünk, ha kissé a felszín mögé tekintünk, egészen biztosan rájövünk a kiváltó okra, ami mindennek hátteréül szolgál. Lehet valami számunkra egészen ártalmatlan dolog is, olyasmi is, amire nem is gondolnánk. Talán még ennyi sem, s az „elkövető” így kompenzálja bármely sérelmét, lelki gondját, családi problémáját, szakmai sikertelenségét.
A nyelv éles kard, vigyázni kell merre döfködünk vele, mert könnyen nehezen gyógyuló sérüléseket okozhatunk általa. De mit tegyünk az ellenünk háborúságból nyelvelővel? Próbáljuk meg jó szóval, szeretteljes közeledéssel meggyőzni. Hitelesen és őszintén közeledjünk felé, hátha ez lehűti nyelve izzó parazsát.
Miként azokat is, akiket olajjal és vajjal ellenünkben „felken”.
Egy dolgot ne tegyünk: semmiképpen ne vegyük fel a kesztyűt, mert akkor átláthatatlan bozótharc, végnélküli küzdelem veszi kezdetét. Mert amiként az Ige mondja: „A nyelv szelídsége életnek fája; az abban való hamisság pedig a léleknek gyötrelme.” (Példabeszédek 15,4)
Fábián Tibor
Harangszó/erdély.ma
