Betancourt: „A szó az egyetlen fegyver, amellyel megváltoztathatjuk a világot”

Könnyeivel küszködve mondta el beszédét a kolumbiai fogságából idén júliusban kiszabadult politikus az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén egy olyan világról, amelyben a demokráciáért valóban harcolni kell.

Ingrid Betancourt felszólalásával kezdődött az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülése október 8-án. Betancourt-t 2008 júliusában hívta meg Hans-Gert Pöttering EP-elnök, közvetlenül azután, hogy a politikus közel hat és fél év után kiszabadult a FARC kolumbiai gerillaszervezet fogságából.

Pöttering kifejezte reményét, egy napon minden ma még fogva tartott kiszabadul a terroristák fogságából. Az elnök szerint Betancourt példája „azt is mutatja az Európai Unió számára, hogy az uniónak, a demokrácia harcosának soha nem szabad meghátrálnia a terroristák előtt, és politikai, erkölcsi kötelessége, hogy tovább küzdjön az emberi jogok tiszteletben tartásáért.”

Betancourt beszédében elmondta, ragaszkodott ahhoz, hogy eljöjjön az Európai Parlamentbe, mert - ahogyan ő fogalmazott - „az, hogy élek, önöknek köszönhető.” „Amikor a dzsungelben voltam, volt arcom és nevem. Tudtam, még ha fizikailag el is temetnek, a nevem és az arcom mindig ott lesz az önök gondolataiban, és önökön keresztül harcolni fogok az emberi jogokért és a terrorizmus foglyainak szabadságáért.”

Menekülés

Betancourt mintegy fél órás beszédében beszélt a gerillákról, akik több mint hat éven keresztül fogva tartották. „Ezek az alig 15-18 éves, szegénységben élő gyerekek ugyanarról álmodnak, mint a fejlett világban élő társaik: iPodról, DVD-ről, a felemelkedés lehetőségéről. De sohasem kapják meg ezeket. Frusztráltak lesznek, mellőzöttnek és kizsákmányoltnak érzik magukat. A gerillaszervezetet menekülésként választják: úgy gondolják, megoldást jelent majd számukra, hiszen élelemhez jutnak, fedél kerül a fejük felé, a puska és státuszuk révén pedig karriert csinálhatnak”- mondta Betancourt. „Ezek a gyerekek viszont elveszítik szabadságukat, ágyútöltelékek lesznek egy háborúban. A társadalom nem kínál számukra lehetőséget, nincs helyük a világban.” - vélte a szónok.

„Vajon van-e jogunk tovább építeni egy olyan társadalmat, ahol a kirekesztettek vannak többségben?” - kérdezte a politikus. Az emberi jogok védelme csak úgy lehetséges, ha „elismerjük, hogy minden egyes embernek - azoknak is, akiket a híd alatt látunk, és akikre ránézni sem akarunk - ugyanolyan joga van mindarra, amit magunknak is kívánunk.” - tette hozzá.

A szavak ereje

Betancourt azt mondta, a rabságban töltött idő alatt fogva tartói az ő nevében nyilatkoztak. „Undorral töltött el, hogy nemcsak fizikailag ejtettek fogságba, hanem a szavaimat is elvették” - emlékezett. Majd felemelt hangon folytatta: „semmi sem erősebb, mint a szavak, amelyek bennünk vannak. A szavakkal megváltoztathatjuk a világot. Amikor valaki beszél, a gyalázat visszaszorul. És mennyire szüksége van a világnak most arra, hogy az Európai Unió beszéljen, és kiálljon az alapvető emberi és szabadságjogokért”. „A szavainkkal kell küzdenünk, mert ez a legkülönlegesebb fegyverünk. Meg kell adni a szót másoknak, mert beszélve tudunk életeket menteni!” - mondta Betancourt.

A politikus reményét fejezte ki, hogy „az Európai Unió példája »fertőző« lesz, és a dél-amerikai országok is egy hasonló közösségben, egy közös latin-amerikai parlamentben fognak egyesülni, amely kiáll az emberi jogokért és minden ember szabadságáért.”

Foglyok maradunk

Betancourt könnyeivel küszködve sorolta fel egykori fogolytársai nevét, és arra kérte a képviselőket, ne feledkezzenek meg a mintegy 3000, még mindig fogságban lévő honfitársáról. „Mert a terrorizmus áldozatai számára a legnagyobb veszély az, ha a világ elfeledkezik, és lemond róluk” - fogalmazott Betancourt. Hozzátette: „amíg ők nem szabadulnak ki, mindnyájan foglyoknak fogjuk érezni magunkat. Ezért sohasem szabad lemondanunk a cselekvésről és az ő megmentésükről.”

gondolat.hu