Kérdés: a nagyon másféle trend ellenére miért kellene megőriznünk a családot, a házasságot mint értéket? A választ pedig a világ vezető lapjaiban egyre sűrűbben publikált statisztikák támasztják alá, amelyeket olykor a teljes finn, illetve a teljes svéd népesség mintáján végeztek el. Az International Journal of Epidemology folyóirat például egyértelműen kimutatta, hogy a dohányzásnál sokkal károsítóbb tényezőnek bizonyul az egyedüllét (szingli létforma) és a gyermektelenség.

Kopp Mária

Dr. Kopp Mária egyetemi tanár, tudományos igazgatóhelyettes (Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Egyeteme). 2009 nyarán életre hívta a Három Királyfi, Három Királylány mozgalmat, amelynek elsődleges célja, hogy felhívja a figyelmet a gyermekvállalás nehézségeire a magyar társadalomban. A Népesedési Kerekasztal alapítói nyilatkozatban fogalmazták meg ajánlásaikat a népesedési problémák kezelésére, a demográfiai helyzet javítására és folyamatos napirenden tartására. A Faludi Ferenc Akadémia Pár(huzamos) beszédek sorozatának egyik résztvevőjeként a családi életben végbement gyökeres változásokról, a társadalom és a család összefüggéseiről, a család azon értékeiről beszélt, amelyek még nem közismertek. Az előadást A Szív című jezsuita lelkiségi folyóirat június-júliusi duplaszáma jelentette meg, ezt olvashatják az alábbiakban a lap szerkesztőségének és Kopp Máriának a hozzájárulásával. A szerzőnek nemrég jelent meg férjével, Skrabski Árpáddal közösen írt kötete  A boldogságkeresés útjai és útvesztői a párkapcsolatokban címmel.

Furcsa magyar sajátosság, hogy az értékek szintjén a társadalom nagyon gyermek- és családbarát, ugyanakkor a fiatalok mégsem házasodnak vagy igen későn házasodnak, s a házasságoknak is durván fele válásba torkollik, illetve sokkal kevesebb gyermek születik, mint amennyit szeretnének. Ebből a furcsa ellentmondásból indulunk most ki, s mivel orvos és pszichológus vagyok, arra helyezem a hangsúlyt, hogy mit jelent a gyermekkel való jó kapcsolat a szülők szempontjából, miközben az egészség, a lelki egészség és az emberkép jelentőségét is figyelembe vesszük. Ami pedig a családpolitikát illeti, igyekszem felvillantani egyet-mást a Három Királyfi/Királylány Intézetünk munkájából és a Népesedési Kerekasztal munkabizottságainak javaslataiból.

Kérdés: a nagyon másféle trend ellenére miért kellene megőriznünk a családot, a házasságot mint értéket? A választ pedig a világ vezető lapjaiban egyre sűrűbben publikált statisztikák támasztják alá, amelyeket olykor a teljes finn, illetve a teljes svéd népesség mintáján végeztek el. Konkréten például az International Journal of Epidemology folyóirat egyértelműen kimutatta, hogy a dohányzásnál sokkal károsítóbb tényezőnek bizonyul az egyedüllét (szingli létforma) és a gyermektelenség. Szükség van az ilyen markáns szembesülésekre, mert a társadalom makacsul ellenáll – fontosabbnak vélt érdekei mentén – az igazságnak. Márpedig ha a társadalom ma vallásosnak igazán nem is mondható, egyfajta egészségvallás nagyon is terjedőben van, s itt azzal kell szembenéznie, hogy egészsége, életminősége, túlélési esélyei forognak kockán.

A 30-64 éves korosztályba tartozó férfiak esetében vizsgálták, hogy a házasságban élő, illetve magányos férfiak milyen százalékban élik túl ezt a kritikus időszakot. Egyértelművé vált, hogy a házasság (együttélés) sokkal egészségesebb a társnélküliségnél. Férfiak esetében ez kiemelkedő volt: a társtalanok halálozási esélye 167 százalékkal nagyobb volt, mint a házas férfiaké, az együttélők is 49 százalékkal nagyobb arányban haltak meg 54 éves koruk előtt. A nők esetében a házasságban élőkhöz képest az együttélők 53 százalékkal, míg az egyedül élők 75 százalékkal nagyobb arányban haltak meg 64 éves koruk előtt. Ugyanez a vizsgálat a gyermekek számát is figyelembe vette, s az eredmény a többgyermekesek (két vagy több gyermekes szülők) hosszabb életét igazolta. A két vagy több gyermekes  férfiak 30, a nők 50 százalékkal kisebb valószínűséggel halnak meg, mint gyermektelen kortársaik, tehát az idő előtti halálozás szempontjából sokkal jobbak a többgyermekesek életkilátásai. Egy másik, amerikai, hosszútávú követéses vizsgálat eredménye hasonlít ehhez: az elvált férfiak közül 2,4-szer többen halnak meg 69 éves koruk előtt, mint a házasok, a nők pedig kétszer annyian haltak meg idő előtt, ha elváltak 1941 és 2006 között, minden egyéb rizikótényezővel is számolva. (Itt kiderült az is, hogy az együttélésből házasságba kerülők hamarabb válnak, ill. hogy a gyermektelenek és a nem vallásos párok is sűrűbben válnak.) Mindebből kibontakozik a lényeg: bármekkorát változott is a társadalom, ezek a statisztikák igazak és igazoltak.

Saját követéses vizsgálatunk során 2002-ben 12 600 embert kérdeztünk ki, majd az ebbe beleegyező ötezret 2006-ban újra megkerestük, és azt vizsgáltuk, jelezte-e előre valami a családi életükben a 40-69 éves korban bekövetkező halálozást. Különös tekintettel a férfiakra, mert nálunk a 40-69 éves férfiak nagyon veszélyeztetett csoportnak számítanak. Arra kerestük tehát a választ: miért halnak meg a kelleténél korábban férfiak és nők? Azt találtuk, hogy azok a férfiak, akik 2002-ben egyedül éltek, négyszer nagyobb valószínűséggel haltak meg, mint a házasok, de a jó házasságban élők több mint 5,5-szörte (majdnem hatszorta) gyakrabban élték meg a 69. évüket. Erőteljesen mutatkozott meg a középkorú férfiak és az ő gyermekeikkel való kapcsolatuk életmeghosszabbító (vagy -csökkentő) hatása. A gyermekeikkel jó kapcsolatot építő apáknak négyszer akkora volt a 69 év feletti túlélési esélyük, mint azoknak a férfiaknak, akik nem ápoltak jó kapcsolatot gyermekükkel vagy nem volt gyermekük.  Ez a szempont férfiak esetében erősebb védőfaktornak bizonyult még az anyákhoz képest is.  Újságírókörökben született is egy frappáns mottó a „kispapákra” vonatkoztatva: Pelenkázz, tovább élsz!

Nő és férfi életközössége

A házassággal szembeni fenntartások egy része egyébként jogos. Az érdekközösségre alapozott „törvényes” kapcsolat egyáltalán nem volt mindig ideális. A 19-20. század fordulóján írt irodalmi alkotások (Ibsen Nórája, Tolsztoj Anna Kareninája) azokat az élethelyzeteket mutatták be, hogyan próbálnak asszonyok kimenekülni az olyan érdekszövetségekből, amelyekben alárendeltnek, gyámság alatt lévőnek kellett magukat érezni. A régi házasságok hátterében ott volt a bordélyházak világa is, és az asszonyoknak azt is el kellett nézni. Én is láttam olyat, hogy vidéki általános iskolás osztálytársaim szülei (volt nagygazdák) megegyeztek arról, hogy gyermekeik összeházasodjanak. Osztálytársnőmnek le kellett élnie az életét valakivel, akibe sosem volt szerelmes.

Vessünk egy pillantást a nők helyzetére a történelem során! Közülük ugyan ki tudta érvényre juttatni tehetségét, ki tudta befolyásolni a társadalom életét? A királylányok, a királyok feleségei vagy a szentek. Ilyen volt Skóciai Szent Margit is, aki Szent István Ágota nevű lányának és az angol trónörökösnek hazánkban kötött házasságából született. Alapos nevelést kapott, nagy műveltségre tehetett szert, így került Skóciába, ahol Véres Malcolm kitartó udvarlása után skóciai királyné lett. Durva, műveletlen férje – látva, hogy Margit mennyivel rátermettebb az uralkodásra is – megadta neki a kellő mozgásteret, hogy Szent István mintája szerinti államszervezetet hozzon létre. A skótok máig hálásak: évente skót küldöttség jön Pécsváradra, hogy köszönetet mondjon Magyarországnak legnagyobb uralkodójukért. Még lehetne ilyen és hasonló példákat felhozni, de az biztos, hogy a nők képzése olyan szinteken, mint manapság, még a 20. század elején is rendkívüli ritkaságnak számított, és ha egy nő elérte is a legmagasabb egyetemi fokozatokat, a társadalom aligha volt kész rá, hogy benne ki is fejthesse hatását. A nők jelenlegi képzettsége és aktív hatása a társadalomra óriási változás, de kialakulásához nők és férfiak egészen újszerű, nagyon szoros együttműködésére volt és van szükség. Másként hiába is várnánk kibontakozást e téren.

A gender új szemléletmódja

Idetartozik, hogy már tíz éve vezetek gender-kurzust az orvosi egyetemen. Jól tudom, hogy köreinkben sokan szidják a gender-tanulmányokat, pedig a gender-kutatások alapvető célja, hogy a nők és férfiak közötti újszerű együttműködés lehetőségeit, egy új „familizmus” alapjait teremtse meg (itt valószínűleg a gender különböző irányzatairól van szó, a Kopp Mária által példaként állított irányzat nem ugyanaz, amit szidni szoktak, ez utóbbiról itt olvashatnak: A szexuális forradalomtól a gender-forradalomig - a szerk.). Fel kell készítenünk a fiatalokat a mai, egészen új helyzetre. Hogy bár a dolog természetéből következően senkit se kényszerítünk házasságra, gyermekvállalásra, de azok elől, akik örömmel házasodnának, örömmel válnának szülőkké, elháruljanak a kiküszöbölhető akadályok. Orvostanhallgatóink ugyanis egyöntetűen állították, hogy még soha senkitől nem hallottak arról, hogyan lehet a konfliktusokat helyesen kezelni, megoldani, ebben a nagyon bonyolult világban párt találni, mitől lesz jó a párválasztás, hogyan lehet egymással egymásért együttműködni, nem pedig egymás ellen küzdeni. A cél az életszövetség az érdekszövetség helyett, és hogy az élet szövetsége legyen szabadon, önként vállalt mindkét részről. A kapcsolatban alapvető lenne az a jelszó, amelyet Vácz Jenő jezsuita atyától hallottunk sűrűn: „Örülök, hogy vagy, akarom, hogy minél inkább legyél!”

A család komoly testi-lelki egészségvédő tényező. Az ellenséges, bántalmazó család viszont ugyanilyen mértékben veszélyeztető tényező. Alapvető népegészségügyi feladat volna a családi konfliktusok megelőzése, mert hihetetlen egészségügyi, pszichológiai károkat okoznak. A nők iskolázottsága a legkomolyabb védőfaktor a családban is, de sok lehetőség rejlik a nőkben a társadalom számára is. Vizsgálatok bizonyítják, hogy a nők sok esetben demokratikusabban vezetnek, mint a férfiak. Férfiak számára igen fontos a dominancia-sorrend, és ennek érdekében sokszor kompromisszumot kötnek még a jobbik énjükkel is. A nők etológiai öröksége alapján elsődleges az utódlás. És attól még sok jót tehetnek az emberiség nagy családjában is, különösen, ha nem akarják utánozni a férfiakat. A férfi etológiai öröksége alapján ösztönösen megküzd a másikkal az elsőségért, és ez különösen is veszélybe sodorja, mert nagy súllyal nehezedik rá, hogy ezt a társadalom el is várja tőle. (A gender-szemlélet alapján ezt a biológiai örökséget például épp a jó házasság, a gyermekkel való jó kapcsolat tudja oldani.)

Szólnunk kell a familizmusról is. A familista más, mint a feminista. A „familist” szemlélet ma már nyilván mást jelent, mint a korábbi évszázadokban (a férfi harcol, a nő otthon dolgozik). A gyermekgondozásban résztvevő férfiakat a megrögzött férfiszerepektől is védi ez az új szemlélet. A munkanélküliséget illetően is látványos a különbség nők és férfiak között. Jobban átvészeli ezt a megalázó helyzetet az az apa, aki ilyenkor megnövekedett idejét örömmel a családjára szenteli. A genderkutatás sok hibás sztereotípiát feloldhat. Egyáltalán nem baj, ha egy kisfiú is babázik, jól jöhet ez később, amikor emiatt könnyebben segít a háztartásban. Az sem árt, ha egy kislány is ért az autószereléshez. Vannak ösztönös adottságaink, van anyai és apai szerep, vagy inkább nevezzem hivatásnak, de rajta kívül még nagyon sok mindent meg kell tanulnunk a nők és férfiak együttműködéséről. Éppen azért van ennyi konfliktus, mert még nem tudunk kellően együttműködni. És ennél fontosabb kérdés ma nincsen. Legalább annyira fontos ez, mint amilyen fontos volt a 19. század végén a szociális kérdés, amelyet a kereszténység átengedett a marxizmusnak. Hihetetlenül sokat veszítettünk ezzel, mert a szociális gondolat a kereszténység lényegéhez tartozik. Ehhez hasonló ma a genderkérdés, a nemek közti együttműködés, és elutasításának következményei is hasonlóak lehetnek. (A harmadik ilyen lehet a környezetvédelem - a szerk.)

Családpolitikai vizeken

Látnunk kell, hogy a fogamzásgátlás terén ma a fiatalok könnyen hozzáférhető szereket használnak, és ez önmagában gyökeresen megváltoztatta a nemek közötti kapcsolatot. A gyermekvállalást ma valóban nevezhetnénk vállalásnak, ha a társadalom is megadná hozzá a segítséget. Igen örvendetes, hogy a magyar fiatalok számára a gyermek a boldogság forrása, viszont mégsem születik meg az a sok gyermek. 20 fiatal 23 gyereket szeretne, de csak 13 születik. A magyar fiatalok 3 százaléka nem akar gyereket, 60 százalékuk két, 20 százalékuk három gyermeket szeretne. A kívánt és a tényleges gyerekszám különbségének oka a családpolitikában keresendő. A társadalom vegye sokkal komolyabban a fiatalok értékelvárásait, építsen rájuk, induljon ki belőlük! Beszédesen tanúskodik erről az is, hogy azok a fiatal szülők, akiknek iskolai végzettsége nyolc általános vagy az alatti, megszülik a tervezett számú gyermeket, a magasabb iskolai végzettségű anyák azonban nem. És ez a különbség az iskolai végzettséggel egyenes arányban nő. Egyértelműen jelzi ez a szülővé váló tanult fiatal nők hátrányos helyzetét. A társadalomnak elő kellene segítenie, hogy a magasabb végzettségű nők is megszülhessék kívánt számú gyermekeiket úgy, hogy ne kelljen lemondani tanult hivatásukról, és a társadalomnak se kelljen hiányolnia az így megszerzett értékeiket. Ez az alapvető célja a Három királyfi/királylány mozgalomnak és a Népesedési kerekasztalnak. Javaslatainkkal a népesedéspolitika számára dolgozunk ki megvalósítható ajánlásokat. A kerekasztalt Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke hívta össze, kutatóintézetek, civil szervezetek, pártok, egyházak képviselői, munkaadók és munkavállalók képviselői alkotnak benne széles társadalmi fórumot. Nyolc munkacsoportban dolgozunk, az eddigi javaslataink már olvashatóak a neten is (www.3kiralyfi.hu). Sok hasznos ötlet született annak érdekében, hogy fiatal anyák összeegyeztethessék a gyermekvállalást tanult hivatásukkal. Míg például Hollandiában a nők 75 százaléka részmunkaidőben dolgozik, nálunk ez az arány elenyésző. A rugalmas munkaidő, az otthoni munkavégzés szintén sok lehetőséget tartogat. Franciaországban a munkaképes nagymamák négyórás munkavégzésük mellett négy órában unokáikat gondozzák állami fizetésért. Mennyire megemelné ez nálunk a foglalkoztatottság mértékét is! Ennek köszönhetően egy fiatal bírónő elvállalhatna néhány ügyet, ha gyermeke már elmúlt két éves. Egy akadémikus professzorasszonyra rácsodálkoztam, hogyan jutott el idáig, miközben három gyermeket nevelt. Szerencséje volt – magyarázta – a munkahelyén voltak gyermekintézmények, így nem veszített időt a szállításukkal. Az úgynevezett cafetéria-rendszer is sokat segíthetne a fiatal szülőknek, ha az otthoni gyermekgondozást így is támogatnák. Fontos tényező az otthonteremtés. Erre is készültek nálunk javaslatok. Sokan azért nem házasodnak, mert nincs hová. Nálunk mindenki saját lakást szeretne, pedig a támogatott bérlakásrendszer nagy lehetőség volna a gyermeket vállaló fiatalok számára. A francia egyetemisták, ha megházasodnak és gyermeket vállalnak, az úgynevezett fecskeházaikban szinte ingyen lakhatnak.

Egyszer meghívtak az ATV Hőmérő című műsorába, ahol a műsorvezetőn és a meghívottakon kívül a stúdióban mintegy ötven kommunikáció szakos egyetemista szokott ülni (fiúk-lányok egyformán). Kérdéseket fogalmaztunk meg, s a fiatalok szavaztak. Föltettem azt a kérdést, ki nem akar közülük gyermeket. Öt százalék! De amikor azt a kérdést fogalmaztam meg, hogy ha egyetemistaként segítenék őket a lakáshoz jutáshoz, ki vállalna akkor gyermeket, akkor 75 százalékuk szavazott igennel!

Bizakodom, hogy a nyugati civilizáció mai helyzetében is van esélyünk az elkötelezett, életre szóló kapcsolatok, jó emberi kapcsolatok, a helyes szülő-gyermek kapcsolat erősítésére. Ha nem így lesz, akkor a nyugati civilizáció kipusztítja önmagát.

konzervatorium.blog.hu