A méz egészséget, boldogságot jelentő étel, a népi gyógyászat egyik bevált alapanyaga szerte a világon. Altamira barlangjában 20 ezer éves rajz mutatja, miként gyűjtötték őseink a mézet, de Egyiptomban, a karnaki templomban i. e. 1500 maradt fenn tájáról méhábrázolás.
Egy megrázó történet, bűn, gyűlölet, kegyetlenség és végtelen szeretet, mely gyógyít, reményt, életet ad! Ilyen a mi világunk is, a mi egyetlen reménységünk is Jézus Krisztus!!
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) körlevelet intéz a hívek felé Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódva, amelyet november 17-án, az évközi 33. vasárnap felolvasnak a katolikus templomokban.
Jezsuita szerzetesnek készült, de a kommunizmusban hivatalosan nem működhettek a szerzetesrendek, ezért teológiai tanulmányai után világi pap lett. Marosvásárhelyi kápláni kihelyezéséhez nem járult hozzá az állam, így Szépvízen vállalt lelkipásztori szolgálatot a korábbi plébános halála után. Végül kinevezték teológiai tanárnak, majd 1970 és 1973 között Márton Áron püspök titkára volt, végül 56 évesen belépett a ferences rendbe. Életútjáról Bartalis János nyugalmazott ferences szerzetest kérdezte a Hargita Népe.
Amikor a szociális munka útjára lépünk, szívünk tele van reménnyel, hittel és azzal a vággyal, hogy valamit jobbá tegyünk a világban. Nem egyszerűen munkát választottunk, hanem egy olyan hivatást, ahol minden nap lehetőségünk van segíteni, ott lenni azok mellett, akik a legjobban rászorulnak. Azért vagyunk itt, hogy meghallgassunk, megértsünk, és reményt adjunk azoknak, akik éppen elveszve érzik magukat.
1944. november 9-én, 80 éve Abda község határában lőtték le a végsőkig kimerült Radnóti Miklóst 21 társával együtt. A képen Radnóti Miklós, szeretett feleségével Gyarmati Fannival, aki férjének hagyatékát őrizte.