A mai virtuális világban felértékelődik a valódi jelenlét, mely semmivel nem pótolható. Múlt vasárnap a súlyos tüdőgyulladás és hosszas kórházi kezelés után lábadozó pápa váratlanul megjelent a betegek jubileumának szentmiséjén. Ezzel megmutatta nekünk, hogy a személyes jelenlét mindennél fontosabb. Andrea Tornielli, a Kommunikációs Dikasztérium főszerkesztőjének jegyzete.

Mélyértelmű üzenetet hordoz Ferenc pápa váratlan részvétele a betegek és az egészségügy világának tartott jubileumi szentmise végén. A fizikai jelenlét még a virtuális világ idején is nagyon fontos, amikor azt hisszük, hogy a számítógép képernyője mögül részt vehetünk mindenen.

Ott lenni személyesen, venni a fáradságot és odautazni, kimenni, várakozni; venni a fáradságot, hogy gyalogoljunk, odamenjünk másokhoz, izzadjunk, kitegyük magunkat a napnak és az időjárás viszontagságainak – mindennek az az értelme, hogy élőben összenézzünk azokkal, akik körülöttünk vannak, hogy megtapasztaljuk mások társaságát, hogy egy zarándok nép tagjai legyünk. Ezzel az előre be nem jelentett gesztusával Péter utóda azt tanítja nekünk, hogy soha semmi nem fogja tudni igazán helyettesíteni a fizikai jelenlétet, az ottlétet. Az tehát, hogy a pápa kijött a Szent Péter-bazilika előtti emelvényre már önmagában beszédesebb üzenet minden másnál: a még gyenge hangja ellenére, az oxigén kanül ellenére ott akart lenni.

Van egy másik jelentése is. Ferenc pápa a Gemelli-kórház utáni első megjelenéséhez egy olyan szentévi eseményt választott, amit különösen közel érez magához: a betegeknek, a szenvedőknek és a róluk gondoskodóknak szentelt találkozót. Még ha túl is van a nehezén, a pápa lábadozik és még magán viseli a betegség nyomait. Elesett az elesettek között, mégsem mondott le arról, hogy megélje az „ő” jubileumát, meggyónt a bazilikában és áthaladt a szentkapun, ahogy nap mint nap emberek ezrei teszik. Azon a kapun, amelyet pápaként tárt ki karácsony éjjelén, vasárnap egy egyszerű zarándokként lépett át, aki még magán viseli a tüdőgyulladás következményeit.

Végezetül pedig a vasárnap délelőtti meglepetés arról a kapcsolatról beszél nekünk, amely a lelkipásztort köti nyájához, a püspököt a népéhez. A lábadozás dacára, az orvosok figyelmeztetése ellenére Ferenc pápa nem mondott le az emberekkel való találkozásról, bár tisztában van azzal a kockázattal, amivel ez járhat az egészségére nézve. Ezzel azt üzeni nekünk, hogy még ha olykor a körülmények rákényszerítenek is minket a virtuális jelenlétre egy kórházi tartózkodás, a pandémia okozta lezárások vagy az utazás lehetetlensége miatt, a jelenléti találkozás pótolhatatlan. Mert ahogy ő mondta alig több, mint egy évvel ezelőtt: „a szeretetnek konkrétságra van szüksége, a szeretetnek jelenlétre, találkozásra, rászánt időre és helyre van szüksége: nem korlátozódhat szép szavakra, monitoron megjelenő képekre…”. És ez arra a szeretetre is igaz, amelyet a pápa érez Isten népe iránt, amelyről mindig gesztusaival és gyöngédségével is „beszélt”.

Forrás és fotó: Vatican Media

www.romkat.ro