Kolozsvári Tibornak a beszámolója

Szeretettel küldöm a Tusnádi házunk vezetőjének, Kolozsvári Tibornak a beszámolóját, Isten áldása legyen a szeretetből született összefogásunkon, a Szent László Gyermekvédelmi központon.
Csaba t.

Kedves  Testvéreim!


Szeretettel küldöm a Tusnádi házunk vezetőjének, Kolozsvári Tibornak a beszámolóját, Isten áldása legyen a szeretetből született összefogásunkon, a Szent László Gyermekvédelmi központon.
Csaba t.

Kedves Csaba testvér !

A gyermekek és hozzátartozóik sürgető kérésére, az épület befejezetlensége ellenére lendülettel és nagy igyekezettel indult a tusnádfürdői tanév. Úgy érzem, hogy sorsokat bízott ránk az Úr és én hiszem, hogy közülük senki nem fog elkallódni és sikerre fogjuk vinni ügyünket, a gyermekek fejlődését, kibontakozását.

Tudom, hogy ők többnyire csak abból a kedvességből, simogatásból, dalból és jókedvből részesülnek, amit mi képesek vagyunk adni nekik.

Döbbenetes számomra az, hogy milyen igaz örömöt szül bennük az egyszerű szilvás gombóc, a még nem is teljességében működő de szép és új fürdőszoba, a teasütemény és egy kád meleg víz a kezelőközpontban, ahová fürödni járunk.

Vidám és egy kissé fegyelmezendő légkörben élünk. Huszonnégy gyermekünk van.

Lassan megszilárdulnak a ház szabályai ás fokozatosan egyre nagyobb figyelmet szentelhetünk közös életünk valódi tartalmának. Már sokszor átéltem azt, hogy jót tenni jó, mert a szeretet cselekedetei nyomán öröm és szelídség fogan minden „érintettben”.

Így tulajdonképpen a gyermekeink számára nélkülözhetetlenné válunk az iskolástáska, a mindennapi betevő falat, de mindenekelőtt a szeretetünk végett! Bárki pótolható ugyanis, kivéve azt akit szeretünk. És ha ezt a tapasztalatot igazán átéljük számunkra is nélkülözhetetlenné válnak a gyermekek, mert őnélkülük e tapasztalat csak egy üresen csengő gondolattá válik.

Életünk „igazi tartalmáról” beszélek arról, hogy a gyermekek ügye, a munkaközösségünk élete és „közömbös föld, mennybe rángatása”, a mi életünk igazi célja.

Ezt a célt csak úgy lehet követni és elérni, ha igyekszünk nem a büntetés, a tetten érés, és a megfékezés szellemében nevelni, hanem igazi vágyat kelteni a gyermekekben a kiteljesedés, a naggyá válás iránt. Senki nem szeretne mosatlan tányérból enni és senki nem szereti a szakadt ruhát. A gyermekekben az ösztön erejével van jelen a fejlődés, a szép élet iránti vágy. Fontos számukra, hogy tetszedjenek önmaguknak. Azért fésülködnek, azért van bennük a hiúság érzése és éppen ezért éhezik az iskolában és itthon a dicséretet, a megbecsülést. A jól végzett munka öröme és a fejlődés mindent meghatározó élménye erőt, állhatatosságot, kitartást, energiát szabadít fel bennünk. A gyermeknek siker kell ahhoz, hogy nevelhető maradjon!


Tulajdonképpen jobb észrevenni a gyermeket minthogy ő keltesse fel magára a figyelmet, mert az utóbbi vége gyakran a „kedvszegés” és nem a valódi énerőt adó dicséret. A gyermekeket rendre lehet szoktatni, de arra már nem, hogy önmagukat, a társaikat és a világot értő, formáló erővé váljanak.


Emberi életünk magatartásmódokból áll. A gondolkodásunk, az érzelmeink, a céljaink, a hitvallásunk magatartásformákba nyilvánul meg. Mindez több mint szokás. Evangéliumi életvitel, vagy nem evangéliumi életvitel! A gyermekeknek és nekünk felnőtteknek ebben a házban a feladatunk, nem bizonyos szokások kialakítása, hanem egy tudatos életvitel választás.


Tudjuk, hogy mit kell elérnünk, és tapasztalatunk, tudásunk van arról, hogy miként érhetjük el azt, hogy szeretetben, Istent hordozva tetteinkben, magatartásunkban, igaz módon élhessünk.


Szeretnénk, ha a gyermekek lakásait otthonossá tudnánk tenni. Szükség van 10 darab tanulóasztalra, székekre, könyvespolcra, ruhásszekrényekre, szőnyegre, festményekre, metszetekre, függönytartókra, függönyökre, cserepes virágokra stb. Méretre szeretnénk rendelni az asztalostól ebédlőbútort (asztalok, padok, edénytartó szekrények). Nagyon kellene bár 2 db mosógép !!!


Nagy örömmel fogadnánk önkénteseket, hogy az épületet minél hamarabb kimosdassuk a mészből és birtokba vehessük. Sok a festeni és mázolni való! Tudom, valamennyi épülő házunkba elkelne a segítség. Én folyamatosan tudnék legalább 5 embert foglalkoztatni!


Sajnálom, hogy nem áll módomban fényképet készíteni a gyermekekről, mert csodálatosak. Szépek, vidámak és számunkra nélkülözhetetlenek!


Isten erejével cselekedni tud a kezetlen, járni a lábatlan, gyümölcsöt ont a gyümölcstelen, feleszmél az eszetlen, fényes lesz a fénytelen, virágba borul a virágtalan és bennünk élni tud az ami oly sokszor kimondhatatlan.


Köszönöm, hogy itt lehetek !
Szeretettel, Tibi !