Kitüntették Déván Böjte Csabát

b_300_300_16777215_00_images_stories_Alapitvany_Hirek_csoportkepdeva.jpgHunyad megye évek óta elismeri a területén élő kiemelkedő teljesítményt nyújtó és különleges tehetséggel rendelkező embereket. Idén Böjte Csaba ferences testvér, a dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője kapta a díjat – tájékoztat a NyugatiJelen.com.

A díjazást 2013 őszén indította Dan Terteci, Hunyad megye prefektusának kabinetfőnöke azzal a céllal, hogy a közösség megismerhesse a köztük élő, különleges tehetségű és elszántságú embereket, akiknek kiemelkedő teljesítménye nem kap megfelelő nyilvánosságot. A díjazottak között szerepelt már képzőművész, hegymászó, sportoló, néprajzkutató.
Amint a rendezvénysorozat elnevezése – Díjazott díjtalanok – is jelzi, a díj szimbolikus: kitűző, a jelenlévők által aláírt elismerő oklevél és egy csokor virág. Nem a díj anyagi értéke számít tehát, hanem az, hogy a jelképes díjazással Déva lakossága elismerését fejezi ki a kiemelkedő teljesítmények iránt, fejet hajt azok előtt, akik tevékenységükkel példát mutatnak a közösségnek.
Böjte Csaba több mint húsz éve nagyszerű példát mutat arról, hogy a hit és a szeretet mekkora csodákra képes – mutatott rá ünnepi beszédében Dan Terteci, megköszönve Ştefan Ciocan dévai újságírónak, hogy figyelmébe ajánlotta Csaba testvért. Böjte Csaba már évek óta Déva díszpolgára, 2011-ben pedig az Európai Parlament Az év embere címmel tüntette ki.
Böjte Csaba beszédében az 1992-ben indított gyermekgondozási tevékenységének kezdeti nehézségeit említette, amikor a hatóságok rendszeresen akadályozták még munkáját. Idővel aztán gyökeres szemléletváltozás történt, a hatóságok megértették, mekkora önzetlen, felemelő és áldozatos munka zajlik a Szent Ferenc Alapítványnál, és immár évek óta támogatják tevékenységüket.
Nemcsak a hatóságok, hanem az egyszerű dévaiak is, magyarok és románok, katolikusok, ortodoxok és más felekezetűek is támogatnak minket – hangsúlyozta Csaba testvér. – Sok ortodox romántól kaptunk adományokat az évek során, boltban, cukrászdában gyakran olyan is előfordult, hogy nem kértek pénzt az alapítvány által gondozott gyermekektől, sőt, még meg is ajándékozták őket.
Böjte Csaba hitre és szeretetre építő, áldásos munkájába sokan kapcsolódtak be, például a Point Coeur francia szervezet önkéntesei, akik a szombati ünnepségen is jelen voltak. A szervezet kötelékein belül argentin, francia, lengyel, svájci és egyesült államokbeli fiatalok töltenek egy-egy évet Déván, és önkéntesként vesznek részt a Szent Ferenc Alapítvány gyermekgondozási munkájában.
A díjátadó ünnepség végén elkészítették a szokásos csoportképet, melyen a fele-fele részben román és magyar közösség együtt fényképezkedett a díjazottal és a szervezőkkel.
Magyar Kurír