Utcabállá alakult a könyves seregszemle

Táncra perdült szombat este a Könyvek éjszakáján a 83. Ünnepi Könyvhét közönsége, a kiadók borokkal, pogácsával, házi süteményekkel kínálták a fesztiválvendégeket.

Az időnként eleredő eső sem zavarta meg a 83. Ünnepi Könyvhét immár hagyományos rendezvényét, a Könyvek éjszakáját, amelyre a kiadók az idén is rendhagyó programokkal készültek. Estére több standon előkerült a gitár, írók, meghívott zenészek varázsoltak laza hangulatot a budapesti Vörösmarty térre. A Jelenkor Kiadó standjánál például fiatal írók olvastak fel műveikből, az elhangzó szövegek között két gitárral rögtönöztek átkötő zenét.
A leghosszabb sor a Helikon Kiadó standjánál kígyózott ahol, Böjte Csaba ferences rendi szerzetes dedikálta új könyvét, A szeretet bölcsőjét. Az MTI-nek az egyik sorban álló elmondta, a kötetet fiának szánja, aki éppen nősülni készül.
Sokan dedikáltatták Parti Nagy Lajossal is új könyvét, a Fülkeforr és vidéke - Magyar mesék című kötetet a Magvető Kiadó standjánál. A dedikálást a már hagyományosnak számító borozás követte, a kiadó az idén is írókat kért fel arra, hogy vendégeljék meg az olvasókat. A szerzők, Esterházy Péter, Grecsó Krisztián, Závada Pál és Parti Nagy Lajos mindenkinek teletöltötték a poharát, ha kérte. A Scolar Kiadónál házi süteménnyel és borral vendégelték meg az arra járókat, az egyik gyerekkönyvkiadónál málnafröccs, a Librinél pedig egy tequila sunrise koktél várta a vásárlókat.
Az Oroszlános kútnál felállított színpad előtt mintegy százan perdültek táncra, a tömeget nem zavarta az sem, hogy néhány méterrel arrébb szintén élőzene szórakoztatta a közönséget.
Az MTI által megkérdezett kiadók arról számoltak be, hogy pénteken nem volt erős forgalom, de ezt a szombaton kilátogató közönség némiképp kompenzálta.
mti/para