Megnyílt az Adventi udvar

b_300_300_16777215_00_images_stories_Roviden_IMG_1312.jpgSzékesfehérvár szívében, a Püspöki Palota kertjében bárki átélheti az adventi várakozás perceit és hangulatát, miközben jótékonykodhat, vagy ajándékot vásárolhat.

November 30-án, szombaton 10 órakor nyílt meg a székesfehérvári Püspöki Palota kertjében a hagyományos Adventi udvar, ahol az elmúlt évek értékes tapasztalataihoz hűen várják mindazokat, akik vágynak a valódi, csendes, békés, imádságban eltöltött karácsonyi készülődésre. De természetesen azok is ott lehetnek az udvarban, akik csak egy kis karácsonyi hangulatra, „forgolódásra”, kikapcsolódásra várnak a még szürke hétköznapok után.
A látogatás során igényes kézműves tárgyakat lehet vásárolni ajándékba és jótékonysági céllal. Szombaton és vasárnap 10 és 19 óra között, az ünnep előtti utolsó héten (december 16-tól 22-ig) pedig hétköznapokon is várják 12-18 óra között az udvar vendégeit, ott, ahol egykor Szent István templomának egy része emelkedett. A gyönyörűen berendezett falak között, fenyőillatból léphetünk ki magára az udvarra, ahol sok más mellett láthatjuk ott vannak a Szent Imre Iskolaház, a Katolikus karitász, a megyei gyermekvédelmi központ önkéntesei is.
Egyikük, Krebsz Andrást elmondta: a székesfehérvári Szent Imre Iskolaház gyermekei jó szívvel készítettek ajándéktárgyakat, koszorúkat, karácsonyi díszeket, karkötőket. Ezeket adományokért cserébe lehet elvinni. Szeretettel adják, és szeretettel fogadják ezeket az apróságokat. Az udvaron, – ahol kedves műsort is adnak időnként különböző fellépőcsoportok – szombaton délután 4 órakor gyújtották meg az első adventi gyertyát és megáldották a családok adventi gyertyáját is.


Tihanyi Tamás