Meghívó

Szeretettel hívunk a Déva vár-Kör második találkozójára, amely 2006. március 5. napján vasárnap délután 3 órakor Újpesten IV. kerület Szent István tér 14 sz. alatt található Katolikus Körben kerül sor, ott ahol az első is volt.


Kedves Barátaink!

Sokan voltunk, vagyunk és egyre többen leszünk azok, akiket összehozott a jóakarat a Dévai Szent Ferenc Alapítvány, a Dévai Gyermekotthon és intézményeinek megsegítésére. A tavalyi év és az utóbbi hónapok eseményei után szinte egyszerre született meg a gondolat többünk fejében: szükség lenne Magyarországon egy találkozóhelyre, ahol a jószándékot, a jó ötleteket, a tettvágyat össze lehetne gyűjteni és ahol lehetőség lenne a tapasztalatok és élmények megosztására, az adomány- és önkéntes akciók megszervezésére.

Ennek okán szeretettel hívunk a Déva vár-Kör második találkozójára, amely 2006. március 5. napján vasárnap délután 3 órakor Újpesten IV. kerület Szent István tér 14 sz. alatt található Katolikus Körben kerül sor, ott ahol az első is volt.

Az első találkozó kb. 60 ember jelenlétében, egy jó hangulatú együttlét volt.

Az Alapítvány munkatársai tájékoztatást adtak a munkáról és lehetett kérdezni is.

Budai Ilona éneke és meséi bearanyozták a találkozót.

Kérünk, hogy ha lehetőséged van rá, némi harapnivalót vagy süteményt hozz magaddal. 

A szervezők nevében: Boros András és Vásárhelyi Tamás