Gondolom nem kevés munkájába és imájába telt, amíg létre tudta hozni azt a rendszert, ami ma több száz gyereknek ad otthont. Azt is tudom, hogy sok akadály gördült az útjába, de mint látható, sikeresen vett minden akadályt Isten segítségével.

Kedves Csaba testvér!

Először is hálával tartozom, amiért létrehozta ezt az alapítványt, amelynek immáron lassan hét éve én is bentlakója vagyok. Habár lassan végzek és úgymond „kirepülök a fészekből”, mégis úgy érzem, hogy valamivel tartozom. Mivel mást adni nem tudok, csak hálálkodni tudok a sok jóért és tudásért, amit itt kaptam. De nem csak tudással gazdagodtam, hanem kaptam szép emlékeket, egy életre való leckéket, bölcs tanácsokat, megértő társat, igaz embereket, tanultam becsületet és őszinteséget, kaptam jó és rossz példát egyaránt, hogy lássam mi a jó és mi nem s az alapján majd dönthettem, hogy hogyan akarom alakítani az életemet. Habár még sok élettapasztalattal nem rendelkezem, remélem, hogy utólag majd nem bánom meg a most hozott döntéseimet, hisz most ezeket láttam helyesnek. 

Sok év alatt sok minden történik. Mindig minden változik, s ez ugyanúgy vonatkozik erre a helyre is. Az emberektől függően változnak a szabályok is. Habár elég sok nevelő megfordult ebben a házban is, mégis csak kevésről mondhatom el azt, hogy tényleg hagyott valami maradandót. De ez korántsem jelenti azt, hogy nem voltak jók és kedvesek. Sőt…épp ez az…valami okból kifolyólag mindig igyekeztem elkerülni a szoros kapcsolatot az emberekkel. Főleg a kedves emberekkel, talán ez volt az oka, hogy soha nem igyekeztem beszélni egyikkel sem, DE akadt egy kivétel. Egy kivétel, akit mégis közel engedtem és most jobban ismer bárkinél. Nem kell, elmondjam szavakkal mi a probléma, egy nyitott könyv vagyok előtte. Ő a jelenlegi nevelőm, Ibi néni, ahogy mi

hívjuk. (Korpos Ibolya) Ő soha nem próbált meg negédes szavakkal megnyerni, csak tette a dolgát. Mikor legelőször találkoztam vele, az emberismeretem cserben hagyott, mert teljesen más embernek néztem. De örülök, hogy tévedtem. Mindig segített, amiben kellett. Meghallgatott, tanácsot adott. Sokszor esténként beültünk a szobájába és későig beszélgettünk. Letárgyaltunk mindent, kacagtunk, vagy ha mérgesek voltunk kibeszéltük a dühünket, hol ő nekem, hol én neki. Így kialakult egy szoros kapcsolat. Nem is gondoltam, hogy képes leszek ennyire mélyen beszélgetni valakivel, de sikerült és jól esett. Mindig a jóra tanított, hogy pozitívan nézzem a dolgokat és bízzak magamban. Igaz sokszor zsörtölődtem én is, ha valami nem tetszett, de utólag visszagondolva minden rosszban volt valami jó. Lehet, hogy akkor perpillanat egyáltalán nem volt kedvem ahhoz, amit éppen csináltunk, de csinálni kellett. Még jó is, hogy odaállítottak, mert most valószínűleg egy hagymát sem tudnék elültetni. A munka nem szégyen s egy jó gazdasszony kell, ismerje a földet, és ha kell meg is kell tudja munkálni azt. Nem lehet tudni, hogy mikor mit hoz a sors. Még lehet olyan, hogy a saját kezeddel kell előállítsd az élelmet s akkor mit csinálsz? Az a tudás hasznos és nem veszi el senki. Büszke vagyok arra, hogy itt születtem.

Láthatom a hegyeket, tisztelhetem a földet, nem kell betonrengetegben monoton emberekkel lélekölő munkát végezni. Annak ellenére, hogy nem itthon fogok járni egyetemet a szülőföldem mindig Erdély marad és biztos, hogy vissza fogok jönni ide, mert ez az én hazám és én ide tartozom.

Most, hogy közelednek a vizsgák tényleg szükség van egy jó adag önbizalomra, tudásra és szerencsére. Hogy melyikből mennyi van, majd meglátjuk. Mindenesetre itt mindent megkaptam, ami a haladáshoz kellett és hálás vagyok érte. 

Imádkozom azért, hogy azokat az embereket is segítse mindenben a Jó Isten akik, ha csak kicsit is, de hozzájárultak a minden napunk szebbé tételéhez. 

Gondolok itt:

- a nevelőinkre, akik szívüket- lelküket beleadva igyekeztek értelmet csepegtetni belénk;                    

- házvezetőinkre, akik éjt nappallá téve azon munkálkodtak, hogy nekünk mindenünk meglegyen,

- tanárainkra, akik tudást adtak, amiből megélhetünk majd;

- szüleinkre, akik bíztak bennünk, hogy képesek leszünk egy jobb életet teremteni magunknak; 

- testvéreinkre, akik támogattak, és akiket támogattunk;

- támogatóinkra, akik önszántukból, amiből lehetett nekünk gyűjtöttek és adtak

- szobatársainkra, akikkel együtt nevettünk, tanultunk.

Örülök, hogy itt lehettem és szép emlékekkel távozhatok. Tudom, hogy az itt szerzett tudás és tapasztalat nem fog a káromra válni. S bízok benne, hogy én is olyan emberré válhatok, akire büszkék a szülei, nevelői, támogatói, s aki hasznos a társadalom számára is. Ezúton is hálás köszönet mindenért!

Borbély Tünde Tímea

Gyergyószárhegy, Kájoni János Gyermekvédelmi központ