Kedves Barátaim! Sokan tudjátok, hogy én is voltam a napokban Brüsszelben egy konferencián, ahol a fő téma a gyermekvédelem volt! Böjte Csaba elvitt magával négyünket: Kacsó Katit, Pápai Noémit, Vermesan Razvant és engem, hogy mi is pár mondatban mutatkozzunk be, mondjuk el magunkról, hogy milyen fontos volt számunkra bekerülni az Alapítványhoz! Sajnos az idő rövidsége miatt nem volt idő a bemutatkozásra mivel elég sokan fel kellett szólaljanak, ezért Veletek szeretném megosztani gondolataimat.

'93-ban kerültem az Alapítványhoz. Egy 5 gyerekes családból származom, ahol Édesanyánk volt az édesapánk is! Édesanyánk lépcsőházak takarításából tartott fenn minket. Sokszor voltunk vele, segítettünk neki. Emlékszem épp egy tömbház körül szedtem a szemetet, amikor Csaba testvér utánunk jött. Én ahogy láttam a zöld kocsit, utána szaladtam, tudtam, hogy értem jöttek. Elkezdtem szépen iskolába járni. Évről-évre egyre több barátot szereztem az otthonban, magyarul is szépen megtanultam beszélni, írni, olvasni. Teltek az évek, és amikor V-dikes lettem, nem tudom a mai napig sem, hogy miért, de Édesanyám nem íratott be az Alapítványhoz. Iskolába kellett menni. Első matematika órán a tanár úr dolgozatot íratott velünk. Gondoltam magamban, nos most kiderül milyen buták vagyunk, kiderül, hogy az alapítványnál nem voltak velünk elég szigorúak, hogy városi iskolában majd ne keljen szégyenkeznünk. És képzeljék el 8-ast kaptam, ami elég jó jegy volt ahhoz képest, hogy én milyen tanuló voltam! Hát nagyon csodálkoztam ezen és most is hálás vagyok azoknak a tanároknak, nővéreknek, akik segítettek rajtunk! Emlékszem az első uzsonnára amit vittem az iskolába, az pár szőlő volt ami a lépcsőházunk előtt nőtt :-)! Persze, gyerekként sietségből betettem a táskámba a szőlőt és az új könyveket tönkre is tettem! Szerencsémre az osztályfőnöknőm (szerintem) megértette a helyzetet és nem fizettette ki velem azokat, de azért kiabálva figyelmeztetett! Otthon volt nekünk egy kenyértartó helyünk, és mielőtt iskolába indultam elég sokszor néztem be oda, de mind hiába, mert kenyér (legtöbbször) nem volt! A 12 órási szünetben haza kellett szaladjak, hogy húgomat vigyem haza, mivel anyukám nem tudott jönni utána. Volt amikor késtem az órákról emiatt, de nem érdekelt és nem is mondtam senkinek, hogy miért késtem. Előfordult, hogy vizes tréninget vettem fel magamra, mert torna órán kötelező volt tréningben lenni, otthon meg csak 1 darab volt, és azt nem csak torna órára használtuk! Hála Istennek pár hónap után nagymamám segítségével visszakerültem az alapítványhoz. Köszönöm, hogy még aznap befogadtak az alapítványhoz amikor bevitt nagymamám, és nem pár nap, vagy hét év után! Most ez is egy nagy gond az ilyen jóakaratú embereknek, hogy nem segíthetnek amikor segíteni kell valakin!

Még elég sok ilyen kis történet van rólam. Ezzel csak annyit szeretnék mondani, hogy ha Csaba testvér nem lett volna, ha én nem egy ilyen Alapítványhoz kerültem volna be, nem tudom most mi lett volna velem! Legtöbb gyermekkori barátom börtönben volt, páran még most is bent vannak. Nem voltam "angyal", de Csaba testvér és munkatársai türelmével, szeretetével most én úgy érzem, hogy 180 fokra változott az életem. Úgy érzem, hogy tényleg valaki onnan fentről szeret engem és vigyázott, vigyáz reám! Nem szégyellem magam, hogy gyermekvédelmi központban nőttem fel, sőt nagyon hálás vagyok ezért! 

Nem vagyok sem az első, sem az utolsó ilyen sorsú gyermek. Én tudom, hogy vannak nálam sokkal nehezebb sorsú, sokkal nagyobb családi problémával küszködő gyermekek, akiken segíteni kell. És ki az aki segítheti őket? Se Johannis elnök úr, se Csaba testvér, se Ceci néni, se a legügyesebb gyermekvédelmi vezető nem tudná egyedül ezt megoldani itt Romániában, csak együtt! Ha mindenki együtt, egy úton haladna, nem egymás útjában állnánk, akkor több gyereken lehetne segíteni! Én imádkozom minden nehéz sorsú gyermekért, a békéért, és azért, hogy Románia legyen az első olyan ország, amely a legtöbb gyermeken, öregen segít! Isten áldja munkájukat!

Szeretettel,

Igret Sándor

Kép: Sándor Brüsszelben a EU Parlament kommunikációs központjánál.