Torockóra látogatunk... még gondolatban is jó oda menni!! Hál Istennek eddig ők is, de a többi házunk lakói is jól vannak!!

Mindenért Istennek legyen hála, 

Csaba t. 

Bár imádjuk Csaba testvér minden személyes üzenetét, szeretnénk ha megismernék mások történetét is Déváról. Ezért havonta egyszer Böjte Csaba jelenlegi vagy éppen egykori neveltjeiről is olvashatnak a csala.hu-n. Elsőként ismerjék meg Pop Dorelt!

1998-ban kerültem az alapítványhoz. Legelső emlékem Csaba testvérrel, hogy belép a vajdahunyadi kórház kórtermébe, a testvéremmel megfogjuk a kezét és elmegyünk vele Dévára.

Édesapám 5 éves koromban meghalt, édesanyám pedig nem tudta fizetni a hitelünket, így hamar az utcán találtuk magunkat. Édesanyám próbált megoldást találni, hogy fedél legyen a fejünk fölött, de nem sikerült neki. Azzal az indokkal, hogy betegek vagyunk, bevitt a kórházba és ott hagyott minket. A bátyámmal hamar megtörtük a kórház csendjét, elég eleven gyerekek voltunk. Az igazgató kereste fel a Szent Ferenc Alapítványt. Csaba testvér jött el értünk, még ma is emlékszem arra a kisugárzásra, ami belőle áradt. Épp vacsorára érkeztünk meg Dévára.

Éreztem a szeretetet

Az első pillanattól nagyon befogadóak voltak velem a társaim, abban is sokat segítettek, hogy megtanuljak magyarul. A nagyszüleim magyarok voltak, de én egy kukkot sem tudtam. Egy olyan szociális családba kerültünk be a testvéremmel, ahol már 7 gyerek nevelkedett. Gyorsan bekapcsolódtam az alapítvány vérkeringésébe, megtanultam a szabályokat és nagyon élveztem a rengeteg programot. Szabadidőnkben sokat játszottunk, fociztunk, kosaraztunk, de legjobban a kórusban szerettem énekelni, szép helyekre eljuthattam velük, jó emberekkel ismerkedhettem meg. Gyakran kérdezik tőlem, hogy meg tudtam-e bocsájtani édesanyámnak. Elfogadtam, hogy így döntött és hálás vagyok a Jóistennek, hogy Tarsoly Elena személyében egy új édesanyát kaptam.

Valami hiányzott

Minden nehézség ellenére jó gyerekkorom volt, és felnőttként asztalos szakmával a kezemben vághattam neki az életnek. Az iskola után a szakmámban helyezkedtem el, de nem igazán találtam a helyem. Másfél év után tudtam megfogalmazni először magamnak, majd Csaba testvérnek is, hogy mit is szeretnék igazán. Éreztem, hogy mindazt a jót, amit kaptam, azokat a lehetőségeket, amelyek által sokkal több lettem, valahogy tovább kell adjam. Úgy volt, hogy az alapítvány gálospetri házához megyek nevelőnek, de előtte eljöttem a karácsonyi ünnepekre a torockói házhoz és annyira megszerettem a gyerekeket és a helyet, hogy már több mint 12 éve itt „karácsonyozom”. Nagyon szeretek a gyerekekkel foglalkozni, tanulni. Jó látni a fejlődésüket, jó, amikor egy gyerek átöleli a nyakam és látom az életet a csillogó szemeiben. Itt Torockón csak általános iskola van, ezért a nagyobb gyerekek elkerülnek tőlünk, de rendszeresen visszajárnak.

A gyerekek nélkül minden sokkal nehezebb lenne

A legnagyobb mélypont a hivatásomban akkor volt, mikor pár éve egy gyerek, akit 5 évig neveltem, kikerülve az alapítványtól nem bírta az élet terheit és öngyilkos lett. Ezen a krízisen is a gyerekek segítettek át, hisz a legtöbben nagyon hálásak azért a lehetőségért, amit kaptak. Ők tudják, hogy honnét jöttek és mit értek el. Tavaly szeptemberben a ház korábbi vezetője elment és én kaptam meg a bizalmat Csaba testvértől, hogy továbbvigyem azt, amit az elődöm elkezdett. Célom, hogy azoknak a gyerekeknek, akiket a Jóisten rám bízott, meg tudjam tanítani, hogy az életben miként tudják megállni a helyüket, a hátrányukból szorgalommal és kitartó munkával hogyan tudnak előnyt kovácsolni.

Pop Dorel 

Torockó, a Kis Szent Teréz Gyermekvédelmi Központ vezetője