Utoljára írok nektek,mint az Alapítvány alkalmazottja.

 

Kedves Munkatársaim!

Utoljára írok nektek, mint az Alapítvány alkalmazottja.

A jó Isten kegyelméből három évig élhettem közösségben kismamákkal-kisbabákka. A mindennapokban sok mindent éltünk át együtt. Volt részünk megvetésben, de megértésben és szeretetben is az emberek részéről.

Sokat tanultam a ránk bízottaktól, gyakran el is szégyelltem magam az áldozatvállalásuk láttán.

A világ szemében ők csak egyszerűen megesett-megvetett lányok. De sok esetben csak áldozatok.

Nem egy anyukánk a saját családja elől menekült bele egy--egy kétes kapcsolatba, másokat becsaptak, kihasználtak és visszaéltek a naivitásukkal.

És persze a felelősség teljes egészében gyakran az alig tizenéves lányok nyakába szakadt.

A gyermekvárás ideje alatt, a biztonságot nyújtó társ hiányában, egyedül voltak. A szülőszobában senki nem fogta a kezüket, nem vigasztalta, nem bátorította senki őket.

És jöttek a kialvatlan, átvirrasztott éjszakák. Ott remegtek a kicsi ágya mellett, hogy vajon miért sír olyan keservesen, miért nem eszik eleget, mi lehet vele? És nem volt ott életük párja, nem volt ott egy tapasztalt édesanya, akivel megoszthatták volna aggodalmaikat. Helyette ott voltak a számukra idegen nővérek, meg kellett elégedniük az ő tanácsaikkal, segítségükkel.

Napról-napra, éjszakáról-éjszakára, kialvatlanul, fáradtan, de minden anyuka szeretettel és türelemmel ellátta picinyét. A kicsik szépen fejlődtek, és ez volt a legnagyobb örömünk.

Együtt szenvedtük végig az első fogakat, együtt lestük és örültünk az első szavaknak, bátortalan kis lépéseknek.

Szerzetes nővérként átélhettem egy sokgyermekes édesanya sok-sok örömét,bánatát.

A 13 babából, aki az Otthon lakója volt, kilencüket én hoztam haza a szülészetről. Egyetlen esetben sem bírtam ki sírás nélkül.Tudjátok, milyen fantasztikus dolog egy új kis életet tartani a karjaidban?Istennek ez a legnagyobb csodája és legnagyobb ajándéka. És jött az első fürdetés, etetés, böfiztetés, az első szuri, az első lázcsillapítás, az első főzelék kóstolás....

Amíg élek, hálás leszek a jó Istennek, hogy átélhettem és részese lehettem az anyaság csodás érzésének!

Minden anyukát lányomnak éreztem, a babákat unokáimnak. A városban sokan azt hitték,hogy a nagymamájuk vagyok, és én boldogan vállaltam a "nagymamaságot".

Sok érdekesség történt velünk, ha tehettem, mindenhová magammal vittem őket.

Egy múzeum-látogatás alkalmával felajánlotta nekem a teremőr, hogy van nyugdíjas-félárú jegyük is...

- Egyidőben szült két anyukánk, egyik szőke, másik fekete. A kórházban  úgy tudták, én vagyok az édesanyjuk. Az egyik ápoló bizalmasan megkérdezte, miért ez a nagy különbség a két lány között, én meghagytam abban a hitében, hogy két apától vannak....

- Tizenéves anyukánk, amikor megérkezett hozzánk, megijedt, hogy most büntetésből ő is apáca kell hogy legyen?...

Hát röviden ennyi....Hála  a jó Istennek mindenért!

Mindegyiketeknek kívánok sok erőt, örömet és a mindennapokhoz sok-sok kegyelmet! Kívánom, hogy a rátok bízottaknak szerető és példaadó nevelői legyetek, hogy a mag, amit a kis ártatlanok lelkében elültettek,majd Istennek tetsző élet-fává nőhessen!

Szeretettel:Margit nővér.
Árkos,2009.jan.28.

{zoomcat catid=539}