Menjetek, tegyetek tanítványokká minden népeket

ImageKedves Kató!

Roppant büszkék vagyunk rád, puszild meg helyettünk is a sok kis csoki gyereket!

Szeretettel,

Cs.t.
Kedves munkatársak, gyerekek!
A Gálospetriben töltött egy év nevelői munka után most új területen kell helytállnom.
ImageA Baptista Szeretetszolgálat Haitira küldött, ahol a januári földrengés után árvaház, iskola, szakkollégium épül a nehéz sorsú gyerekeknek.
A gyerekek mellett azokat a családokat is próbáljuk megsegíteni, akik elvesztették házaikat a földrengésben. Nekik egy helyi baptista gyülekezet segítségével új, kőházak épülnek, amik stabilak és kibírnak egy esetleges újabb földrengést is.
Egy árvaház épül itt a fővárosban illetve már egy meglévő árvaházban, Gressierben építettünk könnyűszerkezetes iskolát, ahol 200 gyermek kezdte meg az idei tanévet.
Nagyon sok az árva, kolduló gyerek az utcán illetve a hatalmas sátortáborokban, ahol még mindig körülbelül 1.5 millió ember él.
Haiti a világ 6. legszegényebb országa, hosszú évek óta az ENSZ békefenntartói segítségével tud csak rendet tartani a helyi kormány. Az emberek helyzete ezért nehézkes és kilátástalan.
Sok az emberrablás és nagy az erőszak.
Nagyon fontos, hogy ebben a helyzetben utat tudjunk nekik mutatni. S ez az út, ahogy Reményik Sándor is megírta, a templom és az iskola.
ImageTisztán látható, hogy a megfelelő oktatás illetve a megfelelő értékek átadása nélkül mennyire nem tudja az ember felépíteni az életét. Mi most itt ehhez próbálunk segítséget nyújtani iskolák építésével, lehetővé téve kb 500 gyermeknek a tanulást. Ezen felül nagyon fontos, hogy szakmát is adjunk a kezükbe, így az egyik iskolában szakkollégium indul, ahol a gyerekek autójavítást, angolt, számítástechnikát és szabás- varrást tanulnak.
A baptista gyülekezet, ahová mi is járunk angol, francia és spanyol klubot tart ingyen a gyerekeknek illetve a felnőtteknek írás-olvasás foglalkozások vannak, mert nagyon sok az írástudatlan. A lelkészünk pedagógusoknak és árvaházak vezetőinek tart előadást a hely és az idő megfelelő kihasználásáról. Egy igen aktív gyülekezeti életbe csöppentünk bele, ahol mindenki szemében hit van és jövő. Tenni, tanulni akarnak és minden követ megmozgatnak, hogy Haiti egyszer egy élhető, biztonságos, szép ország legyen.
Én személy szerint nagyon sokat tudok felhasználni a Gálospetriben szerzett tapasztalataimból és elmondani a helyieknek illetve a külföldieknek, hogy mik a legjobb módszerek a támogatásra, a gyerekek megsegítésére.
Azt érzem áldás van az itteni munkánkon és sikerült megtalálni azokat az embereket, akik képesek lesznek a változások elérésére ha nem is holnapra de hamarosan legalábbis a saját környezetükben
ImageValóban a betegeknek van szükségük orvosra, remélem Isten ad erőt és hitet, hogy akár itt, akár otthon a rászoruló árva gyerekeknek a jó szót, az ölelést, a szeretetet megtudjuk adni.
Mindenkinek kitartást kívánok a még hátralévő hetekhez a vakáció előtt.
Sok sok szeretettel ölelek minden gyereket, na de különösen a Petrieket :)
ImageÁldás, Békesség!
Fellegi Kató