Böjte Csaba neve fogalom. Ezen nincs is mit cifrázni. Tisztelet és szeretet övezi. Egy olyan ferences rendi szerzetes, aki nem fél felszólalni, tenni és jelen lenni.

Nem kell sem vallásosnak, de még csak különösképpen jártasnak sem lenni a teológiában ahhoz, hogy megérintsen a mondanivalója. Elég egy félig nyitott szív, és a szavai utat találnak maguknak nemtől, felekezeti hovatartozástól, kortól és bőrszíntől függetlenül. 

Csaba testvért a kilencvenes évek elején helyezték Dévára, ahol befogadott néhány utcagyereket. Hogy legyen hol lakniuk, leverte a lakatot az üresen álló ferences kolostorról - és beköltöztek. A román hatóságok ezt nem nézték jó szemmel, és többször felszólították az épület elhagyására. Böjte atya válasza az volt, hogy a gyerekeket rakják az utcára a rendőrök. Ez nem történt meg.

Azóta a Csaba testvér által alapított Dévai Szent Ferenc Alapítvány több, mint 6000 sanyarú körülmények közt élő erdélyi gyermeket fogadott be és karolt fel.

Csaba testvérről köztudott, hogy nem szokványos pap. Talán pont ezért követem nyomon a munkásságát - voltaképpen ez így nem is igaz, mert nemcsak ezért, de ez jelenti a húzóerőt. Az viszont még engem is meglep, ahogyan a 21. század népbetegségét, a túlhajszoltságot megközelíti. Ugyanis naivan feltettem neki a kérdést, hogy hogyan képes évek óta fáradhatatlanul dolgozni, avagy talán neki nem 24 órából áll a nap?

Mosolyog, majd játszi könnyedséggel felel: "Válassz olyan foglalkozást, amit szeretsz, és soha többé nem kell dolgoznod." /Konfuciusz/

Hangosan felnevettem, mert annyira betalált. Mennyivel jobb lenne a világ, ha mindenki megtalálná a saját útját. Erről is szól a modern társadalom: az útkeresésről - Csaba testvér szerint legalábbis:

- "Azt hiszem, hogy a spiritualitás utáni vágy a mai emberben talán még erősebb, mint a régebbiekben. Vágyunk arra, hogy lelki értékeket lássunk egymásba. Különösképpen a Teremtőnkben, az Istenünkben. Akármerre is járok, azt tapasztalom, hogy nagy fogékonyság, nyitottság van az emberekben a természetfeletti világra. Nekem is jelent meg könyvem, Ablak a végtelenre címmel, ami reklám nélkül vetekszik a Harry Potter könyvek eladási számaival. Ezt azt jelenti, hogy belülről jön az igény, hogy 'hallám, ezek a keresztények, mi jót tudnak mondani az ő Istenükről'."

- Talán ez a nagy keresgélés lehet az oka annak, hogy az emberek a párjukat sem találják - vagy mindig újabbat keresnek. Csaba testvér szerint miért nőtt meg drasztikusan a válások száma az elmúlt évtizedekben?

- "Na, látja, erre adhatok egy vidámabb választ is, miszerint: optimisták az emberek. Úgy gondolják, hogy hátha a következő jobban sikerül. De, hogy mondjam... Nem azt mondom, hogy pesszimista vagyok, de 25 évvel ezelőtt befogadtam néhány gyereket - a Jóisten biztatására - és nem mondom, hogy nem volt nehéz. Ma már több, mint 6.000 gyerekről gondoskodunk. Ez egy sajátos család. A Szentírás azt mondja, hogy van, aki a test és a vér kívánságából lesz apuka, míg van, aki Isten akaratából. Ugye Szent József nem a vér szerinti apja a kis Jézusnak, de a Mennyei Atya mondta neki, hogy 'Ne félj befogadni Máriát és az Szent Fiát!' - és József igent mondott. Tehát József értelmében érzem magamat apának, mert igent mondtam ezekre a gyerekekre. Próbálok tényleg felelős szülőként mellettük lenni, és örvendek, hogy hűséges voltam.

Azt látom, hogy egy-egy gyerek pár hónap vagy év alatt nagyon meg tud változni, hogyha türelmesek vagyunk. Jöttek hozzánk egykoron 'kis, nyafka leánykák' vagy 'fiúcskák' - vagy, hogy mondjam. Fiatalok és naivak voltak, de az évek során olyan szépen kiforrtak: kijött a szép vonás az életükből. Tehát én mindenkire azt mondom, hogy ha valaki kicsavarja a mustot, és belemerít, akkor az olyan zavaros. De ne öntse ki, hanem nyugodtan várja meg, amíg finom bor lesz belőle!"

- Ön szerint mennyire hordozzuk magunkon a gyerekkorunk viszontagságait? A válást, az egyik vagy a másik szülő általi mellőzöttségét?

- "Nálunk sok olyan gyerek van, akinek nincsen se apja, se anyja - de főleg apjuk nincsen. Én a gyerekeknek azt szoktam mondogatni, hogy minden, ami körülöttünk van - legyen az jó vagy rossz dolog -, az lehet bomlasztó is, de lehet dobbantó is. Tehát, ha valakinek nincsen apja, azzal nagyot lehet esni, de ez a fájdalom, ez a nehézség dobbantó is lehet. Én ötéves korom előtt elveszítettem apukámat, és azt gondolom, hogy nem lennék most itt, nem lenne ennyi gyerekem, ha ezt a fájdalmat nem tapasztaltam volna meg. Valahogy ez a sebzettség érzékenyebbé tett arra, ha más is hasonló helyzetben van. Talán nagylelkűbbé tett...

Ellenben azt is látom, hogy vannak, akik szüleik szeretetében, a családi melegben nőttek fel, de ennek ellenére a csemete hihetetlenül lökött lett. Igazából Hofival értek egyet, hogy idézzünk halhatatlanokat: 'Ki mennyire hülye, az nem attól függ, hogy hol született.' Szóval, nem ettől függ. Ha valaki lökött, az lökött.

Azért látom fontosnak ezt a Hofi gondolatot, mert hajlamosak vagyunk a problémánkat magunkon kívülre vetíteni: azért nem tudok változni, mert ilyen az apám, az anyám - vagy valaki más a hibás. Isten nem apádat, anyádat, nem is a társadalmat, de még csak nem is a politikai pártokat fogja megítélni, hanem téged. Ezért a döntést sosem szabad kiengedni a kezünkből! Te döntesz. Te vagy a focipályán, te rúgsz gólt, kapufát vagy öngólt. Ne a szüleinket, a társadalmat okoljuk, ha valami nem úgy sikerül az életünkben, ahogy elterveztük, hanem csipkedjük magunkat! Ugorjunk neki még egyszer, és sikerülni fog.

Ugyanakkor, ha problémákat látunk, akkor 3 dolgot tehetünk:

1- Összepakolunk, és jó messzire elhúzunk. Van erre számos példa a 21. században, de a huszadikban is volt.

2- Legyintünk, hogy 'Ohh, ugyan, nincs is itt semmi gond. Buli az élet. Csak a hajunk jól álljon, más nem számít!' Az ember homokba dugja a fejét, és nem foglalkozik a környezetével.

3- Vagy nekiállunk: kihegyezzük a ceruzát, vagy kimeszeljük a lakást, rendet teremtünk. Tegyük tündérkertté - vagy keresztény szóval: Isten országává - a környezetünket!

Bevallom, nekem a harmadik megoldás a legszimpatikusabb."

Baranyai Kata

www.she.hu