„Ne életem célja, hanem életem társa legyél!”

b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_Vegyes_00003959.jpgSzerzetes vagyok, de hiszem, hogy a családban élő embernek is jó ha elgondolkodik a következő kérdésen:

Társa vagyok a társamnak, vagy egy teher, mit neki nap mint nap cipelnie kell? Ha az én dolgom, hogy értelmet adjak az életének, ha én kell őt egymagam boldoggá tegyem, akkor nem társa, hanem a rabja vagyok férjemnek, feleségemnek! Ha együtt barangoljuk be a világot, ha váll a váll mellett haladva, mindent vidáman megbeszélve, együtt fedezzük fel Isten megannyi drága ajándékait, akkor társak vagyunk!

Kit Isten társul adott, annak bizalommal legyek valóban a társa, s így együtt boldogok leszünk! 

Merjük megfogni egymás kezét, 

Csaba t.
Megalapozni a párkapcsolatot, frissen tartani a házasságot, mindennapivá tenni a bókokat, és szükség esetén megbocsátani. Böjte Csaba atyával a gyümölcsöző szerelemről és a boldog házasságról beszélgettünk
Mit jelent a mai embernek a szerelem?
– A papi szakmával együtt jár az, hogy látunk kibontakozni és beérni kapcsolatokat. Ha megkérdeznénk az emberektől, mi jelenti nekik a legnagyobb boldogságot az életben, és mi miatt sírnak a legtöbbet, azt felelnék, hogy ez a párkapcsolat. Mi, emberek egy autóvezetésre nagyon komolyan fölkészülünk, de azt gondoljuk, hogy a párválasztáshoz és a házassághoz mindenki ért.
„szinte önkezünkkel verjük szét a kapcsolatainkat és a családjainkat”
Mégis tíz szerelmespárból hét nemcsak hogy haraggal, hanem gyűlölettel és sírással válik el. Szinte önkezünkkel verjük szét a kapcsolatainkat és a családjainkat! De nem létezik, hogy ilyen nehéz házi feladatot adna nekünk az Isten. Ha jobban felkészülnénk rá, akkor a tízből nemcsak három házasság maradna meg, hanem akár hét is, és ez minden szempontból jó lenne! Kevesebb nyugtatót kellene szedni, kevesebben veszekednének, és a fegyházakban is kevesebben ülnének. Az árvaházak meg szinte kiürülnének! Azt gondolom, ha van valami fontos a huszonegyedik században, akkor az a családdal kapcsolatos kérdések újragondolása. Ezen a területen nagy segítségre szorulnak a fiataljaink is. Ezért hoztuk létre Nagyváradtól Koltóig a Szerelem-ösvényt, a szerelmesek útját, hogy a tiszta szerelmet, a családi élet szépségeit és annak megtartó erejét követendő példaként mutassuk be minden fiatalnak, jegyesnek és házasnak.
Erre szükség is van, mert 15 év házasság után már egyáltalán nem azok vagyunk, akik annak idején összeházasodtunk. Teljesen más emberrel kell együtt élnünk. Hogyan tudjuk őt ugyanúgy szeretni?
– Hihetetlen nagy szomjúságunk van a végtelen jóság, szépség, tisztaság és bölcsesség iránt. Ez a keresés ott van mindannyiunk szívében. Mi keresztény emberek hisszük, hogy a végtelen utáni szomjunkra Isten tud választ adni, mert ő a mi legfőbb forrásunk. Ha én nem az Istenben keresem ezeket a hatalmas értékeket és a boldogságomat, akkor a teremtményekben fogom, akik ezáltal bálvánnyá válnak. A férj, a feleség, a gyermek, de akár a focicsapatom vagy a nemzetem is válhat ilyenné számomra. Olyan sokszor látom, hogy a szülő a gyermeket az ő szeme fényének, élete értelmének tartja, aki őt boldoggá teszi, de közben a gyerek nem kap levegőt! A gyereknek nem az a dolga, hogy az anyukát boldoggá tegye, hanem az, hogy éljen, játsszon, tanuljon, aztán kibontakozzon, családot alapítson, és hasonlók. De a férjre ugyanígy rá lehet nehezedni! Igen, az ember a lelke mélyén nyugtalan, és folyamatosan keres, amíg meg nem nyugszik Istenben. Ha sikerül megtalálnia Őt, akkor a férje, a felesége, a barátja végre a társa lehet. Együtt barangolják be a világot, együtt fedezik fel annak csodáit, jó lesz nekik együtt lenni. Nem élete célja lesz a másik, hanem élete társa! Exupery mondja, hogy nem azok szeretik egymást, akik egymás szemébe néznek, hanem azok, akik egy közös cél felé néznek. Ha nekem társam vagy, akkor, ha megöregedtél, majd jól megvakarom a hátadat, és megyünk együtt, tovább, előre! De ha én téged istenpótló tökéletességben akarlak látni, és az imádatom tárgyává tenni, akkor előbb-utóbb kiderül, hogy te nem vagy méltó erre. Csalódom benned, és keresek egy jobbat. De az a másik ember is ugyanilyen porból született botladozó valaki lesz, tehát logikus, hogy benne is csalódni fogok. Azt mondom hát, hogy Istent imádni, felebarátainkat pedig szeretni kell! Ha meg tudjuk tanulni ezt a kétféle szeretetet, akkor boldogabbak lesznek az emberek a földön.
És aki nem hisz Istenben, hogyan tud jól szeretni?
„ne várjuk el a másiktól, hogy tökéletes legyen”
– Az is nagy csoda, hogy valaki két lábon tud járni, ne várjuk el a másiktól, hogy tökéletes legyen. Se magadtól ne várd el, se tőle! Ezeknek a felfokozott elvárásoknak nem fog tudni megfelelni a férjed vagy a feleséged. Botladoztok együtt, és ez így van jól.
Sokan azért várnak a házassággal és a gyermekvállalással, mert előbb biztos egzisztenciát szeretnének teremteni. 
– Olyan izgalmas együtt építeni egy házat, karriert, vagy bármit! Több olyan kollégám van, akikkel már akkor együtt dolgoztam, amikor Déván az első gyerekeket befogadtuk. Nagyon jó íz az, hogy együtt hoztuk létre, együtt álmodtuk meg ezt az egészet! Hosszú évekig vívódtunk, megoldásokat kerestünk, hatóságokkal bajlódtunk, és nemcsak hogy félszavakból megértjük egymást, hanem a sok akadály, siker és munka közepette örök szeretetteljes kapcsolat alakult ki köztünk. A házasságban hasonlóan van. Miért ne tudnátok együtt megálmodni az otthont, amiben lakni akartok? Én pap létemre bárhova megyek, viszek magammal gyerekeket is – sokkal jobb velük lenni, mint egyedül! A fiatalokat arra biztatom, hogy ne a hosszú lére eresztett ifjúság legyen az életük, hanem céltudatos kibontakozás. Ha a virágok tavasz helyett késő ősszel kezdenének virágozni, abból egész biztosan nem lenne gyümölcs.
Csaba atya egyszer azt mondta, hogy ne legyünk olyanok, mint a nyafogós gyermek, aki karácsonyra ugyanazt akarja kapni, mint a barátja. Inkább bontsuk ki a saját ajándékunkat!
– Tavasszal nagyon finom az eper, utána a cseresznye, meggy, barack, szilva, dinnye, szőlő – minden gyümölcsnek megvan a maga szezonja. És mind akkor finom, amikor érik. Én nagyon szeretem az epret, de egész évben nem szeretnék fagyasztott epret enni! Ha lejárt az eperszezon, akkor cseresznyét eszem. Aztán annak is lejár a szezonja. Ilyen a világ is. Csodálatosan szép egy hatéves gyerek, aki a maga kis naivságával játszik, kacag, futkározik, de ha nem fejlődik, nem nő tovább, és nem ér bele a kamaszkorba, akkor orvoshoz viszem. Az örömökkel is legyünk így! Jó dolog kamasznak lenni, aztán vőlegénynek, de nagypapának lenni is csoda izgalmas! Közel ezer unokám van, tudom, miről beszélek! Persze igazából nem az én gyerekeim, de úgy vagyok ezzel, mint a kútásó: tudja, hogy nem ő tette a vizet a kútba, mégis általa lett az ott. Az a jó, ha ki tudom nyújtani a kezemet azok után az örömök után, amiket éppen kaphatok, aminek éppen szezonja van. A magam részéről ennek a hatvanéves bölcs, nyugodt kornak gyönyörű íze van!
Lehet szép és izgalmas egy hatvanéves feleség?
„persze, hogy szeretjük egymást, de ki tudjuk mutatni ezt a másik felé?”
– Egyszer odajött hozzám egy ember, és azt mondta: „Csaba testvér, te olyan szépeket mondasz a házasságról, de lennél egy hónapig az én feleségem férje, kíváncsi lennék, hogyan beszélnél!” Komolyan is kérdezte, meg nem is, de elgondolkodtató volt. Vajon egy csokor virággal, bonbonnal hazatérni a feleséghez, egy nagy puszit adni neki, és derékban átölelni, „karban tartani” nem lenne szép? Az egymás iránti szeretetünket sokkal többször ki kellene fejeznünk, bátrabban, határozottabban! Bagdi Emőke pszichológus mondta azt, hogy a huszonegyedik századi ember érzelmi analfabéta. Ezt én is így látom. Mert persze, hogy szeretjük egymást, de ki tudjuk-e mutatni ezt a másik felé? Hiszen szóból és tettekből értünk, a szeretet nyelvét gyakorolnunk kell – szerelmet vallani, bókolni! Próbáljuk ki, mi történik akkor, ha ezzel köszönjük meg a vacsorát: „én ilyen finomat, mint amilyet az én drága feleségem főzött, még sosem ettem”. Valószínűleg mindenki tudja, hogy ez az állítás túlzás, de jólesik a bók, és hatása is lesz, az biztos!
Csaba atya kedves mondása, hogy legyek ajándék a másik számára…
– A múltkor jött hozzám egy idősebb házaspár azzal, hogy sok év után a templomban is szeretnének összeházasodni. Szokásos jegyesoktatás helyett adtam nekik egy kérdőívet huszonöt kérdéssel. Meglepett, hogy a férfi nyolcat talált el, de a feleség sem válaszolt jól többet a felénél. Ez a házaspár hiába él egymás mellett huszonöt éve, nem tudják, hogy mi a társuk kedvenc étele, színe, zeneszáma, könyve! Ennyire nem ismerjük egymást! Pedig ezzel kellene kezdenünk: ki vagy te, mik a te vágyaid és álmaid? Ha te sárkányrepülős szeretnél lenni, akkor, ha én téged szeretlek, ennek az álomnak a valóra váltásával próbállak segíteni. Társad és partnered vagyok az álmaid megvalósításában, és te az enyémekben, és ezzel egymást tudjuk felfelé lelkesíteni. Olyan érdekes, hogy a fizika azt mondja, abszolút zéró fok létezik, annál lentebb nem lehet menni. De abszolút felsőfok nincsen! Ugyanígy a gyűlöletnek, a haragnak van egy olyan foka, ahol megszűnik az élet.
„a másik érted le tudja hozni a csillagokat”
De a szeretetnek, az egymás iránti tiszteletnek, ragaszkodásnak nincs felső határa! Egymásból olyan értékeket tudunk kiszeretni, amikről talán neked fogalmad sem volt, hogy benned ott vannak! A másik érted le tudja hozni a csillagokat! És ez a nagy szeretet téged is áldozatokra, figyelmességekre és törődésre késztet. A házaspár egymást az ég felé repítheti!
De közben annyi minden történik az életben! Döccenők, kitérők, zsákutcák, tévutak, hatalmas próbatételek…
– A gonosz lélek magát Jézus Krisztust is megkísértette, logikus, hogy minket is próbára tesz. Minden irányból! Cserépedényben őrizzük a párkapcsolatunkat, és ez bizony könnyen összetörhet. Fontos, hogy egymásba kapaszkodjunk, hogy éberek legyünk és óvatosak! Úgy éljünk, hogy amit megnyertünk – a társunkat, aki már a miénk –, félve, vigyázva őrizzük, megtartsuk.
Lehet a házasságot többször is újrakezdeni?
– Igen! Magammal és a társammal szemben is higgyem el, amit Jézus mondott: „legyetek tökéletesek!” Mert nem azt mondja, hogy „maradjatok tökéletesek”… Egy kibontakozó, növekedő út a házasság, és az ember közben bizony eltátja a száját, nézelődik, ide-oda befordul, barangol, eltéved. De a Mennyei Atyának nagy türelme van ahhoz, hogy erre a mennyei utazásra visszatereljen minket! A legtöbb ember hiszi, hogy van egy GPS az égben, egy mosógép nagyságú műhold – higgyük el azt is, hogy ez a GPS célba tud minket juttatni. A lelkiismeret az a pont, ahol ég és föld összeér, hagyatkozzunk rá! A mennyei GPS működik: szeretettel és jósággal szeretne elvezetni engem a párkapcsolaton keresztül is arra, hogy kibontakozzak, szentté váljak.
Talán az ünnepek is segítenek egy kicsit jobbá válnunk. Négy nap múlva karácsony. Milyen élmény ez a gyerekekkel?
– Az az ember, aki egyedül van és magányos, aki nem találja a helyét, nyugodtan bekopogtathat hozzánk, és meglátja, hogyan ünnepelünk! A családi ünnepekre is el szoktak menni a nagymamák, nagynénik, unokatestvérek, mi is szívesen látunk mindenkit. Minden évben száz embert vendégül látunk Déván karácsonykor, de akár szilveszterre is lehet maradni. Ez a pár nap válhat egyfajta lelkigyakorlattá, de a gyerekekkel együtt lehet karácsonyfát díszíteni, beiglit sütni, kirándulni is. Azt szeretnénk, hogy egymás számára kölcsönösen Isten ajándékai legyünk!
Szívesen olvasna még több bölcsességet vagy épp hétköznapi történetet Csaba testvértől? Januártól meglepetéssel készülünk, figyelje az oldalunkat! 
fotó: privát
www.csalad.hu