Van neked anyukád és apukád? Nekem nincs, mert nem kellettem nekik” – így kezdődik az a történet, ami Kiss Richárd Mihályt, a nyárádköszvényesi származású, alig húsz éves fiatalembert a Dévai Szent Ferenc Alapítványhoz szólította, hogy ott Böjte Csaba mellett nevelőként tevékenykedjen.

Félig maga is kamasz, a gyermekotthonban mégis hat 14 év fölötti fiúgyermekre vigyáz. Érdeklődésünkre elmondta, nem az ébresztés, a felügyelet, a tanítás az igazi nevelői feladat, hanem „megtanulni a gyermekek nyelvén beszélni”. Kiss Richárd Mihály és Böjte Csaba 8 éve találkozott először, állítása szerint akkor még fel sem tudta fogni, hogy mit tesz a szerzetes. Később úgy érezte, „meg kell tapasztalnia mindazt a munkát, amit Csaba testvér elkezdett, és amit még mindig alázattal és figyelemmel végez”. Sorozatot indítottunk az önkéntességről, hogy a fiatalok középiskolás éveik után, egyetemi éveik vagy munkavállalásuk előtt megismerkedhessenek tapasztalatszerzési lehetőségeikkel.

Az első részben egy gyermekotthonban önkénteskedő nevelő feladatait mutatjuk be, de a továbbiakban beszámolunk az  önkéntes eseményszervezők munkájáról, az iskolai, óvodai, kórházi önkéntesek feladatairól, a színházban tevékenykedők, önkéntes tűzoltók, hegyimentők mindennapjairól, a telefonos segélyszolgálatnál és idősek, egyházi szervezetek mellett önkénteskedők kihívásairól és a sport és természetvédelmi szervezetek mellett önkénteskedő fiatalok munkájáról is. Mindez úgy indult, hogy egyszer csak kapott egy hívást Csaba testvéréktől, hogy lesz egy körút, tartson velük. A körút során bejárták az erdélyi alapítványos házak nagy részét, közben sok nevelő és gyermek múltját megismerhette: beszélgettek, játszottak, együtt énekeltek, a gyermekek pedig kérdezősködtek. „Egy ötéves csöppség biciklizett az udvaron. Odajött hozzám és azt kérdezte tőlem, van nekem anyukám és apukám? Amikor mondtam, hogy van, azt felelte: nekem nincs, mert nem kellettem nekik” – idézte fel a megrázó eseményt. Fotók: Kiss Mihály Richárd Az ötéves gyermek őszintesége motiválta arra, hogy az otthonától, a családjától és a barátaitól több száz kilométerre nevelővé váljon – magyarázta Richárd, akinek célja „visszaadni az elhagyott gyermekeknek mindazt a szeretetet és odafigyelést, amit nem kaphattak meg a szüleiktől különböző okok és nehézségek miatt”.

Volt már báros, színjátszó, kisszeminarista, énekes Kiss Richárd Mihály nem titkolt vágya katolikus pappá válni, hiszen elmondása szerint gyermekkorától fogva érzi, hogy meghívást kapott erre a szolgálatra. Harmadik osztályos volt, amikor világossá vált számára, hogy nagyon szeret ministrálni, az oltár körül tevékenykedni, és akkoriban hallotta az igét is, ami elgondolkodtatta: „aki nevemért elhagyja otthonát, testvéreit, nővéreit, apját, anyját, feleségét, gyermekeit vagy a földjét, száz annyit kap, s az örök élet lesz az öröksége.” Bár annak idején alig értette az elhivatást és a benne tomboló érzéseket, mára világossá vált számára, hogy „a jó Istennek terve van vele, így tiszta szívvel mer igent mondani az ő akaratára” – vallotta be Richárd. Ennek okán minden lehetőséget megragadott, ami az útjába került: tanulmányait a gyulafehérvári kisszemináriumban, azaz a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceumban végezte, de 2016-ban a Virtuózok Tehetségkutató versenyén is fellépett, színészkedett a Nyárádköszvényesi Ramazúri Színtársulatban, valamint lelki vezetőként tevékenykedett különböző rendezvényeken, imacsoportokban tartott előadásokat, és néhány hónapig bárosként is dolgozott szülőfalujában. Úgy véli, megannyi tapasztalattal gazdagodott a kipróbált szakmák során, így könnyebben alkalmazkodhatott a sokszínű nevelői feladatokhoz.

Hiszen feladatkörébe nemcsak a reggeli ébresztés, a rutinszerű iskolába készítés, az étkezés, a délutáni felügyelet, a tanulás, a házi feladatok ellenőrzése, a lecke kikérdezése és az esti lefektetés tartozik, hanem az is, hogy naponta beszélgessen a gyermekekkel, ugyanis fontosnak tarja az egyéni vagy csoportos társalgásokat, és lelkiekben is próbálja segíteni a „fiait”. „Én hiszem azt, hogy a gyermekeket szeretettel lehet nevelni. Nem a nevelőjük akarok lenni, hanem a barátjuk” – hangsúlyozta a fiatalember, aki szerint fiatalos, életvidám és barátságos lelkülettel kell közeledni az apróságok felé, „mert, ha jó szóval kéred meg őket, akkor mindent lelkesen megtesznek”. Hozzátette, alkalomadtán szigorúan is fel kell lépni előttük, de fontos megtalálni az egyensúlyt. „A jó nevelő kezébe veszi a seprűt, és a gyermekeivel együtt takarít” A Dévai Szent Ferenc Alapítvány gondoskodik a gyermekek ruháztatásáról, iskoláztatásáról, és minden másról, amire szüksége van egy gyermeknek a mindennapi életben. Minden nevelőnek van egy „családja”. Neki történetesen hat 14 éves fiú jelenti ezt a közösséget – tudtuk meg Kiss Richárd Mihálytól.

Büszkén mesélte, az ő „fiaival” nincsenek gondok, megtalálták az egyensúlyt, amelyhez szükséges volt az, hogy nevelőként jó példával járjon előttük. A kezébe veszi a seprűt, és a gyermekeivel együtt takarít, mert úgy gondolja, ha ő maga rendet tart, és becsületesen végzi mindennapi teendőit, akkor ezt látva a többiek is hasonlóképpen cselekednek. „Minden gyermek egy-egy élettörténet, amiből sokat tanulhatunk” – a szerzett tapasztalatokkal, felismerésekkel és leckékkel pedig gyakran figyelmezteti az alapítványon kívül élő társait, főleg a szülőket, hogy mit érdemes megtenni, és mit javasolt elkerülni a gyermeknevelés folyamán, mert tisztán látja, hogy mély nyomokat hagy a csemetékben a rossz példamutatás, a szülők függősége és a többi negatív nevelési módszer. Azt is érzi, hogy a gyermekekben nagy a feszültség, mert sok rossz hatás érte őket a családjukban és a közösségükben, és nagy megpróbáltatás egyedül leküzdeniük ezeket. Nehezen kezelik a konfliktushelyzetet, és legtöbbször lázadó magatartásúak – ismertette a gyermekek viszonyulását az ifjú nevelő, aki hiszi, hogy azért vannak mellettük, hogy meghallgassák, bátorítsák, szeressék és megvigasztalják őket.

Az alapítványnál ugyanis sok olyan gyermek él, akiknek vagy meghaltak a szülei, vagy elhagyták őket. Mivel nem ismerik az apjukat, az anyjukat, gyakran elképzelni sem tudják, hogy mi rejtőzik az „apa” és az „anya” fogalom mögött. Ezért is érinti mélyen, amikor a kisebb gyermekek, akik sohasem látták egyik vagy másik szülőjüket, az ölébe ülnek, és azt mondják neki, „apa”. Arra a kérdésünkre, hogy alig húszévesen honnan van annyi türelme és elhivatottsága, hogy majdnem vele egykorú gyermekekre ügyeljen, Richárd azt válaszolta, mindezt a gyulafehérvári tanulmányainak köszönheti, mert elsajátította, hogy miből áll a felelősségvállalás, és mit jelent másokért élni, másokat szolgálni.

Nem esik nehezére a rábízottakra vigyázni, és úgy gondolja, „az Isten is segíti munkájában, hiszen minden egyes napra sok-sok türelmet ad”. Ha valaki úgy érzi, hogy önkéntes nevelőként szeretné gyarapítani tapasztalatait, akkor jelentkezhet telefonon a 00-40-254 214-873 irodai telefonszámon , vagy az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. és a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címek egyikén. 

www.maszol.ro