Milyen jó ilyen szép leveleket kapni!! Merjük egymással megosztani a jó híreket, hogy Isten csodáit látva egymás életében, áldjuk gondoskodó mennyei Atyánkat!

Szeretettel,

Csaba t. 

Drága Csaba testvér!

Másfél évvel ezelőtt egy súlyosnak tűnő betegséget diagnosztizáltak nálam. Hosszas vizsgálatok következtek, s Istennek hála arra jutottak az orvosok, hogy szoros követés mellett semmilyen kezelésre, terápiára nem szorulok. Ez nagy öröm volt számunkra, de innentől kezdve férjemmel úgy éltük az életünket, hogy Demoklész kardja bármikor lesújthat ránk, rám. Háromgyermekes édesanyaként igen nagy teher minden nap úgy élni, hogy vajon mikor jelenik meg újra a szervezetemben a "gond". Mindemellett pedig lakásproblémáink is akadtak, úgy tűnt, hogy kicsiny és öreg házikónk már nem tudja kielégíteni egy öt fős család igényeit. Hiába a három gyermek, új ház építésébe esélyünk sem volt belevágni. Férjemmel minden este azért imádkoztunk, hogy az Úr segítsen nekünk megoldani a problémáinkat. 

Egy esős napon éppen a kötelező CT vizsgálatomra készültem, s a vérfestő folyadékot kortyolgattam, amikor egy megérzésre hallgatva világossá vált, hogy ismét gyermeket várok. Nagyot fordult velem a világ, s ezúttal a szokásos öröm helyett aggodalom, kétségbeesés, harag fészkelte be magát a szívembe. Az egyik orvosom azt javasolta, vetessem el a magzatot, hiszen már van három gyermekem, s "éppen elég", míg a másik orvos bíztatott, "nem lesz semmi gond". Mindeközben ömlött ránk a médiából az rengeteg aggasztó hír egy furcsa vírusról, mely világjárvánnyal fenyegetett... Én pedig ott álltam, a három -(mostmár négy)gyermekes anyuka és feleség, aki nem tudta egészséges marad-e ő, egészséges lesz-e a gyermek, hogy fognak elférni a pici házban és mi lesz a járvánnyal... Rengeteg átvirrasztott éjszaka állt mögöttünk a férjemmel, én magam pedig sűrűn nézegettem az ég felé mondván: ezt a megoldást sikerült kitalálnod? A meglévők mellé adsz még egy problémát? 

A gyermek életének megszakításáról szó sem lehetett, így hát kéz a kézben férjemmel nekiindultunk a bizonytalannak.

A koronavírus közben megérkezett, az ország lezárt, mi bezárkóztunk, a gyermek pedig szép csendesen növekedett a méhemben úgy, ahogy kell. Semmilyen vizsgálatra nem jutottunk el, fogalmunk sem volt, mire számíthatunk. Várandósságom kapcsán azonban olyan lehetőséghez és anyagi segítséghez jutottunk, hogy -bár nehézkes és lassú ügyintézéssel - elkezdhettük építeni új, tágasabb otthonunkat. Amíg az országban minden megállt, a mi kis otthonunk szépen lassan növekedett, gyarapodott, csinosodott, akárcsak kis magzatom. 

Így telet el a tavaszunk és a nyár eleje, míg egy júniusi napon maszkban, a legszigorúbb járványügyi eljárások mellett világra hoztam negyedik gyermekemet, egy gyönyörű, egészséges, kisfiút. Hála Istenne, úgy tűnik, az én egészségem sem szenvedte meg a gyermek kihordását, de a vírus alatti karantén átformálta a betegséghez való hozzáállásomat is. 

Amíg lehetett, a protokollnak megfelelően maszkosan, gumikesztyűsen megkereszteltettük a gyermeket. Csendben, mindenféle felhajtás, fényűzés nélkül egy kicsike templomban. Amikor a pap megkente a kisfiam homlokát olajjal, a kicsiny test nagyot sóhajtott. Mintha azt mondta volna "megérkeztem, mostmár minden rendben". És valóban. Ott álltam férjemmel, betegségem (talán) nyugvó szakaszában, egy új élettel a kezemben, családom körében, egy tágas, gyönyörű otthon tulajdonosaként. "Hirtelen fülembe csengtek Csaba testvér szavai, amelyeket itt, a dél-komáromi szentmisén mondott: Isten az emberiség nagy problémáira megoldásként egy kicsiny gyermeket küldött." A maszk alatt mosolyra húzódott a szám. Amit én eddig problémának éltem meg, tulajdonképpen megoldás volt. Atyánk az imáinkra s a problémáinkra megoldásként egy gyermekkel válaszolt. Lett rőm, talán egészségem és új otthonunk is...  Istennek legyen hála!

Szeretettel gondolunk Önre, én, férjem, és (mostmár) 4 kisgyermekem!

Szeretettel:

Vörösháziné Ádám Diána Zsuzsa