Böjte Csabát választotta a Magyar Hírlap a 2004. év emberének. A díjra még hét másik, az olvasók és a szerkesztőség által javasolt jelölt volt, s a zsűri úgy döntött, hogy a Déván és hét másik romániai településen több mint tíz éve gyermekotthonokat működtető szerzetest illeti a nyolcadszor odaítélt cím.

Böjte Csabát választotta a Magyar Hírlap a 2004. év emberének. A díjra még hét másik, az olvasók és a szerkesztőség által javasolt jelölt volt, s a zsűri úgy döntött, hogy a Déván és hét másik romániai településen több mint tíz éve gyermekotthonokat működtető szerzetest illeti a nyolcadszor odaítélt cím. A díjkiosztó ünnepséget tegnap rendezték a nemrégiben átadott Művészetek Palotájában. A több száz férőhelyes színházteremben telt ház volt. A kisestélyik és öltönyök között nem kis feltűnést keltett az est főszereplőjének megjelenése: Böjte Csaba puritán, barna papi ruhában érkezett. A Magyar Hírlap lapigazgatója, Tóth Kamilla arról beszélt, milyen fontos a lap életében, hogy annyi viszontagság után végül ismét megrendezhette Az Év Embere-választást. Szombathy Pál főszerkesztő a díjkiosztón mutatta be új olvasói ombudsmanunkat is. A nyugati mintára, de Magyarországon elsőként létrehozott posztot Majtényi László, a korábbi adatvédelmi biztos, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet vezetője tölti be.

A mínusz tizenöt fokban egy Déva melletti szeméttelepen egy rossz pulóverben fagyoskodó srác elkéri az embertől a kabátját, akkor az illető – aki a bélelt bakancsában is kezdi úgy érezni, hogy lassan lefagynak a lábujjai – elég kényelmetlenül érzi magát, de legalábbis teljesen fölöslegesnek. Főleg ha azt látja, hogy közben Böjte atya már kiosztott néhány zsák ruhát és néhány tábla csokoládét a gyerekeknek, és pattan is vissza a kisbusz volánja mögé, mert sokan várnak rá a többi nyomorúságos viskóban is.

Persze hasonló "agglomerációja" több magyar településnek is van, Déván csak annyi a különbség, hogy itt volt valaki, aki a saját erejéből megpróbált változtatni a helyzeten. Leginkább úgy, hogy 1992-ben létrehozta a Dévai Gyermekvédelmi Központot. Ez azóta már egész hálózattá nőtte ki magát, és Déván kívül még hét romániai településen működtet árvaházakat, iskolákat száz munkatárssal (a legtöbbjük főállású nevelőszülő), csak Déván háromszáz gyermeket látnak el. Az idén további két helyen, Moldvában és a Zsil-völgyi Petrozsényben tették le az új intézetek alapkövét.

Kis lépések politikája

Az alapítvány egyetlen szobában kezdte működését Déván bő évtizede, egy olyan kolostor épületében, amelynek udvarán az első emeleti ablakokig állt a szemét. Böjte atya azonban hisz a kis lépések politikájának sikerében. Termenként vették birtokba a kolostori rendházat, ma már kívül-belül teljesen felújítva áll a városon keresztülvezető főút mentén. A kolostorban ma oktatás folyik, a gyerekek a szomszédban laknak, két tömbházban. Az itteni lakásokat is egyenként kezdték megvásárolni, ma már egy kivételével valamennyi a központé. A gyerekek tíz-tizenhárom fős családokban élnek, nevelőszülők felügyeletével. Az egy háztartásban élőket igyekeznek úgy összeválogatni, hogy ne egykorúak legyenek, így a nagyobbak besegítenek a szülőknek a kicsik gondozásában. A tanítás és a lelki gyakorlatok idején kívül minden szülő maga határozza meg a napirendet, így van, ahol például hét közben tilos a tévézés esténként, máshol engedékenyebbek ebben a kérdésben. Összességében egyébként rousseau-i hangulat uralkodik a gyermekotthonban. Nyoma sincs katonás rendnek, az ebédlőben is állandó a zsivaj az étkezések alatt, és az ide kirendelt kispapoknak bizony nem mindig sikerül megfékezniük a rakoncátlankodókat. Igaz, a türelem végtelennek tűnik, így a pár perces késéseken sem akad fenn senki – amit aztán ki is használnak általában a gyerekek. Jellemző, hogy ottjártunkkor az egyik Biblia-olvasási órán a körben ülő diákok között negyedórát is várt a fiatal szeminarista, hogy a csoport tagjai elcsendesedjenek.

A gyerek: rembrandt-kép

Az óra helyszíne az egyik tömbház pincéje, itt is termeket alakítottak ki. Igaz, a belmagasság olyan kicsi, hogy egy felnőtt ki sem tud egyenesedni, és szűk lépcsőn lehet csak lejutni a helyiségbe. De a célra kitűnően alkalmas. Az egész egy kicsit az ókeresztény katakombák hangulatára emlékeztet.

Böjte atya azt vallja, "belül minden gyermek egyformán értékes, olyan szép, mint mondjuk egy Rembrandt-kép, legfeljebb van úgy, hogy egy kis légypiszok kerül erre a képre. A nevelő feladata, hogy megtisztítsa az alkotást." Ez Déván a legtöbbször sikerül: az ide kerülő gyerekek szinte mindegyike eljut az érettségiig, és nagyon sokan egyetemen is továbbtanulnak, a rögtönzött körkérdés alapján a mostani végzős középiskolások körében a kolozsvári Babes–Bolyai a legnépszerűbb. A központnak ma már van egy saját asztalostanodája is. Szászvárott külön óvodát működtetnek, ezt szintén fokozatosan újítják fel, ahogy a lehetőségeik engedik. Itt körülbelül ötven gyermek él egy kolostorépületben, de szintén családokban, különálló lakrészekben.

A sikerekhez az is hozzájárul, hogy Böjte atyának már bő húszéves gyakorlata van a gyermekmentésben. Ő így vall erről: "Először 1983-ban, Gyulafehérvárott találkoztam a feneketlen nyomorral. A pályaudvaron jött oda hozzám egy vak koldus. Kiderült, hogy a testvére gyermekeit neveli, mivel fivérét és a feleségét is börtönbe zárták, mert fát loptak. Kérdeztem, hogy hol laknak, de nem tudott pontos címet mondani. Ez furcsának tűnt nekem, így megkértem, hogy vigyen el magához. Kiderült, hogy a város határán, egy vízmosás oldalába vájt gödörben élnek mind a hárman. Onnantól kezdve igyekeztem foglalkozni velük."

Világéletében úgy segített, ahogy tudott, ha másra nem volt lehetőség, gesztusokkal. Például fogott egy üveg kölnit, és nekiindult locsolni a nyomornegyedekbe.

Ma már azért jobb a helyzet, sorra érkeznek az adományok és az önkéntesek az alapítványhoz. A látogatásunk idején például négyen jöttek Magyarországról nevelőnek, egy pécsi vállalkozó pedig déligyümölcsöt, csokoládét hozott. Az intézményt mára az állam is elismeri, ami a támogatás miatt szintén fontos. Persze így is bőven szükség lenne még segítségre, hosszú a jelentkező gyerekek várólistája. Hiszen nem csak a szeméttelepen élnek nyomorgók. A helyiek például "fantomblokkoknak" nevezik azokat a tömbházakat, amelyeknek már ablakai is alig vannak, a közműveket pedig régen kikapcsolták, mert nem tudnak fizetni a lakók.

Példabeszéd és példamutatás

Este misével zárul a nap Déván. Böjte atya arról beszél a gyerekeknek, hogy ne törődjenek bele sorsuk megváltoztathatatlanságába. Persze ezt is humorral, közvetlenül. Az egyik példa szerint, ha elegünk van abból, hogy ismerősünk állandóan szőke nős viccekkel traktál minket, inkább próbáljuk meg rávenni arra, hogy – ha már poéngyáros akar lenni – mondjon inkább nyuszikásakat. Egy másik szerint "ha bemész egy szobába, ahol iszonyú mocsok és rendetlenség van, három dolgot tehetsz. Vagy leülsz, és elkezdesz sírni a látványon, vagy sarkon fordulsz, és elmész, vagy fogsz egy seprűt, és elkezdesz takarítani." Ő az utóbbit választotta.

Kósa András, Déva
MH-összeállítás
Forrás: www.magyarhirlap.hu