Sok ember csalódását és kérdéseit vittem magammal Erdélybe, a rászoruló gyermekeket csaknem 30 éve befogadó és támogató Szent Ferenc Alapítvány elsőként alapított árvaházába.

Hatalmasat csalódtam Csaba testvérben. Nem, ez így nem igaz. A róla bennem élő illúzióban csalódtam. De nem most. Sokkal korábban történt, és örülök annak, hogy így alakult.

De mielőtt ezt elmesélem, előbb nézzük meg, honnan is indult a Szent Ferenc Alapítvány története, és hogyan jutottunk el odáig, hogy egy nemes ügy hirtelen a mocsok melegágyává, és az annak élén álló, eddig az egekig magasztalt misszionárius részleges közgyűlölet tárgyává válhatott!

A kezdetek

1993, Erdély. Negyedik éve ért véget a Ceaușescu-korszak, vele együtt a kommunizmus Romániában. Hasonlóan ahhoz, ahogyan mi itt, Magyarországon is megtapasztaltuk, a rendszerváltás Romániában sem söpörte el azonnal az előtte évtizedekig fennálló rendszer következményeit: ahogy a kilencvenes évek elején a határnak ezen az oldalán is több százezren veszítették el a munkájukat, úgy a szocialista tervgazdaság által erőltetett iparosítás összeomlása Dél-Erdélyben is ahhoz vezetett, hogy az ország minden részéből a biztos fizetés és a szolgálati lakás ígéretével

a Zsil-völgyébe csábított bányászok egyik napról a másikra veszítették el munkájukat, családjaik pedig nemcsak a biztos, de egyáltalán bármiféle megélhetést.

Közben a ferences rend ötven év kényszerű hallgatás után újraindult – Böjte Csaba a rend tagjaként 1992-ben került Dévára, a szórványságban élő magyarokhoz, plébánosnak. Egyszer mesélte nekem, hogy bár világ életében szeretett fiatalokkal foglalkozni – a renden belül is az ifjúság lelkigondozásáért volt felelős –, de nem éppen az utcagyerekekre “volt beállítva”. Tartottak ugyan egy nyári tábort 1993-ban Déván az egyébként céltalanul az utcákon őgyelgő gyerekeknek, de Csaba testvér azt gondolta, ezt a részét a munkának majd rábízza valaki másra, és ő megy vissza a fiataloknak lelkigyakorlatokat tartani, lelkigondozni.

A sors azonban nem így akarta – és itt már nyugodtan rákanyarodhatunk Isten akaratának megnyilvánulására is. Még ugyanebben az évben történt ugyanis, hogy

találtak egy gyermeket a dévai vasútállomáson, és odavitték Csaba testvérhez

a szentmise előtt. Nem volt a gyereknél semmilyen papír, nem tudták, kik a szülei, lehetnek-e rokonai a városban. A néni, aki rátalált, ott akarta hagyni a gyereket a plébánián. Csaba testvér azonban csak imát ígért, a gyermek befogadását nem. Végül a szentmisén felolvasott evangélium szavai billentették át a ferences szerzetest: “Aki egyet a legkisebbek közül is befogad, engem fogad be!”

Így kezdődött: egy jogilag teljesen szabálytalanul befogadott kisgyermekkel, akinek szállásra és ételre volt szüksége.

Kényszermegoldásból Európa egyik legnagyobb gyermekvédelmi hálózata

Mondani sem kell, a dévai ferences kolostor olyan elhanyagolt állapotban volt akkoriban, hogy mindenre lehetett használni, csak épp gyermekek befogadására nem. De minden jobb volt az utcánál. Közben létrejött az alapítvány, volt hova becsatornázni a jóakaratú, tenni akaró, és tenni is tudó emberek támogatásait. A ferencesek felújították a kolostort, a gyermekeket pedig beíratták a helyi állami román iskolába.

Aztán beindult a lavina: sorra jelentkeztek családok és más plébánosok Csaba testvérnél, hogy fogadjon be távolabbról is gyermekeket.

Egy idő után kinőtték a kolostort,

így – támogatói segítséggel – az alapítvány elkezdett lakásokat vásárolni a kolostor melletti tömbházakban. Később egyre távolabbi településekről is megkeresték Csaba testvért, segítséget kérve tőle rászoruló gyermekek számára.

Így bővült szépen lassan gyermekvédelmi hálózattá a Szent Ferenc Alapítvány: ma Székelyhídtól Gyimesbükkig, Tusnádfürdőtől Borszékig több mint 60 ház fogadja a rászoruló gyermekeket. Egy ideje “leszálló ágban” van az alapítvány, de ennek igazából örülni kell: egyre kevesebb ugyanis a mélyszegénységben élő család, így a rászoruló gyermek. Egyszer majd elmondhatjuk, hogy az alapítvány betöltötte küldetését, nincs rá szükség többé. De ez még messze van: idén (2021/2022-es tanév) több mint 1300 gyermek kezdte meg az iskolát “alapítványosként”.

Sem erőszakos elszakítás, sem romlott étel – alaptalan rágalmak

Mellékszál, de fontosnak tartom, hogy reagáljak néhány alaptalan vádra. A nemrég kirobbant pedofilbotrány kapcsán ugyanis néhányan kapva kaptak az alkalmon, hogy az eddig általuk valamiért nem hangoztatott sérelmeiknek is hangot adjanak.

Személyesen egyetlen “családmentésnél” voltam jelen: éjjel 11-kor hoztunk el egy édesanyát két gyermekével egy bántalmazó kapcsolatból. A többi esetről nem tudok nyilatkozni, de annak az állításnak, hogy erőszakkal veszi el Csaba testvér a családoktól a gyermekeket, homlokegyenest ellentmond az alapítvány napközi ellátó rendszere. Több mint 50 napköziotthon és iskolaház (nem mind a Szent Ferenc Alapítvány saját tulajdona, hanem a helyi iskolával, egyéb közösséggel üzemeltetik közösen) várja a gyermekeket étellel és tanulási lehetőséggel, akik azonban esténként hazamennek a szüleikhez.

A bentlakásos otthonokba történő befogadáshoz pedig a szülőktől minden esetben írásos kérvény beadása szükséges,

melyben kérik gyermekük elhelyezését a Szent Ferenc Alapítványnál. Ezzel azonban nem kell lemondaniuk szülői felügyeleti jogukról: bármikor láthatják a gyermeküket, és az iskolakötelezettség mellett a gyermek is bármikor hazalátogathat családjához. Elegendő egyébként nyári szünetben ellátogatni Dévára, ahogy én is tettem most: egész nyáron táboroztatás zajlik, hol itt, hol ott szerveznek a nevelők programot az „alapítványos” gyermekeknek, mert sokan – akiknek lenne hova hazamenniük – mégsem mehetnek, mert a szülők nem jönnek el értük. Ennek persze ezer oka lehet, de azt mindenképpen alátámasztja, hogy nem a szülői akarat ellenére vannak a gyerekek az alapítványnál.

Az alapítványnál töltött 8 hónapom alatt én egyszer sem találkoztam romlott étellel. De nemcsak a magam tapasztalatára hagyatkozom, mert sok nevelőt, támogatót is megismertem ez idő alatt: senkitől nem hallottam ilyen panaszt, pedig mindannyian azt ettük, amit a gyerekek. Persze simán lehet, hogy ettől még előfordult ilyen eset, de azt gondolom, ha ez rendszeres lett volna, akkor az előbb-utóbb tömeges megbetegedéssel járt volna, ami már a kinti hatóságoknak is feltűnt volna. Ha volt is rá példa, hogy lejárt szavatosságú ételt szolgáltak fel a gyerekeknek, akkor az mindenképpen elítélendő, de óvakodnunk kell az olyan vádak megfogalmazásától, melyek azt sugallják, hogy az alapítványnál ez az általános gyakorlat.

És akkor most vissza az eredeti témánkhoz!

Egyetlen gazember tette lenullázza sok száz ember értékteremtését?

A kiskorúak megrontásáért felelősségre vont nevelő ügyét nem ecsetelném, megtették ezt már sokan mások előttem.

A hatósági vizsgálatok alapján a hír igaznak tűnik

− bár ne felejtsük el, hogy jogerős ítélet még nincsen! −, Csaba testvér is döbbenetének adott hangot, mikor a történtekért személyesen vállalt felelősséget. Az ügy maga egyébként sokkal régebbi, hiszen az illető 2017 óta már nem is dolgozik az alapítványnál, de az első fokú ítélet miatt a sajtó most kapta fel az ügyet, ezért tudunk róla egyáltalán.

Bár írhatnám, hogy a szeretet vezérelt!

Bár írhatnám, de ennél esendőbb vagyok: a dühöm, a bennem forrongó indulat vitt el 2022 nyarán újra Dévára.

Elmentem újra Dévára, mert nem akartam elhinni, hogy egy 10 éven át tartó gyermekmolesztálást nem lehetett észrevenni.

Tényleg senki nem vette észre a történteket a gyerekek viselkedésén?

Senki nem nyitott rájuk véletlenül egyetlen egyszer sem?

Senkinek nem mesélték el a gyerekek, még egymásnak sem, hogy valaki aztán szólt volna egy felnőttnek?

Ezt így még ma is nehezen hiszem el, és ha mégis volt olyan, aki tudott róla, de eltussolta, remélem, hogy egyszer arra is fény derül…

Mindenesetre előtúrtam az emlékezetemből a pannonhalmi bencések korábbi ügyét, mely szintén egy hosszú időn keresztül zajlott gyermekmolesztásról szólt, amiről senki nem tudott, csak egy tízéves érettségi találkozón bukott ki a volt diákokból, hogy mi is történt velük.

Aztán Csaba testvér felolvasott nekem egy épp a napokban neki küldött e-mailt: egy édesanya számolt be arról, hogy a férje legjobb barátja a nemrég érettségizett lányát 12 éves kora óta molesztálta, közösült is vele. A férjével együtt ebből semmit nem vettek észre, a lányuk sem mert nekik szólni. A házasságuk megroppant, nem tudják, ezek után hogyan tovább.

Szóval elképzelhető, hogy mégis van ilyen?

Hogy senki nem lát semmit? Vagy mindenki becsukja a szemét? Az „alapítványos” gyerekek is jártak iskolába, a helyi plébánosnál gyóntak rendszeresen, adott esetben hazamentek a szüleikhez, vagyis nemcsak az alapítványi munkatársakkal érintkeztek. Ők sem vették észre? Ezt a kérdést is feltehetnénk. Több nevelőt is megkérdeztem mostani látogatásom során, akik személyesen ismerték az immár első fokon elítélt kollégájukat: mind azt mondták, hogy az egyik “legjobb fej” nevelő volt, mindig mindenkivel viccelődött, nem volt konfliktusa, a gyerekek csüngtek rajta…

Az alapítványnál fennállása alatt több mint 6000 gyermek fordult meg. Van, aki csak rövid ideig, de olyan is akad bőven, aki egészen kiskorától felnőtté válásáig itt nevelkedett. Közülük jó néhányan visszatértek az alapítványhoz dolgozni, ők maguk is nevelők lettek. Sokan mentek el külföldre szerencsét próbálni, mint megannyi erdélyi kortársuk. Rengeteg jól sikerült, pozitív kimenetelű élettörténetet ismertem meg a velük töltött 8 hónap alatt, és a média is ezekkel volt tele az elmúlt évtizedekben.

Talán ezért is csalódtak sokan most ekkorát, amikor a botrányos esetnél szembejött velük a valóság.

És kövezzenek meg, de akkor is felteszem a kérdést:

ráhúzhatjuk-e a vizes lepedőt a Szent Ferenc Alapítványra, és magára Böjte Csabára

egyetlen, egyelőre nem jogerősen bizonyított gyermekmolesztálási ügy miatt, 30 év, sok száz nevelő, és 6000 gyermek távlatából?

A politika sem segít

Csaba testvér közben elkövetett egy – szerintem – óriási hibát: politikai szerepet vállalt a Fidesz 2022-es kampányában. Farkas Sándor – azóta megválasztott – fideszes országgyűlési képviselő mellett mondott kortesbeszédet. Beszélgetésünk alkalmával elmondtam neki, hogy ez még akkor is óriási hiba volt, ha Farkas Sándort ő egyébként jó embernek tartja. Mert ez nagypolitika, és ha ő kampányol, akkor az alapítvány is kampányol, és annak hosszú távon a gyerekek isszák meg a levét: a nem fideszes támogatók elfordulnak, de a fideszesek sem értik igazán, hogy ezt miért kellett.

A politikai szerepvállalás mindenképpen kiváltó oka annak,

hogy a pedofilügyben Csaba testvért a kelleténél nagyobb mértékben támadják, és az ügyhöz is méltatlan, sokszor hazugságokkal, olykor feltételezésekkel teli cikkek jelennek meg róla, és az általa vezetett szervezetről. És akik védik őt, sokan közülük ezt is hamisan teszik: életükben nem jártak az alapítványnál, de most kötelességüknek érzik politikai közösségük egyik tagjának a feltétlen védelmét. Számomra mindkettő magatartás hazug, és nem eredményez semmi mást, csak illúzióépítést, az igazsághoz pedig nem visz közelebb.

Akkor mit tegyünk?

Bontsuk le az illúzióinkat és figyeljünk! Egyre jobban, minden gyanús esetre, elsősorban a saját környezetünkben. Csaba testvérék is ezt teszik.

Mikor ott jártam, több munkatárs is megerősítette, hogy Csaba testvér egyébként is, de az eset óta hangsúlyosan kéri mindenkitől az alapítványon belül, hogy szóljanak neki, ha bármi gyanúsat észlelnek, és

a gyerekeket is arra biztatja, szóljanak, ha baj van.

A közösségi médiában megosztott posztjában ezt írja a ferences szerzetes: “A megrázó esetet követően azonnal belső strukturális változtatásokat eszközöltünk a nevelők kiválasztásában és rendszeres ellenőrzésében, továbbá folyamatos képzéseket biztosítunk számukra annak érdekében, hogy a gyermekek védelme maradéktalan legyen. Ezzel összhangban a gyermekek számára folyamatos internethozzáférést és telefonhasználatot biztosítunk, mindannyiuknak megadtuk a kiskorúak védelmére szakosodott hivatal elérhetőségét is.”

És mit ne tegyünk?

Ne ítélkezzünk! Segíthet bennünket Jézus és a házasságtörő asszony esete: “Jézus kiment az Olajfák hegyére, majd kora reggel újra megjelent a templomban. A nép köré sereglett, s ő leült és tanította őket. Az írástudók és a farizeusok egy házasságtörésen ért asszonyt vittek eléje. Odaállították középre, és így szóltak hozzá: „Mester, ezt az asszonyt röviddel ezelőtt házasságtörésen érték. Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?” Ezt azért kérdezték, hogy próbára tegyék, s vádolhassák. Jézus lehajolt, és az ujjával írni kezdett a földön. De tovább faggatták, azért fölegyenesedett, és azt mondta nekik: „Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek!” Aztán újra lehajolt, s tovább írt a földön, ők meg ennek hallatára eloldalogtak, egyikük a másik után, kezdve a véneken, s csak Jézus maradt ott a középütt álló asszonnyal. Jézus fölegyenesedett és megszólította: „Asszony, hova lettek? Senki sem ítélt el?” „Senki, Uram” – felelte az asszony. Erre Jézus azt mondta neki: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!”

A közelmúltban egy rádióműsor élő adásába betelefonált két személy, akik elmesélték, hogy velük is hasonló történt a Szent Ferenc Alapítványnál, mint amiért elsőfokon most ítéletet szabtak ki. Szerintem

a feltárás jó irány lehet, de nem egy rádióműsorban.

Ez pedig számomra felveti a műsorvezető és vendége – egy teológus – felelősségét, akik engedték, hogy a hatóság helyett nekik tegyenek vallomást az érintettek. Sőt, ez a teológus később egy posztjában nem arra biztatta az érintetteket, hogy keressék fel a rendőrséget, hanem hogy személyesen hozzá forduljanak. Ez arról árulkodik, hogy a botrány fontosabb, mint a gyermekek – adott esetben már felnőttek – érdeke. Azt még jogi tanulmányaimból tudom, mennyire nem mindegy, hogy egy ennyire szenzitív, a legtöbb esetben az áldozat(ok) részéről is szégyenérzettel teli ügyben egyáltalán milyen megfogalmazásban teszik fel nekik a kérdéseket. Erre nincs kiképezve egy rádiós műsorvezető, sem egy teológus. Ilyenkor a nyilvánosság időleges kizárása nem az ügy eltussolása miatt, hanem épp az áldozat érdekében fontos.

Vissza az elejére

Talán sok Olvasó ugyanazért csalódott nagyot most, amiért én is annak idején: álomszerűen képzeltem el, hogy “jónak lenni jó”, hogy minden árva gyermek feje fölött glória lebeg, amit néha csak meg kell tisztogatni, hogy csillogjon és hogy Csaba testvér is csak olyan mondatokban beszél, mint amiket a szerkesztett könyveiben olvasunk.

Ezt a képet, ezt a bálványt el kell engednünk!

Hagyjuk ledőlni! Nem leszünk tőle szegényebbek, Csaba testvér és a Szent Ferenc Alapítvány missziója pedig nem ér e nélkül a mítosz nélkül kevesebbet.

Azt hiszem, abban mindannyian egyetértünk, hogy a zéró tolerancia elvét kell követnünk minden – verbális és fizikai – erőszaktevővel szemben, főleg, ha az áldozat kiskorú. De ennek a botránynak az utóélete tükröt tart azok elé is, akik azt hiszik, nem érintettek, akiknek csak véleményük van, felelősségük semennyi. Óriási tévedés! Lehetünk ugyanis botránycsinálók, de lehetünk sebgyógyítók is!

És ha valamiről nincs tudásunk, nem muszáj, hogy véleményünk legyen róla.

Írta: Sáhó Eszter 

www.szemlelek.net