DÉVA — Gábor (7) a reggeli mise előtt egyedül üldögél a dévai árvaház játszóterének kőkerítésén. Gyönyörködik a napfelkeltében, kezében apjának lejárt, fényképes igazolványát szorongatja.

 

 

 „Apu fél éve külföldre ment dolgozni, de azt ígérte, hogy a nyáron meglátogat” – meséli, aztán megrázza magát, és komoly képpel indul az istentiszteletre, mint akinek fontos dolga van.

Árvaházakban szomorú és fojtogató érzés gyereknek lenni, Böjte Csaba ferences atya otthonaiban mégis csupa boldog aprósággal lehet találkozni. Mintha a Dévai Szent Ferenc Alapítvány tudna valami titkos varázsigét, amivel az utcáról összeszedett kicsiket vidám emberkékké változtatja. „1993-ban szinte a semmiből indultunk, ma már közel 2000 gyerek sorsáról gondoskodunk Erdély 1520 településén – kezdi történetét Csaba atya. – Öngyilkosok, alkoholisták vagy éppen börtöntöltelékek csemetéit gyűjtjük össze. Volt olyan alkalom, amikor télen három testvért találtunk egy fűtetlen kalyibában, akiket az anyjuk otthagyott több napra, étlen-szomjan” – mesélte Csaba atya.

Az árvaházi apróságok szinte felnőttként beszélnek saját tragédiájukról: „Édesanyám meghalt, apukám túl sokat iszik ahhoz, hogy gondoskodjon rólunk a testvéremmel” – meséli Levente (9), a tusnádi Anna-kastély egyik kis lakója. Egy könnycseppet se morzsol el saját története közben, és a következő lendülettel már terveiről mesél: „Matekversenyre készülök” – mondja, mintha egy perce még nem a szülei elvesztését ecsetelte volna. Látszik rajtuk, hogy Csaba atya jelmondata működik: „Nem kiverni, hanem kiszeretni kell belőlük a rosszaságot!”

Az önkéntes nevelők közül rengeteg fiatal adja fel karrierjét csak azért, hogy a gyerekeknek éljen: közgazdászok, jogászok vagy pszichológusok. Ők nem álmodozó idealisták, eredetileg csak pár hétre akartak kiutazni Erdélybe segíteni, és esetleg másfél évvel később keverednek haza. Úgy gondolják, a kint végzett munkájuk sokkal értékesebb, mintha a polgári szakmájukban dolgoznának. Nem érzik magukat hősnek, hiszen a boldoggá tett árvák mosolya minden fáradságért kárpótol. A legszebb a történetben, hogy épp annyi roma gyereket is befogadnak, ahány magyart, Böjte atyáék csak azt nézik, hogy melyik gyerek mennyire kiszolgáltatott. Hiszen tündérkertet csak együtt lehet csinálni.

Vasali Zoltán