Két esemény is igazolta a hét végén Erdélyben azt a sokak által elhallgatni akart igazságot, hogy a nagy bajok esetén, a nemzetet veszélyeztető időkben nem a politikusok, hanem a papok képesek erőt adni, megoldást találni a problémákra, és kivezetni a népet a kátyúból.

 

Még csak nem is főpapok a két esemény vezető figurái: egyikük egy erdélyi városka esperesplébánosa, a másik egy kopott csuhát viselő szerzetes.

Akinek megadatott az az élmény, hogy jelen lehetett a Csíksomlyó fölötti Hármashalom-oltár köré összegyűlt több százezres tömegben, vagy látta a Duna Televízió egyenes közvetítését, az tudja, miről beszélek. Hajdó István gyergyószentmiklósi plébános olyan beszédet mondott szabadon, papír nélkül, amilyent eddig nemigen hallhattak a két Somlyó-hegy közötti nyeregbe összegyűlt zarándokok. Szükség volt a felrázó, sokkoló szavakra, hiszen a kettős állampolgárságról szóló december ötödikei sikertelen népszavazás után nincs helye a mellébeszélésnek.

Eljött a tettek ideje. A magyarság egy része a zsebén és az ösztönein keresztül látja a világot, a másik, önhibáján kívül határon túlra szorult fele pedig utolsó vágyait, illúzióit veszítette el. A gyergyói főesperes nem félt kimondani olyan dolgokat sem, amelyek eddig elsikkadtak a „politikai korrektség” hamis tapintatának jegyében; a kereszténység védelmében állást foglalt politikai kérdésekben és őszinte aggódással szólt az eddig tabunak számító kérdésekről.

A forradalmi beszéd néhány képe minden bizonnyal beleégett a zarándokok szívébe: nehéz elfeledni Horvátországban a háború idején is az élet zászlajaként lobogó száradó pelenkákat, vagy annak a falunak a gondolatát, ahol a halottak többségét nem a templom mögötti temetőben, hanem az asszonyok szíve alatt találjuk. A plébánosnak sikerült reményt önteni azon szívekbe is, amelyeket a politikusok törtek össze: a nemzet ébredni fog, és amíg nem késő, egybeköti a mások által megoldott kévét.

A másik főszereplő a dévai ferences szerzetes. Böjte Csabától megszoktuk már, hogy nem szavakban, hanem tettekkel gyakorolja a szeretet és a szolidaritás parancsait, és most sem hazudtolta meg magát. Bákótól huszonöt kilométernyire, egy Rekecsiny nevű kis faluban vasárnap lerakták egy csángó magyar iskolaközpont alapjait, így a közeljövőben megvalósuhat sok ezer ember álma, hogy magyarul tanulhasson gyereke.

 A politikusoknak eddig e a területen sem sikerült áttörést elérniük – évek alatt mindössze annyit sikerült kicsikarni a román államtól, hogy bizonyos településeken lehet fakultatív magyar oktatás, heti egy-két órában. Aztán jött egy szerzetes, alázattal és nagy hittel, és arra kérte a jóakaratú embereket, hozzanak egy-egy követ a jövőbeli magyar iskolába. Eljött Mádl Dalma asszony is a maga kövével, más magyar közéleti személyiségek társaságában, de elküldte képviselőjét Petru Gherghel jászvárosi püspök is. Néhány éve még a moldvai román katolikus papság volt a fő kerékkötője a magyar oktatásnak.

A tizenöt hektáros telket idén zabbal vetették be, de legkésőbb jövő tavasszal nekifognak az építésnek. Az iskola mellett a tervek szerint kollégium, tornaterem, tanári lakás és sok más épül. Böjte Csaba munkájának eddigi áldásait ismerve nagy az esélye, hogy hamarosan megérkezzen az első diák az első moldvai csángó magyar tanintézetbe, a rekecsinyi Béke Királynője Gimnáziumba.

A harang már megszólalt – azt is Csíksomlyón szentelték fel egy nappal korábban.

 Lukács Csaba, Magyar Nemzet Online