Böjte Csaba kommentárjai a Tízparancsolatról

Csaba Testvérként ismeri az ország, mióta Déván létrehozott egy alapítványt a nehéz sorsú gyerekek megsegítésére. Manapság közel kétezer kisgyerekről és fiatalról gondoskodik. Olyan ember, aki a hitről nemcsak prédikál, hanem meg is éli. Gondolatait írásban is közreadta, a könyvfesztiválra napvilágot lát harmadik, a Tízparancsolattal foglalkozó könyve, melyet Karikó Éva szerkesztett.

Azt mondja: Isten Tízparancsolata annyit ér, mint a villanyborotva mellé adott figyelmeztetés: „A készüléket fürdőkádban használni tilos!”.

A napokban hallottuk, milyen következményekkel járt, mikor az autósztrádán egy vezető szembe hajtott a forgalommal. Bárki figyelmen kívül hagyhatja Isten boldogságra vezető tanácsait. A mai világban látjuk a sok céltalan, reményvesztett emberen, milyen következményekkel jár, hogy az emberek letérnek a szeretet útjáról.

Akármelyik tízparancsolati törvényről beszél is, mindig a családnál lyukad ki és a gyereknevelésénél, amelyben oly sok tapasztalatot szerzett Déván. Egy helyen ki is mondja: a mai társadalom család- és gyermekellenes. Mit tehet a katolikus egyház, amely ebben az évben a család évét ünnepli?

Fontos rádöbbennünk, hogy az emberi nem jövője a családtól függ. A házasság a legalapvetőbb, legfontosabb életadó közösség, az emberi szeretet bölcsője. Az őszinte szeretetet, a másik elfogadását, a hűséget, a bizalmat, a reményt, a kiengesztelődés és az újrakezdés nagy ajándékát a családban tapasztalja meg a felnövekvő ember, hogy ezeket az értékeket az életükben tovább tudják majd vinni. Fontos, hogy az egyház kiálljon a család értékei mellett, ennek csak egyik jele a család évének meghirdetése, amely sok szép, értékes programmal, imádsággal erősíti a házasságokat. De mi papok bármennyire szeretjük a híveinket, az életük döntéseit nem tudjuk helyettük meghozni. A családot szétverő erő mindig belülről jött: figyelmetlenség, naivság, alkohol, lustaság, bűnös kilengés és folytathatnám a sort.

Az egyes Parancsolatokat a szabadság útjelző tábláinak nevezi. De felhívja a figyelmet arra, hogy Isten nem tévésztár vagy „show-man”.

Sokan jósoktól, a csillagoktól, kártyavetőktől, látnokoktól várják jövőjük titkainak kifürkészését, útmutatást az életükhöz. Ezzel kapcsolatban mondtam, hogy az, aki a nyelvünket, a fülünket teremtette, ha akar, nagyon hangosan és érthetően tud szólni hozzánk. Ha nem teszi, akkor én alázattal tudomásul veszem a döntést, és nem próbálok mindenféle homályos rébuszokat megfejteni, csillagokban, kártyákban magyarázatot keresni. Isten nagy szeretettel fogja a kezünket és a derekunkat, és biztos kézzel vezet e csodálatos táncban, az életben.

Gyermekvédelmi munkája során sokszor megtapasztalja, hogy a kisgyermek mindent megbocsát, de a nagyobb már nehezebben. A szülőknél is hangsúlyozza a megbocsátás és az elengedés fontosságát.

Nagyapám mondogatta, hogy a boglyát nem csak rakni kell, hanem be kell tudni hegyezni. Érezni kell, hogy most már elég nagy és a vele való munkát be kell tudni fejezni úgy, hogy a szél fel se döntse, és az eső be se áztassa. Eljön az elengedés ideje ‒ és azt látom, ezen a ponton is kudarcot vall sok szülő. Azokat a szülőket, akiknek a gyermekei valamilyen okból kifolyólag – a miértről külön könyvet lehet írni – megtorpannak a hit útján, én nyugalomra inteném, és azt mondanám, hogy ezeket a folyamatokat semmiképpen nem lehet erővel, manipulációval vagy fortéllyal előre vinni, ehhez türelem, rendületlen hit, a Mennyei Atya szeretetét tükröző élet és kitartó imádság kell. Maga Krisztus is térdre borult és sírva imádkozott virágvasárnapján Jeruzsálem falai előtt. Neki sem voltak olyan bombabiztos eszközei, hogy mindenki bekap egy pirulát, és másnaptól térden állva pergeti a rózsafüzért, hiszen így már nem emberek lennénk, hanem zombik ‒ és Isten ezt nem akarja.

Az V. Parancsolattal kapcsolatban (Ne ölj!) olyan, sok vitát kiváltó kérdésekben ad tanácsot, mint az abortusz, az óvszer és az AIDS, az újjáélesztés vagy az öngyilkosság.

Engem nem érdekelnek az okos elméletek, engem az élet érdekel, amely vagy kibomlik, vagy sorvad, vagy gyümölcsöt terem, vagy elhal. Szívesen válaszoltam ezekre a kérdésekre, amelyek az emberek húsába vájnak, ezeket itt kifejteni nagyon hosszú lenne, bíztatom a kedves Olvasókat, olvassák el a könyvet.

A homoszexualitással szemben nagyon megértő, ugyanakkor szilárd véleménye van arról, hogy a melegeket nem lehetne esketni és nem alapíthatnak családot.

A homoszexuális hajlam az egyház tanítása szerint nem bűn. Az egyház kizárólag a homoszexuális testi kapcsolatot ítéli el. Bűnné akkor válik, ha teret enged neki az ember, ha nem uralja. Az egyháznak és a híveknek meg kell tenniük mindent, hogy a melegek is beilleszkedjenek a társadalomba, a keresztény közösségbe. Senkinek nincs joga ítélkezni, a heteroszexuális ember is lehet bűnös, ha teret enged rossz hajlamainak: önző, lusta, kapzsi, haragot tart, agresszív…

Tavaly beszéltünk az egyház körében felfedezett számos pedofíliás esetről. Most is elítéli, de figyelmeztet az esetek számarányára.

Ahol emberek vannak, ott hibák is vannak. Kizártnak tekintem, hogy soha nem történt ilyen jellegű probléma. Az Élet és Irodalom c. újságban ez áll: „Kutatások arról tanúskodnak, hogy öt pedofil esetből négy családon belül történt. Az összes elkövető 0,3 százaléka volt egyházi személy." Tehát az 1% felénél is kevesebb!

A szociális kérdések tekintetében úgy tűnik, nem az egyház és az állam megoldásában hisz, hanem a miénkben, civil polgárokéban. Jól látom?

Nem hiszem, hogy akár az állam, akár az egyház meg tudná oldani a szociális kérdéseket. Abban hiszek, hogy a megoldás az lenne, ha minden falu, minden város, minden lépcsőház, minden szomszéd a maga bajban lévő embereihez lehajolna.

Szénási Zsófia