Böjte Csaba egy jótékonysági koncert keretében Budakeszin tartott előadást. Szülőföldjén célja az Erdélyben sanyarú körülmények között, sokszor az éhhalál szélén tengődő gyermekek felkarolása. Városunkban a munkanélküli, tartozást felhalmozó családok számára ajánlotta fel a koncert bevételét.
Ha kezet nyújtunk egymásnak, összefogással minden nehézséget le tudunk győzni, senki sem marad magára. Csaba testvér szavait december 4-én, a Prohászka Gimnázium aulájában hallgathattuk meg. Böjte Csabát a Csíkszeredából érkező Role együttes kísérte, akik karácsonyi koncertet adtak.
Bakács Bernadett alpolgármester köszöntötte az előadókat és a közönséget: „Talán jelképes az, hogy most Erdélyből jött segítség az anyaországi rászorulók támogatására, pedig a határon túl is meglévő gazdasági válságot a kisebbségi lét még nehezebbé teszi. Felnőttkori megtérőként gyakorlati bizonyíték volt számomra azok története, akik elindultak néhány hallal és kenyérrel, és Istent nevében megváltoztatták maguk körül a világot. Ha segíteni tudunk valakinek, aki reménytelen helyzetben érzi magát, nemcsak pénzt adunk, hanem hitet is, hogy van jövő. Bizonyítékot arról, hogy másfajta valóság is létezik, és ez nem kevésbé reális, mint a pénzügyi világ ördögi logikája, amelynek itt és most ellene mondunk.”
Egy tanácsadó testületet kellene minden városban létrehozni és bíztatni kellene a polgárokat, hogy merjenek nagylelkű adományozók lenni. Mert Isten nem marad adós nagylelkűségben - jelentett ki Böjte Csaba és hozzátette: Minden probléma megoldható. Biztosan van továbblépési lehetőség. A mostani gazdasági krízis el kell, hogy gondolkoztasson mindenkit: Vajon én szívember vagyok vagy rákos daganat? Mit adok a társadalomnak? Kifizetem az adót, amit illene, hogy kifizessek? Van egy ismerősöm, aki minden évben elmegy Tunéziába, de időnként kiíratja magát betegszabadságra.
Egyik előadásomon egy 60 év körüli hölgy folyamatosan panaszkodott, hogy mennyire szegény. Kértem álljon fel és válaszoljon a kérdéseimre:
- Hány pár cipője van?
- Nem tudom pontosan, kb. 20.
- És 20 évvel ezelőtt mennyi volt?
- Kettő.
- Ha valaki, akkor azt mondja magának, hogy: Jaj, de szegény! Akkor mit szólt volna?
- Megsértődtem volna.
- És most saját magára mondja, hogy milyen szegény, milyen nyomorult. Tízszer annyi van, mint akkor! Maga nem tud annyit járni, hogy azt a 20 pár cipőt eljárja.
