A Szigetszentmiklósi Római Katolikus Egyházközség templomának felszentelésének évfordulójára és védőszentjük ünnepére készülve Böjte Csabát hívta meg vendégségbe. A ferences szerzetes december 2-án, 3-án és 4-én tartotta szentmiséit. A pénteki szentmisét követően lapunknak adott interjút.

– Csaba testvér, emlékszik-e arra, hogy hogyan és mikor kapta az indíttatást az árvaházak létrehozására?

– Emlékszem, hogy még 1993 tavaszán jött egy fiúcska, aki a legelső gyermek volt, akit befogadtam, és mondta, hogy ő szeretne dolgozni nálunk. Mondom, miért nem mész iskolába? Akkor mondta, hogy van neki még két kisebb testvére, azok még óvodáskorúak, s apukája meghalt, anyukája beteg, és szükségük lenne pénzre. Elment, s láttam szomorúan, hogy ez valóban igaz. Idővel mind több ilyen családot ismertem meg. Ekkor még nem árvaházban gondolkodtunk, hanem abban, hogy nyáron ezeknek a gyerekeknek szervezzünk egy tábort. Ez a tábor nagyon jól sikeredett, a végén mondtam, hogy lehet hazamenni, s a gyerekek mondták, hogy miért nem csinálunk egy éves tábort. Az elején nagyon lökött dolognak tűnt, de aztán megcsináltuk. Már huszadik éve táborozunk.

– Figyelemmel követik az azóta felcseperedett árvák további, felnőtt életét?

– Nagyon nehéz. Most például Unna városában, ami Dortmund mellett van Németországban, van két lányunk, akiket meglátogattunk. Frankfurtban van egy másik lányunk, 6 akinek van már három kicsi gyereke. Nagyon szétszóródtunk, de a Face­book segítségével könnyebben tartjuk a kapcsolatot. Persze van, aki jobban boldogul, s van, aki kevésbé. 3800 gyerek volt összesen a 20 év alatt nálunk, s jelenleg 2300 van bent a rendszerben. Elég nehéz ezt kivitelezni.

– Hogyan telik egy karácsony az árvaházakban?

– Vidáman, szomorúan. Minden gyerek vágyna hazamenni, persze akit lehet, valami rokon van, azt mi elengedjük. A többiek pedig bent maradnak, megpróbálunk hangulatot teremteni, elmegyünk a templomba, énekelünk, imádkozunk. Van egy belső udvarunk a kolostorban, ahol felállítjuk a karácsonyfát, kimegyünk csodálkozni, a fa alatt 150-200 gyereknek van ajándék, ami már látványra sem csúf. Az utóbbi öt évben pedig Parajdon, a sóbányában is szoktunk szervezni karácsonyi ünnepséget, ahová nagy szeretettel meghívom a kedves újságolvasókat is. December 17-én, szombaton lesz a nagy karácsony, akkor ideadják a sóbányát, ami belülről nagyon tágas, több mint 5-6000 ember elfér. Minden felnőtt hoz egy cipősdobozt, s minden gyermek kap egy cipősdoboznyi szeretetet. Tavaly több mint 3000 gyerek gyűlt össze.

– Ön szerint mi az üzenete a karácsonynak a mai ember számára?

– Nagyon sokszor a magunk erejéből szeretnénk önmagunkat megújítani. A karácsonyban az a jó, hogy van egy ég, amely meg tud nyílni, s közénk jöhet az Isten. A kereszténység nem olyan, mint a keleti vallások, hogy önmagunkat váltsuk meg, hanem mi hisszük azt, hogy a nagy Isten le tud hajolni a földre, s meg tudja fogni a kezünket. Ez a szép a kereszténységben, hogy ajándék, hogy Isten úgy szerette ezt a világot, hogy egyszülött fiát adta érte. Ez az, ami számomra mindennél többet jelent, hogy nem egy lakatlan világban él az emberiség, hanem Isten országában. A semmi, a porszem elindul, hogy felnőjön oda, hogy Istennel egy asztalhoz ülhessen, ez az embernek a feladata.

– Mi a jelentése az adventi idő­ szaknak?

– Ahogy az előbb is mondtam, utazás a semmiből a végtelen felé. Én hiszem, hogy egy kibontakozó, egy növekedő, egy szépülő világban élünk. Tudom, hogy nagyon sokan pesszimisták s rosszkedvűek, de én úgy látom, ha megnézzük a Jézus korabeli életet vagy csak az ’50-es éveket, akkor azt láthatjuk, hogy sokat javult, szépült a világ. Tudom azt, hogy hihetetlen távlatok vannak még az emberiség előtt, ha összefogunk, ha biztatjuk egymást, ha alázatosan egymást segítjük, akkor azt gondolom, hogy egy csodálatos, szép jövő várhat az emberiségre. Ilyen értelemben én igenis az örök adventben hiszek, hogy a holnap szebb lesz, mint a ma.

– Nem először jár itt Szi­get­szent­miklóson. Milyen emlékeket őriz erről a városról?

– Én akkor is voltam itt, amikor még a régi templomban miséztünk, s itt volt az a hatalmas gödör, amibe ez templom szépen beleköltözött. Öröm számomra ez, máskor évszázadok kellettek ahhoz, hogy egy ekkora templomot egy közösség magának megépítsen. Aki azt mondja, hogy ez a mai világ nem halad, hogy egy helyben topog, az jöjjön el Szigetszent­miklósra. Nézze meg, hogy itt, ahol valamikor egy nagy sártér volt nem is olyan régen, itt most emberek énekelnek, imádkoznak és megfogják egymás kezét szeretettel. Ez egy megvalósult csoda.

– Milyen üzenetet hozott a sziget­szentmiklósiaknak?

– Advent van, adventkor Istenhez kiáltunk, s a Mennyei Atyának a válasza az ember adventi sóvárgására a karácsony, Jézus Krisztus közénk jötte. Mint ahogy minden pap adventkor, én is a megtestesült szeretetről, életerőről, lendületről, bátorságról, Jézus Krisztusról beszélek.

Forrás: Szigetszentmiklósi Kisváros című Önkormányzati Híradó