A hétvégén kezdte meg egyhetes magyarországi missziós útját Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója, aki Molnár György igazgató meghívására vasárnap este ellátogatott a Türr István Képző és Kutató Intézet Békéscsabai Igazgatóságára. Csaba testvér jövő vasárnapig járja az országot, hogy a böjti időszakban a hitet, a reményt, a bizalmat, „mint a fényt, a gyertyalángot körbehordozza, és ne hagyja kialudni a szívünkben”.

Böjte Csabát missziós útjára elkísérte Lukács Giulia, a dévai gyermekotthon egykori lakója, aki ma már a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem végzős hallgatója. Szeged és Újkígyós után ejtették útba Békéscsabát, ahonnan még az este továbbmentek Budapestre, de előtte alaposan körülnéztek a PannonForrás Első Kárpát-medencei Fejlesztési és Tudásklaszter bölcsőjében. Csaba testvér a koraesti órákban érkezett meg a Kétegyházi úti intézménybe. Amikor revendájában kiszállt az autóból, már akkor valami mélységes mély hála töltötte el azokat, akik találkozhattak vele, és hitet, szeretetet sugárzó, közvetlen, szuggesztív személyiségével a későbbiekben is mindenkinek erőt és reményt tudott adni.

Tudvalévő, hogy Erdélyben, az egykori ablaktalan, ajtó nélküli, salétromos házakban, ahol korábban gyermekek tengették az életüket, neki köszönhetően egy kis édenkert született. 1992-ben a dévai utcákon éhesen és piszkosan kolduló árva gyermekek feltartott kezeire, kéregetésére Csaba testvér egy öleléssel válaszolt. Aztán a romos dévai kolostor lakatjait leverték, lassacskán új otthont teremtettek, és „ahogy a szükség dagasztotta a gyermekek számát, úgy lett a szomszédos panelházakból nevelőcsaládok otthona, óvoda, a kolostorból iskola”. Déva – Csaba testvérnek köszönhetően – az adakozó emberi szeretet és összefogás jelképévé vált. Később szaporodtak a gyermekmentő intézmények és a kifogyhatatlan hitű szerzetes kérése nyomán valahogy mindig akadtak és akadnak nagylelkű adakozók is…

Böjte Csabától megtudtuk, hogy évtizedekkel, évszázadokkal ezelőtt a csíki, gyergyói, kászoni, gyimesi völgyekben élő szegényekről, árvákról, özvegyekről, nem az állam gondoskodott, hanem az erdélyi fejedelmek, később az osztrák császár, majd a román királyok törvényei által elismert Csíki Magánjavak nevet viselő testület. Ennek működéséhez erőforrásként szolgáltak azok az erdők, legelők, hegyi kaszálók, amelyekkel a testület jó gazdaként bánt, és amelyeken szépen gazdálkodtak. Ma is sok bajban lévő család, közösség zörget, kopogtat segély után, és az állam nem képes felvállalni mindenki jogos kérését. Az egyszerű emberek és az egyházi szervezetek sem képesek adományokból befolyó forrásaikból a folyamatosan szaporodó kéréseket teljesíteni, ezért ismét felélesztették az évszázados segélyszervezetet, a Csíki Magánjavak Testületét, amelynek igazgatótanácsi elnöke Csaba testvér lett.

Vasárnap este Békéscsabán Molnár György vezette körbe Böjte Csabát a Türr épületében, és tájékoztatta a testvért kárpát-medencei hálózatépítő eredményeikről, valamint a további terveikről. Hangsúlyozta azt is, hogy az árva gyermekeket be lehetne vonni például az energia- és élelmiszer-önellátást szolgáló, vagy a szociális gondoskodás területére vonatkozó programjaikba, akár közös pályázatok révén. Beszélt az energia-költségcsökkentő otthon-felújítási programról, és elmondta, hogy Erdélyben, Felvidéken és a Kárpátalján is olyan vállalkozó partnereket keresnek, akik működtetnék ennek a vállalkozói részét, míg az intézmény a képzést adná hozzá.

– Probléma, hogy Romániában rengeteg tábornokot képeznek, de közkatonákat nem erőst –mondta Csaba testvér. – Mindenki egyetemre akar menni, de a szakképzés leépült. Pedig a szegényebb réteget képezni kellene, ők valószínűleg nem lesznek „tábornokok”, de megbecsült „közkatonák, parasztok” lehetnének a megfelelő tudás birtokában. A Csíki Magánjavak ezt a funkciót, a képzést nagyon szépen felvállalhatná, el is kezdhetné, főleg a mezőgazdasági területen. Emellé oda tudnánk állni Hargita megyében – jegyezte meg a testvér.

Molnár György elmondta, hogy a közfoglalkoztatási programmal Magyarországon elkezdődött a legmélyebbre süllyedt rétegek felemelése. Képzéseik során azt tapasztalják, hogy megdöbbentő az a mélység, ahová a társadalom mintegy egyharmada az elmúlt húsz év alatt lesüllyedt. Ahogy fogalmazott: teljesen azonos a helyzet, mint Erdélyben, Székelyföldön, ahol szintén sok helyen nyomorúság van. Az embereknek valamiféle hiteles, megfelelő jövőképet kell adni, meg kell velük értetni, hogy például a közfoglalkoztatás egy első lépcsőfok lehet a mélyből való kilábaláshoz.

Böjte Csaba mélységesen megérti az elkeseredett embereket, mint mondta: a vas is elpattan, ha sokat hajlítgatják. De hozzátette azt is, hogy amikor Svájcban járt, megnézte az ottani mezőgazdasági szakiskolákat, ahol azt látta, hogy egy nap elmélet és négy nap gyakorlat volt hetente a diákoknak.

– Az első évben leginkább azt tanították meg nekik, hogyan keljenek és feküdjenek a parasztokkal. A parasztnak megéri, mert olcsó munkaerőt kap, a gyereknek is, mert megtanulja, hogyan kell dolgozni. Láttam más iskolákat is nyugaton, ahol már az általános iskolában nem csak kémia meg fizika labor van, hanem konyha, ahol a háztartásról tanulnak a gyerekek, vagy kis szabó-varró műhely, szerelőműhely. Hetente egy napot csak ilyen praktikus órákat tartanak, így ott nem gond például kicserélni egy biztosítékot, és valahogy jobban megtanulnak dolgozni. Miért ne lehetne nálunk is hasonlóképpen? – tette fel a kérdést a testvér.

Böjte Csaba szerint valahogy a tévé mindig a „vesztett csaták tábornokait” szólítja meg, pedig a győzteseket is meg kellene. Ha valaki például jól megél az állattartásból, hadd mondja el, hogyan sikerült neki, hogy mások tanuljanak a példájából. Kiemelte, hogy Székelyföldön föld, erdő, legelő van, az emberek nagy része ebből él, ha okosabban, jobban, nagyobb tudással tudnák tenni a dolgukat, biztosan jobban megélnének belőle.

– Mindig kérdezgetik, mi lesz a tőlünk kikerülő gyerekekkel. Összehívtam Déván is a magyar vállalkozókat, akik elmondták, hogy legjobban jó munkások kellenének nekik. Mi igyekszünk becsületes, pontos, fegyelmezett, szerény embereket nevelni a hozzánk kerülő gyerekekből, akkor ez, és az a kérdés is megoldódik. Emellett próbálunk a szülőknek is segíteni talpra állni, hogy ők tudják tovább nevelni a gyerekeiket. Tudjátok, hiába van itt egy villanykörte, ott egy feszültség, ha a kettő között nincs drót, akkor nem működik semmi. A bizalom a drót. Ha bennem érték, benned meg hiány van, de nincs köztünk az a „drót”, akkor akárhogy sziporkázok, nem megy át semmi. Nagy szükség van tehát a bizalomra – tette hozzá Böjte Csaba.

A testvér hamar bizalmába fogadta a csabaiakat, rövid kitérője végén április közepére meghívta Csíksomlyóra Molnár Györgyöt, hogy az ottani szakemberekkel együtt beszéljék meg, mely területeken tudnak együttműködni, és hogyan tudnak további irányokat mutatni például az árvaházból kikerülő fiataloknak .

A Csabai Mérleg kérdésére, hogy missziós útján mivel tudja bíztatni az elkeseredett embereket, Csaba testvér a következőket mondta:

– Jézus Krisztus meghalt értünk a kereszten. A jó Istennek csak van annyi fantáziája, hogy egy döglött lóra nem verne patkót! Csak látott valami fantáziát bennünk, emberekben, ha már eljött közénk és vállalta ezt az áldozatot. Ha pedig Ő lát fantáziát bennünk, emberekben, akkor biztos, hogy van jövő, van remény. Jó ideje bogozza Isten ezt a világot és idáig elhozta már, én hiszem, hogy nem fogy ki a fantáziából, tovább fogja vinni. A gonosz lélek a reményt, a bizalmat akarja kilopni a szívünkből, ezt, mint a fényt, a gyertyalángot jó, hogyha körbehordozzuk, és nem hagyjuk kialudni a szívünkben. A nagyböjt időszakában ezt az üzenetet viszem több helyre Magyarországon. Biztos vagyok benne, hogy van remény, van jövő, Isten szeret bennünket – ezt jöttem elmondani…

Mikóczy Erika