Pünkösdhétfőn égő mécsesek és friss virágok díszítették a Székely Kálvária stációit, majd elkezdődött az Ugron-kápolnánál a történelmi családnak a hagyományos, csíksomlyói zarándoklatát záró szentmiséje, amelynek főcelebránsa és ünnepi szónoka Böjte Csaba ferences szerzetes volt.

Soha nem voltak még ilyen sokan a családi temetkezési hely emlékkápolnájánál: tizenötödik alkalommal került sor a hálaadó szertartásra az Ugron család, vendégeik, a szombatfalvi közösség és számos magyarországi zarándok részvételével.

Ugron István végakaratát teljesítették tizenöt évvel ezelőtt, mely szerint „ősei földjén kíván nyugodni”. László Attila plébános köszöntőjében elmondta: áldást hozó volt a „hazajövetel” – egyre többen jönnek oda haza.

Csaba testvér imában kérte a Szentlelket: a jóság, a remény, a hit fényével töltsön el. Az ember gyakorta érzi kicsinek, gyengének magát – olyankor vigasztaló megéreznie: mennyire közel van Isten.

A Csaba atya által megélt és személyes hangvétellel elmondott történetekből kiviláglott az a tapasztalat is: az embernek van egy belső érzékszerve: a hit. Ami által Isten megszólítható és válasza érthető, érezhető. Amennyiben sikerül életajándékainkat megköszönnünk, természetfeletti dimenzióba emelkedik a létünk, a munkánk, hétköznapi törekvéseink is. Útravalóul azt tanácsolta: mindenki vegye számba, mi az, amit a jó Istentől kapott. Ha tiszta szívvel, hittel ki tudjuk mondani: köszönöm, megszépül az életünk.

Végül a zarándokszentmise főcelebránsa áldást kért a jelen levő nagyszámú gyermekre, az édesanyákra és a résztvevőkre, majd dedikálta könyveit. Mi még hosszasan beszélgettünk a számos ismerőssel. Pedig csepergett. „Mit számít ez a pár szem eső? A májusi aranyat ér” – emlékeztetett a népi bölcsességre Csaba testvér.

Molnár Melinda

szekelyhon.ro