Kedves Böjte Csaba!

Köszönöm a Duna TV nevében is az interjút!

A Vörösmarty téren történtek néhány epizódját publicisztikában is megörökítettem. Mondanivalóját az embereket megosztó, minősítgető szemlélet ellen fogalmaztam. Címe: Na most akkor mondjátok meg

A gondola online-ban ma jelent meg.

Üdv:

Nyakas Szilárd

Na most akkor mondjátok meg!

Ugyanolyan emberek állják e sort, mint korábban Esterházy esetében, ha nem is ugyanazok. Révült arc sehol.

A Teret előbb Esterházy dominálja. A volt Luxus áruház előtt (ma Bershka)  a Magvető könyvsátránál dedikál. Várakozók sora kígyózik a Váci utca felé. Aki innen vagy a Madách tér felől igyekszik a térre, rajtuk kell átküzdenie magát.

A Vörösmarty téri színpad előtt egy másik tábor gyülekezik. A fellépőt már az emelvény előtt feltartják. Könyveket nyújtanak dedikálásra. Néhányat mívesen „megmunkál”, aztán fellép az emelvényre. A dedikálásra a Helikon sátra előtt eztán kerít majd sort.

A pódiumon asztal s három szék. A barna kámzsás férfi jobb s bal oldalán a kérdező, illetve legújabb kötetének összeállítója, Karikó Éva foglal helyet.

A szeretet bölcsőjé-ből című könyv heti kötetből a kérdező Keresztes Ilona felkészült.  Idézi a szerzőt: „A mesében olyan egyszerű minden: megházasodtak és boldogan éltek, míg meg nem haltak. A valóságban azt tapasztaljuk, hogy sok kísértés próbálja ellopni a hűséget, az őszinte egymásra figyelést, kioltani a házastársi szerelmet. Az oltár előtt a keresztre tett eskü könnyen elkopik a mindennapi terhelés alatt.”

A napsütötte arcú ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója nem „direkbe” válaszol. Legtöbbször példákkal kezdi. Van honnan merítenie. Az Erdélyben sanyarú körülmények között, sokszor az éhhalál szélén tengődő gyermekek felkarolása során családi sorsok százaiba nyer betekintést.

- Létezik, létezhet még a házasság szentsége? – teszi fel Ilona a kérdést vendégének.

- „Ha azt látom, hogy valaki a sípályán hatalmasat esik, akkor nem arra gondolok, hogy a síelés ostoba sport, hanem arra, hogy az illető nem tanult meg jól síelni. Ha azt látom, hogy sok házasság felbomlik, hogy nem élnek szépen, szeretetben együtt, akkor nem a házasság intézményét kell elvetnem, hanem azt kell megállapítanom, hogy sajnos sokan naivan, vakon, túl gyorsan rámentek a feketepályára, és emiatt összetörték magukat.”

A hasonlatot történetekkel egészíti ki. Az egyik egy általa összeadott párról szól, akiknek első házassági évfordulójukra érkezve már válsággal kellett szembesülnie. A másik történet hőse a gyermekmenhely fiatal munkatársa. Őt felesége az elhatalmasodó iszákossága miatt hagyta ott. Az elsőnél rövidebb, a másodiknál hosszabb s gyötrőbb folyamat vezetett a házasság megmentéséhez.  Ez utóbbi „mentésébe” a menhelybeli gyerekek, az alkoholizáló tanár tanítványai is bekapcsolódtak. Tucat számra küldték elvonóba a sokszor ákombákomos írású biztató leveliket:

- Mi bízunk a tanár bácsiban. Meg tudja csinálni. Visszavárjuk!

A férfiú megharcolta harcát. Már tizenöt éve „tiszta”. Azóta munkatársa Csaba testvérnek, s egyik gyermekotthonának vezetője. Az ízesen előadott részletes történetek tanulsága: a jó házasságért meg kell küzdeni. Szentségét a bizalom s a szeretet adja.

Ilona a begyűjtött levelekből idéz: – Homoszexuális orientációjú vagyok s hívő. Mi az Egyház s Csaba testvér véleménye helyzetemről?

A Téren az időközben tömeggé duzzadt közönség érdeklődve várja a választ. Néhány kaján mosolyt is felfedezni vélek. Ők amonnan csapódtak ide át.

A kérdezettnek ehhez is van története. Fiatalember állít be hozzá s igazolást kér, hogy az ottani katolikus hívők sorába tartozik. A sajátos kérésre kérdés a válasz:

- Mi a csodának kell neked ilyen igazolás?

- Házasodni akarok.

- Hol s kivel?

- Zambiába megyek. Ott vár a menyasszony.

- Az messze van. S mért éppen onnan nősülsz?

A fiatalember elmondta Csaba testvérnek, hogy ő HIV-fertőzött. Az AIDS betegek nemzetközi honlapjának közvetítésével ismerkedett meg a zambiai leányzóval, aki szintén HIV-es. Sokáig leveleztek. Megismerték, megszerették egymást. Összekötik az életüket. - Ez a fiú – jegyzi meg a beszélő – nem titkolta el betegségét. Egyetlen gyanútlan embert sem kívánt megfertőzni. Isten különbözőknek teremtette az embereket. Kit ilyennek, kit olyannak, mint azt a levélben kérdező fiatalt. Én például – teszi hozzá– úgy születtem, hogy nem érzékelem a szagokat. Ezzel élek együtt. De akármilyennek teremtett – foglalja össze a példázat üzenetét - arra ügyeljünk, hogy ne tegyünk másokkal rosszat!

A pódiumbeszélgetés a végéhez ér. A helikon könyvsátra előtt már kígyózó sor várja a dedikáló Böjte Csabát. Ugyanolyan emberek állják e sort, mint korábban Esterházy esetében, ha nem is ugyanazok. Révült arc sehol.

Erdős Virág „révületes” poémájának néhány sora jut eszembe. Május közepén tette közzé a NOL-ban (Népszabadság Oline-ban): -  „Kinek legyen jelszava a részvét és a szeretet, / kinek kelljen beszerezni tüdőszűrő leletet; / Ki kerüljön révületbe Csaba testvér szent szavától, / ki kelljen ki önmagából utastársa tesztszagától; / na most akkor mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, / ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen…?!”

Na most akkor  ezzel a „révülettel” kinek van igaza?

Mondjátok meg!

- szil -
www.gondola.hu