Mélyinterjú- Beszélgetés Böjte Csabával, a fiatalokról, az Egyházról, a gyerekekről, bátorításról és a humorról
Modern idők, modern nyáj, modern pásztor
Írta: Petrás Lilla
November elején Böjte Csaba, ferences szerzetes ismét teltházas szentmisét tartott az egyetem melletti Kisboldogasszony templomban, nekünk ÁJK-soknak. És valóban sikerrel szólította meg a fiatalokat, humoros, életszagú történeteivel, egyszerű, emberi tanulságaival.
Mivel 2012 a Hit éve, Csaba testvér arról, beszélt, hogy mennyi mindenre vagyunk képesek, ha hiszünk a Jóságban, az Életben, Istenben, és ha nem félünk a cselekvéstől.
Minden ÁJK-snak ismerősen cseng Böjte Csaba neve. Neki és az általa megmentett nehézsorsú erdélyi gyerekeknek és árváknak gyűjtöttünk az IK különböző rendezvényein (palacsintaBISZTRÓ, sütiBÁR). Hallhattunk, olvashattunk jószolgálati tevékenységéről, híresen jó retorikai képességéről. De ki is Böjte Csaba? Milyen ember? Ki Csaba testvér, Csaba testvér szerint?
Bah… hát én leginkább magamat missziós papnak tekintem. Abból a régi fajtából szeretnék lenni, mint Szent Antal, aki körbe járt és próbálta a világ arcát egy kicsit mosolyra igazítani elmélkedésekkel, egy-egy viccel, jókedvvel. Én úgy látom, Isten jó világot teremtett, szép világot teremtett, és mégis annyi szomorú ember van. Én tényleg szeretném az embereket fel is vidítani, meg el is mondani nekik, hogy nincs ok az aggodalomra, merjünk vidámak meg jókedvűek lenni!
De ha jelzőt, vagy címet szeretnék mondani magamra… Ugye olyan szép hogy a mi urunk Jézus Krisztus magát sosem mutatta be, nem osztogatott névjegykártyát. Mégis egy helyt bemutatkozik: azt mondja, ha ő elmegy, helyette a Mennyei Atya új vigasztalót küld. Tehát implicite Jézus magát vigasztalónak, bátorítónak nevezi. Az Ószövetségben is benne van, hogy az Isten azt mondja a prófétának, hogy menj és vigasztald meg az én népemet. Tehát, ha egy szóval kéne elmondani, hogy én mi szeretnék lenni: hát a népemnek a vigasztalója, bátorítója.
Amikor megkérdeznek egy gyereket, hogy mi szeretne lenni, kevesen válaszolják azt, hogy szerzetes. Ez nem egy megszokott életpálya. Miért ezt az utat választotta? Mi az elhivatottságának forrása?
Az apámat bezárták, - szoktam mondogatni- és olvastam a Monte Cristo grófját, és ugye az ember kicsit bosszúért liheg gyerekként. Gondolkodtam, hogy most kire is kéne haragudjak? Akik ott agyonütötték az apámat a kommunista börtönben, vagy akik az egészet kitalálták, működtették? Akkor végül rájöttem, hogy ezek az emberek semmit nem nyertek azzal, hogy ezt csinálták. Igazából én a sötétségre, az emberi butaságra haragszom, ami oda vezetett, hogy az egyik ember a másik embernek, egy gyereknek az apját megöli. Akkor azt gondoltam, ha én valamire akarok haragudni, az az emberi butaság, sötétség.
Én úgy gondolom, hogy a sötétséget nem lehet feldarabolni, vagy kilapátolni az ablakon, hanem fényt kéne gyújtani. Akkor én arra gondoltam, ha mint Isten papja egy gyertyaszállal körbejárok, meg-meg gyújtom egy-egy embernek a gyertyáját, nagyobb fény lesz és talán eljön az a világ, hogy az egyik ember a másik ember apját nem fogja bántani.
Van-e valami „ars poeticaja”, vagy mottója, amiből erőt tud meríteni, ami átsegíti a nehéz időszakokon?
Amikor pappá szenteltek, akkor a vatikáni zsinat egyik gondolatát választottam: Isten azt szeretné, hogy az emberiség egy nagy családot alkosson, hogy egymásnak testvérei legyünk. És én tényleg azt gondolom, hogy ez jó lenne, ha meg tudnánk valósítani. Hogy tényleg, miért ne lehetne egy jó nagy családként, egymás testvéreiként szeretetben békében élnünk?
A jószolgálati tevékenységnek számos területe van. Miért pont a gyermekvédelmet választotta?
Foglakozom betegekkel, öregekkel is, de valahogy arra nem figyelnek annyian… Ha nagy a baj és süllyed a hajó, -például a Titanic- logikus, hogy először a gyerekeket kell megmenteni. Márpedig a román társadalomban elég sok baj volt, meg van is, akkor logikus, hogy ezt próbáltam… Ezt éreztem nagyon fontosnak megoldani.
A statisztikák szerint sok intézetben nevelt gyerek elkallódik, kriminalizálódik. Hogy lehet, hogy Csaba testvér nevelőotthonaiból kikerülő gyerekek ritkábban jutnak erre a sorsa?
Egyszer volt egy kislány, olyan négy éves volt, felkönyökölt az asztalra és nézte a levest. Kérdeztem tőle, te Boróka nem vagy éhes? „De igen.” Hát akkor Boróka, mé’ nem eszel? „Mert nem biztatnak.”
Szóval az embereket, a gyerekeket biztatni, bátorítani kell. „Te tudsz jó lenni.” „Te meg tudod azt a házi feladatot oldani.” A mai embert ritkán biztatják; engem is, mindegyikünket. Én azt mondom, ha Jézus magát vigasztalónak, bátorítónak, drukkolónak nevezte, akkor ez nagyon fontos dolog. Mert hát melyik focicsapat győz? Amelyiknek jobb a szurkolótábora. Hát nem? Én nagyon sokat drukkolok a gyerekeknek, biztatom és bátorítom őket. Tényleg szeretnék egy jó edző lenni, és tényleg szeretném, hogy az én játékosaim bajnokok legyenek, hogy gólt rúgjanak.
Úgy tudom, Csaba testvérnek több, mint 2000 neveltje van, és majdnem mindegyiknek tudja a nevét, ismeri a történetét és nyomon követi a fejlődésüket. Hogy tudja ezt mind fejben tartani?
Hát én ezt szeretem. Múltkor voltam egy férfinél, borszakértő volt és maga is bort termelt. Volt vagy tizenvalahány bora, mindegyiket megkóstolta, és mondta és mondta róla a szebbnél szebb gondolatokat. Hogy mondjam… egy gyerek sokkal izgalmasabb, mint egy szőlőlé. Miért ne tanulnám meg a nevüket? Nekik is megvan a maguk zamata és aromája és bukéja. Én tényleg szeretem a gyerekeket és csodálatos mindegyik. Ha én szépnek tudom látni a gyerekeket, a legtöbben meg is szépülnek.
Ha valaki úgy érzi, hogy valamilyen formában szeretné segíteni Csaba testvér tevékenységét, mit tegyen? Mire van szükség? Pénzre? Tanszerre? Játékra? Önkéntesekre?
A kevés pénzű egyetemistáktól én leginkább nem pénzt kérnék. Pálék (Keczán Pál és az IK- a szerk.) is voltak lent Kászonban. Ott nem annyira munka volt, hanem együtt voltak a gyerekekkel. Tehát én azt hiszem, az lenne a legjobb, ha a fiatalok összeállnának, és szerveznének a középiskolásoknak, vagy az óvodásoknak, vagy a nagyobbaknak egy nyári tábort, lent Erdélyben. Vagy foglalkozhatnának matematikával azokkal a gyerekekkel, aki még nem tudják a szorzótáblát. Vagy taníthatnák magyarul azokat, akik nagyon vékonyan beszélik a magyar nyelvet. Ha összeraknának néhány programot a gyerekeknek, úgy hogy abban legyen só is, bors is, paprika is, az nekünk nagy ajándék lenne, mert ezek a gyerekek unatkozhatnak kicsit a nyáron. De az is jó, ha valaki elviszi a gyerekeket kirándulni a Szent Anna tó körül és közben mesél, arról hogy útközben milyen fákat meg bokrokat látnak, kicsit tanítaná őket a biológiára. De az is nagy buli lenne, hogy valaki kitalálna egy színdarabot, betanítaná a gyerekeknek és azt előadnák a városban vagy a környéken. Ha vannak ügyes életrevaló fiatalok és jó programot tudnak csinálni, az nagyon jó.
Hogy jellemezé az egyetemmel, az ÁJK-sokkal való kapcsolatát, együttműködését?
Nagyon virágzó kapcsolat, sőt bombasztikusan jó. Tavaly ilyenkor voltam először ugye így velük és tényleg jól elbeszélgettünk. Nem is gondoltam volna, hogy el is jönnek, bár meghívtam őket szeretettel. Ők pedig eljöttek egy nagy busszal nyáron is. Én azt gondolom, hogy nagy élmény volt nekik is és ugye nekem is, mert nem csak szöveg volt a részükről, nem csak elmélet, mert abból elég sok van a mai világban, hanem tényleg tudtunk együtt lapátolni. Voltak olyan fiúk, akik akkor fogtak villát először, és olyan derékül helyt álltak, hogy még a komoly szakemberek is elismerően hümmögtek.
A mai misét is ők szervezték. Ritka jelenség, hogy ennyi fiatal jön el a templomba. Mit gondol, mi a megoldás erre a problémára? Hogy lehetne az Egyházat és a fiatalokat egymás felé fordítani?
Szerintem Jézus Krisztus a történelem legjobb feje volt, és biztos, hogy előbb utóbb minden fiatal fel fogja fedezni, hogy volt kakaó ebben az Istenemberben és érdemes vele barátságot kötni. Én nem magamhoz szeretném vezetni a fiatalokat, hanem Jézushoz. Ő egy olyan társ, egy olyan eszménykép, egy olyan példakép, aki tényleg forradalmasította az ő korában a világot. És ma is, ha valaki kicsi tüzet, lendületet, fényt tudna hozni ebbe a „post-akármilyen” világba, az egyedül Jézus Krisztus lehet.
És mi Csaba testvér „receptje”, amivel be lehet vonzani a templomba a fiatalokat, mert szemmel láthatóan működik?
Azt gondolom, hogy mindig kell egy kis optimizmus, jókedv, vidámság. Midig azt szoktam mondogatni, hogy minden, ami tökéletes, ami jó, az Istenben végtelen mértékben megvan. A bölcsesség: Isten a legbölcsebb. A jóság: Isten a legjóságosabb és a legjobb. A jókedvvel és vidámsággal kapcsolatban is meg vagyok győződve, hogy Istenben ebből is sokkal több van, mint bármelyikünkben. Merhetnénk mi papok, Isten szolgái kicsit kevesebbet görcsölni és több viccet mondani. Gondolom, hogy így fogyaszthatóbb lenne az Evangélium mindenki számára.
Mit üzenne azoknak, akik nem tudtak ott lenni a misén? Mit üzen az egyetemistáknak?
Én meg vagyok győződve, hogy Isten jó világot teremtett, hogy ez a világ jó is és szép is. Kicsit olyan, mint egy óriási puzzle: minden darabja biztos megvan. Valahol van egy lány, aki téged nagyon szeret, és van valahol egy fiú, aki alig várja, hogy megfogja a kezed. Mint a puzzle, darabjai. Csak a gonosz lélek ezt egy kicsit összekutyulta. Ugyanígy van egy hivatás is, ami téged vár, egy munkafeladat. Csak ezt jól meg kell keresni. Azt gondolom, ha van egy gyerek, aki azért sír, hogy vegye őt már valaki ölbe, akkor biztos van valahol egy nő, aki azért sír, mert úgy ölbe venne ő is valakit. Ha az embernek van türelme ezeket a puzzle darabokat megkeresni és összeforgatni, akkor egy csodaszép dolog fog kijönni belőle.