Interjú Böjte Csaba testvérrel

- Hogyan érte el Isten hívása?

- Nagyon sok mindent lehetne erről mondani, kezdeném azzal, hogy ’89 előtt Romániában kommunizmus volt. Láttam, hogy nagyon-nagyon sok baj van. Amikor az ember a nehézségeket látja, három dolog között választhat. Az egyik az, hogy fogja magát és összecsomagol, elmegy. Nagyon sokan ezt tették, külföldre mentek, elhagyták Erdélyt, aztán aki akarja, oldja meg a problémákat. A másik lehetőség, hogy úgy csinálok, mintha minden rendben lenne, a fejemet a homokba dugom, a magam kis elefántcsonttornyába bezárkózom - erre is rengeteg példa volt, az alkoholba zárkózni, vagy valami pótcselekvésbe és úgy csinálni, mintha körülöttünk minden rendben lenne. A harmadik megoldástípus az, amikor az ember rendet tesz. Lapátot, söprűt vesz, s elkezd takarítani. Én azt tartom, hogy ezen a Földön egyedül Isten irgalma végtelen. Minden más véges. A körülöttünk lévő problémák és nehézségek is végesek. Ami pedig véges, annak a végére lehet járni. Nos, akkor úgy gondoltam, hogy akkor álljunk neki. Erdélyből nem akartam elmenni, a szülőföldemet szerettem, nem is akartam úgy csinálni, mintha minden rendben lett volna, úgy gondoltam, akkor álljunk neki takarítani. Seperjük ki és meszeljük újra ezt a mi világunkat. Persze éreztem, hogy én ehhez kicsi vagyok egyedül, gyenge vagyok, jó lenne társakat keresni. Bármerre nézek, a Jóistennél lehet a legkönnyebben pályázni, a legkönnyebb őt megkérni: Uram, erre szükségem van… És bizony jó társ, rá lehet számítani. Így volt, hogy tudatosan döntöttem, hisz’ Istennek is fontos ez a világ, nekem is fontos, hát akkor én Isten társa leszek és megpróbáljuk ezt a világot egy kicsit előre vinni.

- Mikor kezdődött a gyermekotthonok élete, honnan jött az ötlet és mi az igazi titka a sikerüknek?

- Én azt gondolom, hogy ha valaki bekopogtat hozzám és segítséget kér, akkor nekem válaszolnom kell. A templom előtt egy vasárnapi mise után mindig volt egy pár szegény gyerek. Előbb csak egy kiflit adtam, vagy ezt-azt, aztán volt, hogy meghívtam őket ebédelni. S akkor ugye, ha az ember egyszer-kétszer behívja ezeket a gyerekeket, akkor utána mindig ott vannak. Akkor akadt egy kis munka, amiben segítettek nekem, füvet nyírtak, meg mindenfélét csináltak, s egy idő múlva már nem is akartak elmenni. Akkor volt egy nyári tábor ezeknek a szegény gyerekeknek, akkor már voltak vagy harmincan. S a tábor végén már nem is akartak elmenni, hanem azt mondták, hogy csináljunk egy egész éves tábort. Így indultunk el valahogy.

- Biztosan voltak nehezebb időszakok. Hogyan vészelték át, Isten segítsége mellett?

- Azt gondolom, hogy nagyon fontos, hogy az ember szeresse azt, amit csinál. Én nagyon szépnek látom ezeket a gyerekeket és azt gondolom, hogy tényleg jó ezt csinálni. Ha az ember valamit örömmel, jókedvvel csinál, akkor általában az megy is, halad előre. Mindenkinek ezt tudnám tanácsolni, hogy ami az ő munkája, azt ne ócsárolja, ne szidja, ne nézze le, hanem szeresse, élvezze. Egy életünk van és ezért próbáljuk meg abból a munkából kihozni a maximumot, amit lehet. A gyerekekből is ki kell hozni a maximumot. Egy-egy gyerek amikor bekerül hozzánk, azt mondom, hogy ki tudja, hátha most jött meg a következő évtized József Attilája vagy Bartók Bélája – nem lehet tudni, hogy mi van benne. Nemrég hoztak egy 12 éves kislányt, egy napot nem járt iskolába, nem tud írni-olvasni. De nagyon szép csillogó szeme van, azért jött hozzánk, hogy kereszteljük meg. Ki tudja megmondani, mi van benne, nem? Én legalábbis nagyon kíváncsi vagyok. Persze, hogy bátorítom, hogy szólaljon meg, rajzolja meg a kis vázlatait, induljon el, valami szép dolog legyen belőle!

- Volt olyan sikertörténet, amikor az árva gyermekből felnőve más gyerekek tanítója lett?

- Nagyon sok ilyen gyerekünk van. Most hirtelen beugrik két édestestvér, Timike és Erzsike. Mind a ketten nálunk kezdték az óvodát , elvégezték az iskolát és amikor leérettségiztek, akkor mondták, hogy szeretnének nálunk maradni nevelőnőknek. Mind a kettőnek van 10-10 gyereke Szovátán. Igazából nagy-nagy öröm számunkra, hogy ők gyereket nevelnek. Van Szovátán egy másik nagylányunk is, ő férjhez ment, a férje is beköltözött a gyerekotthonba, s végül a férjét kineveztem a ház vezetőjévé. Most érkezik a második kisgyermekük. Olyan jó dolog látni azt, hogy aki valamikor csetlett-botlott, az most a ház életének döntéseiben személyesen részt vesz, felelősséget vállal. Jó dolog látni azt, hogy egy kis diófa, almafa, amit az ember elültet, pár év alatt milyen szépen megnő, termővé válik. Mernünk kell elültetni fákat, mernünk kell vállalni gyerekeket, tettekre váltani szeretetünket, s hitünket.

- Hogyan boldogulnak gazdaságilag?

- Szent Ferenc atyának van egy nagyon szép mondata. „Ha becsületes munkátokat nem fizetik meg, akkor járuljatok az Úr terített asztalához.” Ha elfogy a pénz, megjön a villanyszámla, a gázszámla, akkor írok egy könyvet, vagy elmegyek prédikálni. Az emberek a perselybe tesznek egy kicsi pénzt, s én ki tudom fizetni a villanyszámlát. Azt hiszem, jól van ez így. Hogyha ügyesebben, okosabban, szebben prédikálok, akkor többet raknak a perselybe, s akkor a krumpli mellé nagyobb kolbászt is lehet vágni a paprikásba. Így működünk, de ez jól is esik, mert így megtapasztaljuk nap mint nap Isten jóságát, irgalmát, gondviselő szeretetét.

- Mennyiben önfenntartóak az otthonok?

- Összesen 2300 gyereket nevelünk, mindegyik háznál van kisebb-nagyobb kert. Van ahol tehén, disznó, tyúk is van. Van olyan házunk, ahol több mint 200 nyuszi van. Ebből nem lesz önfenntartás, de fontos az, hogy a gyerek megtanulja, hogy kell gazdálkodni, hogy kell egy inget kivasalni, kenyeret sütni, ilyen dolgokat. Ne csak elméletre tanítsuk a gyerekeket, hanem mindarra, ami emberré válásunkhoz szükséges.

- Tavaly nyilvánosságra hozta a Szent István-tervet, aminek első részét Tündérkert-projektnek, második részét Roncsház-programnak nevezte el. Mondana ezekről pár gondolatot?

- Ahhoz, hogy nagy dolgok szülessenek, nemcsak tervek kellenek, hanem törvények is. Hála Istennek elmondhatom, hogy a román állam egy nagyon jó törvényt hozott ki a védett munkahelyeket illetően. Olyan embereket tudunk alkalmazni adó nélkül, akik szociálisan sérültek. Nagyon szeretnék létrehozni egy szövetkezetet, amelyik fel tudná vállalni a Szent István-tervben megfogalmazott célokat. Hiszem, hogy szépen lassan beérik a vágy, az álom, a terv és valóra válik. Erdélyben az út szélén például igen sok gaz van. Jó lenne levágni ezt a gazt, csinálni egy faiskolát, ahonnan a facsemetéket kiültetnénk. Persze a polgármesterekkel, környezetvédőkkel egyeztetve. Ugye én a gyerekeket nem örökbe veszem, hanem Isten nevében megetetem, megfürdetem, nem tulajdonrészt akarok én, bármikor bárki elviheti őket, én csak azt szeretném, hogy szebbek, jobbak legyenek. Ugyanígy a szülőföldemet sem szeretném telekkönyvileg a nevemre íratni, csak azt szeretném, hogy szebb, tisztább, rendezettebb legyen. Igazából ezzel a tervvel erre szeretnék társakat keresni, akik azt mondják, hogy vegyük örökbe a szülőföldünket. Ha az én édesanyám rendezetlen, ápolatlan, az szégyen rám nézve. Hiába szavalok szép verseket, ha azt látom, hogy körülöttem mindenütt szemét van, gaz és mocsok. Azt szeretném, hogy az én szülőföldemen sok virág legyen, szép legyen, rendezett, gondozott, ápolt. Miért ne tudnánk ezt mi megcsinálni? Miért várnám el, hogy akár az állam vagy az önkormányzat csinálja? Persze ők kéne, hogy csinálják, persze az árva gyerekeket is az államnak kellene nevelni, de én azt gondolom, hogyha ők nem teszik, akkor miért ne tehetnénk mi? Miénk itt a tér, mert mi növünk itt fel. Ez az elképzelésem és ebbe az irányba szeretnék is lépni.

- Tervben van-e újabb gyermekotthonok létrehozása?

- Azt szeretném, ha mások is nekiállnának és létrehoznák a konkurenciát! A Jóisten segítse őket a munkában. Meg vagyok arról győződve, hogy sem az állam, sem az egyház sem egy alapítvány nem tudná megoldani az egész világunk szociális kérdéseit. Az lenne jó, ha ott, ahol vagyunk, mindenki a maga utcájában összeszedné a bajban lévő embert és segítene. Ha mindenki, aki teheti, csak egy-két emberen segítene, akkor sokkal egyszerűbb és szebb lenne a világ.

- Mi az, ami reményt adhat a mai embernek ezekben a nehéz időkben, főleg a gyermekvállalást illetően?

- Például ha Árpád vezérre nézünk, ez az ember ezer évvel ezelőtt merte megálmodni a Kárpát- medencei nagy hazánkat. Nem azt mondta, hogy még az Európai Unió ki se írta a honfoglalásra a pályázatot. Ha ott álldogáltak volna a határnál vízumra várva, most is ott álldogálhatnának. 20.000 katonával mert hazát álmodni, alapítani, létrehozni. Miért? Mert bátor volt, bízott Istenben, bízott önmagában, a társaiban, mert nekiállni. Azt gondolom, hogy a mai világban ugyanezt kell mi is tegyük, merjünk álmodni, bízzunk Istenben, bízzunk egymásban! Merjük megfogni társaink kezét és merjük újraalapítani, akár újraálmodni ezt a Kárpát-medencei nagy családunkat.

- Nehezebb vagy könnyebb az élet most, mint akár 200 éve?

- Aki hisz, aki bízik az Istenben, annak most is könnyű. Ilyen jó dolga a magyar embernek a Kárpát- medencében az elmúlt 1000 évben soha nem volt, mint most. Minden mutató (továbbtanulási, táplálkozási, utazási), sokkal de sokkal jobb, mint ezelőtt 50, 100, 1000 évvel. Egyetlen mutató gyengébb, a mi hitünk, a bizalmunk. Ha gyámoltalanuk vagyunk, akkor ne csodálkozzunk, hogy a hullámok összecsapnak a fejünk fölött. Az, akiben nincs elég életerő, az nem is érdemli meg azt, hogy gyereke legyen, hogy utódja legyen, hogy a génjeit továbbadja. Egyszerűen biztatnunk kell magunkat. A gonosz lélek azt szeretné, hogy féljünk, hogy pánikoljunk, meghátráljunk. Jézus Krisztus azt mondja, ne féljetek, veletek vagyok, legyőztem a gonoszat! Milyen feltétele volt a szent családnak ott Názáretben 2000 évvel ezelőtt? A szent család végtelenül szegény volt hozzánk viszonyítva, de a kis Jézusnak egy nagyon boldog gyerekkora volt Mária karjai között. Nem az a lényeg, hogy a feleséged mibe van felöltözve, vagy hány gyűrű van az ujján, hanem az, hogy szeret-e tégedet, hogy hozzád búj- e, hogy szépnek lát-e tégedet? Nem az a lényeg, hogy a gyerek mivel játszik, hanem az, hogy a karjaid között jól érzi-e magát. Többször elmondtam, hogy mindaz, ami az embert emberré teszi, azt nem érinti a gazdasági krízis.

- Mit üzenne a Karpatia olvasóinak?

- A mi urunk Jézus Krisztus mert emberré lenni. Hitt abban, hogy meg tudja váltani a világot, hogy az emberiség megérdemli azt, hogy megváltsák. Milyen csodálatos, nem? Adja az Isten, hogy az újság minden olvasója higgyen ebben az Isten által teremtett csodaszép világban, bízzon embertársaiban! Merjünk egymás számára megtestesülni, merjünk elindulni, merjünk élni! Adja az Isten, hogy mi is merjünk álmainknak akkora hittel nekiállni, ahogy a mi urunk, Jézus Krisztus elvállalta a világ megváltását.

Zigó Judit