Böjte Csaba, a dévai árvák gyámolítója édesanyjával magyar állampolgár lesz. A ferences szerzetes a Magyar Nemzetnek úgy fogalmazott: a lelke mélyén minden határon túl maradt magyar nemzetiségű ember vágyik rá, hogy ő is teljes jogú magyar állampolgár legyen.

Orbán Viktor miniszterelnök ma az Országház kupolatermében beszédet mond az ötszázezredik magyar állampolgársági eskütételen. Ismeretes, hogy kilenc éve december 5-én zajlott a kettős állampolgárságról tartott, szégyenletes kimenetelű népszavazás.

– Csaba testvér, milyen érzés, hogy végre ön is magyar állampolgár lesz?

– Örülök, ugyanakkor magától értetődő és természetes dolognak tartom, ami történik. A lelke mélyén minden határon túl maradt magyar nemzetiségű ember vágyik rá, hogy ő is teljes jogú magyar állampolgár legyen. Én is tisztelettel kértem, és örömmel vettem, amikor értesítettek, hogy a köztársasági elnök jóváhagyta a kérésemet.

– Gondolom, hogy örömmel írta alá az államelnök a dokumentumot, mert ha valaki a magyarság hírnevét világszerte öregbíti, akkor az Böjte Csaba. Sokszor elmesélte már, hogyan kezdődött az egyedülálló gyermekmentő szolgálata. Amíg egy budapesti segítője lakásán vártam önre, belenéztem a programjába. Győrből érkezett éppen, egy órája van kifújnia magát, és máris indul Debrecenbe. A következő napon megfordul Szegeden, majd Pécsett, este pedig Kecskeméten háromnapos lelkigyakorlatot tart a nagytemplomban. Másnap is két vagy három magyar településen várják a kecskeméti program mellett. Mindenhol tömegek előtt kell beszélnie, igét kell hirdetnie. Hogyan bírja ezt az iramot?

– Így advent kezdetén talán nem botránkoznak meg, ha egy viccet elmesélek. Megy az erdőben a csigabiga, és találkozik a társával. Összevissza vannak hajolva a csápjai. Társa kérdi: Te, mi lett veled, hol jártál? Azt mondja: Tegnap ezerrel téptem az erdőn keresztül, és egyszer csak nem kibújt előttem egy gomba? Nagyon fontos a jókedv, a derű, a vidámság. Az az én munkám, hogy szolgáljam a népemet mint ferences szerzetes. Valamikor a szeg feje mellé ütök. A virágot Isten arra teremtette, hogy nyíljék. A kis fecske is tudja a dolgát, és ha eljön az ideje, hosszú útnak indul, hogy elmenjen melegebb éghajlatra. Ez az ő élete, a hivatása, és ezt ő örömmel, lendülettel teszi. Ha tudatosan törekszünk arra, hogy a jókedv, a derű, a vidámság ott legyen a szívünkben, akkor minden sokkal egyszerűbb és könnyebb.

– Mi, magyarok hajlamosak vagyunk a kesergésre, az önsajnálatra határon innen és határon túl. Önből sugárzik az öröm, a Szent Ferenc-i egyszerűség. Sokunknak tud táplálékot, önbizalmat, tettrekészséget adni. Honnan meríti ezt a táplálékot, amit aztán tovább tud adni?

– Az evangéliumból. A mi Urunknak, Jézus Krisztusnak a Mennyei Atya mondja, hogy menj, fiam, és magyarázd el ezeknek az embereknek, hogy jobb békében, szeretetben élni, mint háborúzni és ellenségeskedni. Menjél, magyarázd el nekik a szeretet parancsát, verjél hidat az ég és a föld közé! És milyen szép, hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus karácsonykor azt mondja: ez nagyszerű, essünk neki – és megszületik egy istállóban. Ha Jézus olyan lenne, mint a mai ember, akkor – gondolom – sírva, zokogva haza szaladt volna a Mennyi Atyához, és mondta volna: Te, Mennyei Atya! Te azt hiszed, hogy ezek vártak? Hiányoztunk nekik? Egyáltalán nem! Szegény József végigkopogtatta Názárettől Betlehemig az összes ajtót, és sehol se volt hely. Nincs hely, menj tovább, nem ismerünk, nem engedünk be. És nagy nehezen, képzeld el, Mennyei Atyám, egy istállóban születtem meg. Hát ne tudd meg! Ott szinte letapostak a tehenek, összevegyültem szénával, szalmával. Én nem ehhez vagyok szokva! Váltsa meg ezt a világot, aki akarja! De Jézus nem ezt tette, hanem teljesítette az Atya akaratát. Én sokkal kisebb feladatot kaptam. Ha nem sikerül minden azonnal, akkor sincs okom elkeseredni. Belefér. Nem mindig értik meg, amit akarok, mert ügyetlen vagyok, kicsi vagyok, de újból és újból nekiállok. A nyafogás ön- és környezetpusztító fényűzés. Nem engedhetjük meg magunknak.

www.mno.hu