Merjük vállalni feladatainkat, mert azok fölnevelnek bennünket, gyarapodunk általuk, s higgyük, többre vagyunk képesek, mint amire önmagunkat tarjtuk – buzdította hallgatóságát Böjte Csaba ferences szerzetes sepsiszentgyörgyi előadásán. A Parittya Egyesület rendezvényén zsúfolásig telt Gábor Áron Teremben hétfő este Jézus életútjának üzenetét egyaránt tolmácsolta: szeressük és merjük vállalni szülőföldünket, családunkat.

Mindannyiunk számára az a cél, hogy Isten társai legyünk a világ továbbteremtésében – fogalmazott Csaba testvér, miközben arra biztatott: ott, ahol és amit Isten tőlünk kér, bizalommal álljunk hozzá, alázattal, szeretettel vállaljuk és tegyük meg, hiszen képesek vagyunk rá. Munkája kapcsán elmondta, a dévai Szent Ferenc Alapítvány az elmúlt két évtized alatt ötezer rászoruló gyermekről gondoskodott, több mint felük mára kirepült. Hangsúlyozta: a nevelés lényege olyan feladat elé állítani a gyermeket, mely révén megtapasztalja korlátait, mégis tovább tud lépni, több lesz általuk.

Ma otthont teremteni Erdélyben nem kis feladat – vélekedett Csaba testvér –, kérdés azonban: merjük-e vállalni a családalapítás, gyermekvállalás csodaszép feladatát? „Örömmel mondhatom, az elmúlt évben Csíkszeredában például többet kereszteltek, mint amennyit temettek – fejtette ki lapunknak. – Vannak pozitív jelek, eldugott falvakban, Egerszéken, Csinódon, ahol az elmúlt húsz évben szaporodott a lakosság. Ez azért érdekes, mert ezek a legnehezebben élhető, lakható földek, gazdag bánsági, mezőségi portákhoz viszonyítva itt nagy a szegénység, és mégis, a nehézség ellenére szaporodik a nép.

Azt látom, hogy a nehézség nem szétcincálja népünket, ellenben sokszor éppen a munka, a feladat az, ami megtart bennünket. Ezt próbáltam ma üzenni a fiataloknak is: ne tartsanak a feladatoktól, ne féljenek tanulni, dolgozni, házat építeni, családot alapítani, mert mindezek vissza­hatnak ránk. Önmagamat tetteimmel építem, holnap azzá válok, amit ma teszek. Magamat gazdagítom saját munkámmal, és ez óriási igaz­ság” – magyarázta Böjte atya.

Gondozottjairól szólva elmondta, fel kellett vállalnia őket, hiszen bajban lévő gyermekek kértek segítséget tőle: „Sokszor úgy éreztem, egy-egy hatósági közeget meggyőzni, anyagiakat előteremteni, engedélyeket beszerezni meghaladja az erőmet. Ilyenkor, ha reggel szembemegyek a gyermekekkel, tekintetükben azt látom: a mi pap bácsink mindent meg tud oldani. Teremtő tekintetük van, erőt adnak nekem. Na­gyon élvezem, amit végzek, közben persze elfáradok – de az erőfeszítés erősebbé tesz.”

Kérdésünkre, miszerint másként döntene-e, mint évekkel korábban, ha még egyszer hivatást választhatna, Csaba testvér gondolkodás nélkül válaszolta: „biztosan nem, minden egyes gyerek egy nagy élmény, s olyan örömöket okoznak, amit én nem adnék semmiért”.

Demeter Virág Katalin

Háromszék