„Az isteni alázatnak kell a szemünk előtt lebegnie, amellyel Krisztus térdre borul Jeruzsálem falai előtt, sír, hogy »hányszor próbáltalak összegyűjteni titeket, mint kotlós a szárnya alá a csibéit, de ti nem akartátok« [Lk 13,34]. A pap az az ember, aki egész életét arra szenteli, hogy odatérdeljen Jézus mellé, megölelje és azt mondja neki: »Ne búsulj, ne sírj, nézd, itt vagyok, jöttem, segítek a fránya kiscsibéket összeszedegetni, szeretlek téged, számíthatsz rám!«” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Nemde, ha valaki elesik és eltörik valamije , kórházba kerül , megröntgenezik , begipszelik és így tovább. Türelmesek vagyunk míg meg nem gyógyul. De sajnos , ha valaki közülünk emberségen esik el, ha összetöri magát hitében , reményében , becsületében , akkor mi gyakran könnyedén keresztüllépünk az ilyen emberen , nehezen hajlunk le hozzá , hogy azt mondjuk : “ Gyere én hiszek abban, hogy talpra tudsz állni ! “