A legszebb játék, melyet egy síró kislány tanított nagyon megtetszett, és ezt bármikor, sok-sok kacagás közepette el lehet játszani! Karácsonyi szünet volt. Ilyenkor talán még jobban fáj a gyermekeknek a magány. Én odamentem az egyik szomorú kislányhoz, olyan 5-6 éves volt - sajnos hozzá sem jött el senki - huncutul rámosolyogtam, és kérdtem: „Jössz játszani?” (Egy árva gyermektől soha sem kell azt kérdezni, mi a gond, mert gond az van, és minek ráirányítani a figyelmet a sebekre, azokat olyan könnyű elkaparni!) Felcsillant a csöpp gyermek szeme, és azt mondta: „Játszuk azt, hogy te megtalálsz!” Nagyra kerekedett a szemem, mert sokféle játékra gondoltam, de erre nem. Hamar kitaláltam a szabályokat, ölbe kaptam a kislányt, feldobtam jó magasra egy párszor, és közben örvendeztem, hogy jé, milyen jó, hogy én őt megtaláltam! Ő meg gurgulázva kacagott és próbálta elkapni a biztonságos kikötőt jelentő nyakamat. Persze én nem hagytam. Örömömben, hogy megtaláltam , még egy párszor jó magasra feldobtam, majd pihegve átöleltem. Az árva kislány, kit karácsonykor senki sem keresett, és telefonon sem hívott fel, kacagott, kacagott, majd mosolyogva megkérdezte: „Te is boldog vagy, mert megtaláltál?”