Jó lenne, ha a nagyböjt csendjében hosszan végiggondolnánk életünket, teremtő és megváltó Istenünk szép tervét velünk, családunkkal, de népünkkel is.
Fontos lenne, ha éber szemünk előtt körvonalazódnának a ránk leselkedő veszélyek, kihívások. A sunyi kísértéseket, a bűnös vágyakat, szokásokat őszinte magunkba nézéssel azonosítani kellene, majd Istenben bízva, könyörtelen elszántsággal, mint a kertésznek a gyomot, ki kellene irtani életünkből.
Az eszmélődés, mely nem más, mint leereszkedés a lélek csendes mélyére, őszinte szembenézés önmagunkkal.
A kegyelem felismerése mindennél fontosabb, mert itt, ezen a szinten születnek életünk alapvető döntései, jó elhatározásai, melyek erőt, lendületet adnak. Az egyház a negyvennapos nagyböjti szent időt erre szánja.
Kisebb testvéri alázattal én is erre buzdítok mindenkit, hogy ne sajnáljuk magunktól az időt az elcsendesedésre, a bűnbánatra.
Jó lenne, ha a nagyböjt csendjében hosszan végiggondolnánk életünket, teremtő és megváltó Istenünk szép tervét velünk, családunkkal, de népünkkel is.