Gyulafehérváron, mint kispap, a püspöki palota egyik termében laktam társaimmal. Esténként mindig a bezárt, ódon Székesegyház előtt haladtam el szálláshelyemre. Egy-egy rövid imára, a fagyos télben is mindig megálltam. Jó volt az ezer éves katedrális előtt a küszöbön imádkozni. Egy alkalommal a kapu előtt le is térdeltem, az ima elmondása után felemeltem tekintetemet, és döbbentem láttam egy szép ragyogó piros fényt, az örökmécses lángját. Igazából az előtér ajtajának a kulcslyuka és a templom főhajójának kulcslyuka ugyanabban a magasságban állt és én e két résen keresztül, térden állva megláttam Krisztus jelenlétét hirdető örökmécses lángját. Előtte számtalanszor megálltam e kapu előtt, de ezt a lángot csak térden állva lehetett szemlélni. Azután, éveken keresztül, mindig amikor arra jártam, ha esett, ha havazott, legalább egy pillanatra térdre borultam a templom előtt, mert - ahogy maga Jézus Krisztus mondja - Istennek úgy tetszik, hogy a maga titkait a kicsinyeknek nyilatkoztassa ki. 