Imádság a házaspárokat gyógyító Máriához

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Szentek_mother-mary-3405282.jpgÓ, Mária, hozzád fordulunk, vezess minket Jézushoz, aki annyi mindent tud adni otthonunk számára. Keressük jósággal teljes tekintetedet és tudjuk, hogy oltalmazó palástod alatt nincs olyan szenvedés, amely ne találna enyhülést. Oly nagy szükségünk van megerősítésre elhatározásainkban, vigasztalásra megpróbáltatásainkban. Taníts minket, hogy engedjük Isten végtelen szeretetének bennünk lakozását, a szeretetét, mely isteni Fiad szívéből árad szívedbe, majd jóakaratunk mértéke szerint a mi szívünkbe is. Hiszünk a mindent megbocsátani tudó isteni irgalomban. Taníts meg minket arra, hogy hasonlóképpen irgalommal legyünk egymás iránt. A téged Szent Józsefhez főző szeretet által adj nekünk szegény szívet mely egyre jobban kiüresedik és megnyílik házastársunk benső gazdagságára. Szólj érettünk Jézusnál, hogy szeretnénk őt lángoló szívvel követni és napról napra a házasság szentségének kegyelméből merítve egymást egyre jobban szeretni. Add, hogy a Szentlélek tüze által a te képedre megújuljunk. Ó, Mária, aki gyógyítód a házaspárokat, rád bízzuk a mi közös életünket, hogy annak a szeretetnek élő képmása legyen, mely Krisztust az ő egyházával egyesíti. Veled merjük remélni, hogy minden szenvedésből húsvét hajnalának ragyogó öröme fakad. 
Ámen.