A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni, 

akarsz-e mindig, mindig játszani, 

akarsz-e együtt a sötétbe menni, 

gyerekszívvel fontosnak látszani, 

nagykomolyan az asztalfőre ülni, 

borból-vízből mértékkel tölteni, 

gyöngyöt dobálni, semminek örülni, 

sóhajtva rossz ruhákat ölteni? 

Akarsz-e játszani mindent, mi élet, 

havas telet és hosszú-hosszú őszt, 

lehet-e némán téát inni véled 

rubin-téát és sárga páragőzt? 

Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni, 

hallgatni hosszan, néha-néha félni, 

hogy a körúton járkál a november, 

ez utcaseprő, szegény, beteg ember, 

ki fütyürész az ablakunk alatt? 

Akarsz játszani kígyót, madarat, 

hosszú utazást, vonatot, hajót, 

karácsonyt, álmot, mindenféle jót? 

Akarsz játszani boldog szeretőt, 

színlelni sírást, cifra temetőt? 

Akarsz-e élni, élni mindörökkön, 

játékban élni, mely valóra vált? 

Virágok közt feküdni lenn a földön 

s akarsz, akarsz-e játszani halált? 

1912