Maggie Mama

b_300_300_16777215_00_images_stories_1017330_618169118250589_2005985775_n.jpg„Életemet is kész vagyok odaadni értük…”

 Él a Nílus partján Krisztusnak egy kedves szolgálója, a csodálatos életű kopt Maggie mama, aki elhívása óta segíti, szereti, életre bátorítja, istápolja a szegények gyermekeit, árvákat és csonka családok kicsi áldozatait. A világ egyik legősibb egyházában, a hagyomány szerint Márk evangélista által Urunk mennybemenetele után mintegy 30 évvel alapított kopt keresztyén egyházban kapta a lelki érintést, elhívást. Megtérése után odahagyta az amerikai egyetemet, ahol kitűnő állása volt, s aláhajolt a kairói szeméttelepek mosdatlan, a társadalom peremére szorított gyerekseregéhez. És hitén, imáin, szelíd szaván, meleg tekintetén, felfele mutató személyiségén keresztül, egyiptomi Teréz anyaként csodákat művelt vele Urunk. A Nők Világ-imanapja 2014. március 7.-én lesz. Idén Egyiptom az imatémák tárgya. Mi az imádkozó Maggie mamával hívunk imádságra mindenkit.



MAGGIE GOBRAN 1949-ben született Egyiptomban, kopt ortodox „nővér”, a Szent István Gyermekei szervezet alapítója. Alapítványával gyermekmenhelyek tucatjait hozta létre hazájában, közel 100 ezer család nyomorát enyhíti 1500 munkatársával naponta. És szelíd szóval hirdeti, kéri a megbékélést, a társadalom peremén élők emberi máltóságáért emeli fel halk hangját, viszi imáiban a kopt egyház hívő népét, s hazája másvallású lakóit is Ura, Istene elé. Komputerismeretek professzora volt a kairói Amerikai Egyetemen, házas, egy fia és egy lánya van. Gyakran említik őt úgy, mint a kairói Teréz anyát, még inkább Maggie mamaként ismert hazájában, s azon kívül is az USA-ban, Hollandiában, Angliában, Dél-Afrikában és másutt. Remélhetőleg egyre inkább nálunk is. Életmódját az egyszerűség és az irgalmas szeretet jellemzi. Érdekes, hogy keresztyén nőként soha nem tapasztalt vele szemben üldözést. 1989-ben adta fel akadémiai karrierjét, s ekkor felszentelt szolgájává vált a Kopt Ortodox Egyháznak. Azt a felső-belső elhívást kapta, hogy a legszegényebbek szegényeinek legyen az „anyja”. Ez után alapította meg segélyszervezetét, azokért, akiket „nem szeretnek”. 2012-ben Nobel Béke díjra terjesztette fel az USA szenátusának több tagja.

Teréz anya belső szavával indult a bűzlő szeméttelepekre

  Amikor először járt a kairói szeméttelepeken, rosszul lett a bűztől. De mivel látta,  hogy ott emberek dolgoznak, alszanak, esznek, döntött. Neki ezeken kell segíteni, meg gyermekeiken, akik még álmukban is sírnak, mert nincs mit enniük. Éheznek, szomjaznak, ruha, szeretet, elfogadás után vágynak. Közösségei főként Felső-Egyiptom paraszti vidékein terjedtek el, ahol a keresztyén hit miatt sokan szenvednek a hátrányos megkülönböztetéstől. Maggie mama szeretete krisztusian egyetemes, személyválogatás nélkül segíti a rászoruló muszlim és bahai vallású gyermekeket is. Egy interjúban elmondta: amikor hallja, hogy őt a „kairói Teréz anyának” nevezik, vagy így szólítják meg, belülről azt hallja, hogy Teréz anya így szól hozzá: „Megáldalak téged. Én ezt az áldást adom tovább a szegény gyermekeknek is. Nem vagyok méltó arra, hogy Teréz anyának csak a saruja szíját is megoldhattam volna. De egy közös van bennünk: ugyanaz a Jézus szeret minket”.

Amikor megölelek egy gyermeket, mintha Isten ölelne meg engem

Mára, a nehéz politikai viszonyok ellenére is hatalmasan kibővült a munkamező. Maggie mama és munkatársai fiatal lányokat karolnak fel, tanítják őket betűvetésre, olvasásra, írásra, fiatal anyákat oktatnak, iskoláztatnak. Központjaikban a gyerekek szakmát tanulhatnak, szabóságot, cipészmesterséget. Az átható, meleg tekintetű Maggie Gobran meggyőződéssel vallja: „Amikor csak megölelek egy gyermeket, azt érzem, Isten ölel át engem is”. Amióta az „egyiptomi tavasz” politikai viharai villámlanak, dörögnek az ország fölött, rendszeresen gyülekeznek össze a koptok egész Egyiptomból a Mokattam nevű helységben található barlangtemplomban, s tízezrek mondják ott is, másutt is békeimáját. Abban a bizonyosságban, hogy egyszer majd biztosan meghallgatásra találnak ezek az imák…


A csend erejében megszólal a Lélek.

S elmondja neked:

Nem választhatjuk meg azt a helyet, ahol megszületünk.

De azt eldönthetjük, hogy bűnösök vagy szentek akarunk-e lenni.

Miként azt is, hogy senkik vagy hétköznapi hősök leszünk.

Hőssé válsz, ha azt teszed, amit Isten vár tőled.


Huszonöt éve erős hívást hallottam.

Isten támogatni akart engem, ezért elküldött a legszegényebbekhez.

Aki megérzi az örökkévalóság jó illatát, az nem kerülheti ki

A halál sötét völgyét sem.

Ezt akkor teheted megragadóan, ha minden belülről jön.


Az igazi szeretet ugyanis odaadás és megbocsátás.

Adj úgy és annyit, amennyivel nem ártasz senkinek.

De az igazi megbocsátás nem te és valaki más között,

Hanem Isten és közted valósul meg.

(Ford. Dr. Békefy Lajos)

„Én, Maggie Gobran, minden imádkozónak a lánya vagyok, meg a szereteté. A könnyek lánya és a kiontott véré, amivel hazámban sok-sok nemzedék áldozott Istennek. Szeretem hazámat, népemet, egyházamat és szükségben élő sok-sok fogadott gyermekemet. Kész vagyok értük odaáldozni még az életemet is”.