9 évvel ezelőtt, 22 évesen, amikor az életem már romokban hevert, úgy gondoltam, hogy tennem kell valami egészen újat. Nem folytathatom többé ugyanúgy, mert abba belehalok. Érzelmileg már belehaltam, de akkor már valójában sem akartam élni. Az addigi életem kicsúszott a kezemből. Nem akartam én addig sem rosszat, csak szerelmet, boldogságot, anyagi biztonságot, nyugodt életet... Könnyelmű voltam és a lehetőségek elsodortak. Semmim sem volt, de csakhamar mindenem meglett. Szép lakásom, autóm, sok- sok drága ruhám, parfümöm és minden, amire vágytam. A legszebb tengerpartokon napozhattam, Thaiföld, Maldív, Bali, szórakozni Ibizára mentem, máskor Párizsba a Buddha bárba, Monacoba a Jimmyzbe, ahova a legnagyobb világsztárok járnak. Előtte naphosszat néztem a Fashion tv-ét és ábrándoztam róla, hogy egyszer eljussak oda. Hát eljutottam... És milyen nagy csalódás volt. Nem éreztem semmit. Már mindenem megvolt, de nem ért semmi semmit. A szívem egyre üresebb lett, egyre kifosztottabb. A semmiért adtam oda magam. De ez mindent elvett tőlem. A fiatalság naív báját, a felhőtlen vidámságot, az őszinteséget. Megromlottak a kapcsolataim, reményét vesztettem az elfogadó szerelemnek, az érzelmi biztonságnak, a boldog jövőnek... És hogy miért írom le ezeket? Miért nem temetem csak el egyszerűen? Mert hiszem, hogy ahogy az én életem megváltozott és értelmet kapott, úgy segíthet a történetem másoknak is változtatni. De miért jó ez nekem? Pont ebben van a kulcs! Azért változhatott meg az életem, mert megváltoztattam a gondolkodásom. Azon a ponton indult el a változás az életemben, amikor úgy döntöttem, hogy mostmár tennem kell valamit másokért. Nem élhetek tovább magamnak. Láttam egy műsort a tv-ében a dévai Böjte Csaba nevelőotthonairól. Láttam, hogy micsoda nyomorban nőnek fel gyerekek tőlünk csak karnyújtásnyira. Rájuk kerestem az interneten és megláttam, hogy a nyári táborokhoz önkénteseket keresnek. Éreztem, hogy ott a helyem. Felvettem velük a kapcsolatot és eltöltöttem náluk Romániába két hetet. Végtelenül egyszerű és szegényes környezetben. Bolhás lettem, hagymából készült krémet kentek a kenyerünkre, hogy legyen rajta valami, a gyerekek pedig tragikusabbnál tragikusabb történeteket meséltek el az életükből, amin keresztül mentek mielőtt felkarolta őket az alapítvány. Mégis vidámak voltak, hiszen gyerekek. Csodálatosak!! Annyira sokat kaptam tőlük, hogy azt le sem lehet írni. Haza szerettem volna hozni mindet. Nem akartam otthagyni őket. Végig sírtam haza felé az úton, a szívem szakadt meg értük. De mégis, gazdagon jöttem haza! A szívem tele lett szeretettel, értékekkel. Egészen máshogy láttam már a világot. Hiábavalónak tűnt többé a csillogás és a sok felszínes dolog. Azokon a napokon jártam talán életemben először istentiszteleten is. A gyerekeket el kellett kísérnem. Furcsa volt, idegen, régi módi dolognak tűnt, olyan bagatel, gyerekes hiszékenységnek. Mégis az utolsó alkalommal olyan élesen és áthatóan szólt hozzám Isten a pap szavain keresztül, hogy azon gondolkoztam, hogy honnan ismernek ezek az emberek engem. Miféle játékot űznek velem? Miért beszélnek így ki? Miért szégyenítenek meg engem? Akkor még nem értettem, hogy Isten látta az én szívem, látta az én elsötétedett gondolatvilágom és ő leplezett le saját magam előtt, olyan módon, hogy tudjam, ez nem lehet véletlen. Ez volt a második pont az életemben amikor Isten lépést tett felém. De akkor lépett, amikor én megnyitottam a szívem a jóra. Amikor a lelkem már vágyott az élet valódi értelmére. Sokan vannak, akiknek az élete egy ponton kisiklott. Talán nem pont így, de bárhogyan is, a változás útja lehet hasonló! Nyisd meg a szíved, lásd meg, ami körbe vesz. Tégy egy lépést Isten felé és ő tízet fog lépni Feléd!!

2015. szeptember 8., kedd - Szűz Mária születése, Kisboldogasszony

Csinód, fenn Úz völgyében talán Erdély egyik legeldugottabb és legkeletibb helysége, közvetlenül az ezer éves határ mentén. A villanyt ide csak most a 2000-es években vezették ki Csíkszentmártonból, amivel egy földút köti össze. Ez a néhány 100 lelkes település, népszámlálási adatok szerint azon kevés falvak közé tartozik, ahol gyarapodás, létszámbeli szaporodás van. Itt, ezen a csodaszép vidéken egy tanyán él és dolgozik Nagy Balázs néprajzkutató, kedves feleségével és gyönyörű gyerekeivel. A tavalyi év folyamán egy villámsújtás következtében Balázs elvesztette a memóriáját, de közvetlen utána csodás vigasztalásban részesült. Egy gyönyörű hölgy megjelent és betegágyánál megvigasztalta, bátorította, sőt egy nagyon fontos feladattal is megbízta. Balázs ez esemény után visszanyerte emlékezetét, erejét és feleségével úgy döntött, hogy gyógyulásának emlékére, bár protestánsok, mégis hálából a Boldogságos Szűzanya tiszteletére kápolnát építenek. Elhatározásukhoz Jakubinyi György gyulafehérvári érsektől engedélyt kértek, és miután főpásztori áldásban részesültek, elkezdték építeni két kezükkel fogadalmi kápolnájukat. A napokban meglátogattam az épülő istentiszteleti helyet, és örömmel láttam, hogy milyen szépen haladnak. Balázs nagyon szeretné, hogy ha szeptember 26-án Mária tiszteletére ezt az ökümenikus káplonát fel lehetne szentelni. Ilyen értelemben beszélt is az egyházi főhatóságokkal, engem, mint szónokot hívott meg erre a szertartásra. Számomra Csinód az életerő, a megmaradás, a remény földje. Ha ott, a zord hegyek között, mostoha körülmények mellett, a sovány hegyi legelőkön, kaszálókon népünk élni és szaporodni tud, akkor úgy érzem, hogy van remény. Ezért nagy-nagy szeretettel hívlak, hogy gyertek el és talán Székelyföld legkeletibb kápolnájában imádkozzunk együtt a gyarapodó, életerőben megújúló nemzetünkért, népünkért. Az ünnepséget szeptember 26-án 11.00 órától tarjuk. Részvételi szándékodat szeretettel kérlek, hogy jelezd Nagy Balázsnál: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát..

Sok szeretettel hívunk és várunk Nagy Balázs nevében, Csaba t.

2015. szeptember 7. – Hétfő

1. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!
2. Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!" (Mk 12,30-31) 

Jézusuk nem csak tanítja az apostoloknak a szeretet parancsát, hanem magát mint a szeretet zsinórmértékét állítja joggal példaképül elénk!  "Úgy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket!" (Jn 13,34) 

 

Nagyon nehéz elfogadni, és hinni, hogy a világ legnagyobb értéke a szeretet,  hogy bármi is történik nem szabad a szeretet parancsáról letérni! Nekünk is újból és újból kell választanunk, döntenünk különféle értékek közül! 

 

Most itt van a menekült ügy! Mindannyiunknak nagy próbatétel!! Egy dolog biztos, segítenünk kell! A joggal vitatható kérdés, melyre a megválasztott elöljáróinknak válaszolnia kell,  hogyan tud az állam, az egyház, de akár az egyszerű állampolgár is  a legeredményesebben segíteni!? Jóhiszeműen azt feltételezzük, hogy a menekültek egy anarchiába, erőszakba, rendetlenségbe süllyedt világból menekülnek!  Bízunk benne, hogy nem ugyanazt szeretnék itt Európában is kapni, mind ami elöl oly sok szenvedés árán elmenekültek! Ezért az ő érdekük, hogy elfogadják az Európai Országok által felkínált segítség formáját és módját! Evidens, hogy iskolában azt mindenki el kell fogadja, hogy a tanár diktálja a tanulás módját, rendjét, ő az aki tudja, hogy hogyan tud a legeredményesebben segíteni a diákoknak a kívánt ismeretek elsajátításában! Nem a diák dönt, hanem a kinevezett tanár, hogy mikor van kész a diplomára vágyó fiatal! Ugyanígy a menekültek is el kell fogadják, azt a törvényes rendet, ahogyan ő rajta, családján segíteni próbál, akar az adott állam!! A félkezére béna ember együtt működik bizalommal Jézussal! Szeretettel kérni kell, hogy a menekülő működjön együtt a rajta segíteni akaró hatósággal, és amennyiben nem akar együttműködni a minimálisan sem, akkor az ő jóhiszeműségét már nem lehet vélelmezni!!

 

Szeretettel, Csaba t.

................................................

   Jézus az  egyik szombaton  elment a  kafarnaumi zsinagógába,  és  tanítani
   kezdett. Volt ott egy jobb kezére béna ember. Az írástudók és a farizeusok
   figyelték  Jézust,  vajon  meggyógyítja-e   szombaton;  hogy  aztán   okot
   találjanak a vádaskodásra. Ő azonban ismerte gondolataikat.  Megszólította
   tehát a béna kezű embert: „Kelj fel, és állj ide a középre!” Az felkelt és
   odaállt. Jézus akkor hozzájuk fordult: „Kérdem tőletek: Szabad-e szombaton
   jót vagy rosszat tenni, életet menteni vagy pusztulni hagyni?” Végignézett
   rajtuk, aztán így szólt az emberhez: „Nyújtsd ki a kezedet!” Az  megtette,
   és meggyógyult a  keze. Erre  esztelen harag  szállta meg  őket, és  arról
   kezdtek tanakodni, hogy mit tegyenek Jézussal.
   Lk 6,6-11

Megkereszteltük Kolozsvári Tibor és Borbála ötödik gyermekét, a kis Virág Terézkét és ha már ott voltunk a kedves unokahúgát, Csinszkát is megkereszteltük! Isten áldását kértük a kis keresztényekre, és azért  is imádkoztunk, hogy mi mindnyájan megtudjuk tartani a keresztségi fogadalmunkat!! 

Szeretettel, 

Csaba t.

Kezdődik újra egy tanév és én állok a papirhegy előtt és azon gondolkodom, meddig lehet ezt birni? Mennyi időt kell eltőlteni látszólag értelmetlenül a birokrácia útvesztőjében? Aztán tétován valaki megfogja a kezem, felnéz rám és azt mondja nekem: szeretem magát...egy nagyobbnak az a kivánsága az új tanévre, hogy töltsek vele több időt ...egy másik azt mondja, alig várom, hogy visszamehessek....
És a papirhegy lassan-lassan fogyni kezd, már nem is olyan nehéz, mert érdemes, értük. És két éve végzett nevelt visszajön mosolyogva, bekap egy húslevest és robog is tovább, de nem tudott úgy elmenni a ház előtt, hogy ne jöjjön be és ne ragyogja be mosolyával esténket. Jó látni, ahogy fiatalos hévvel éli életét és boldog és jól érzi magát bőrében!
És jó, hogy sokan visszajárnak, elmesélik mit tudtak elérni, milyen csalódásaik voltak és jó, hogy néha tanácsot is kérnek...
Már nem nehéz...értük, miattuk érdemes élni! Ha egyik-másik meg is sebez, az öröm több, amit kapunk. És szeretetet és mindent!
Kollégák, nem kell félni, Isten ott van és lenyúl és segit. Nehéz? Biztosan. Fizetség az a tömérdek szeretet, amit kapunk ajándékba gyerekeinktől, nincs ennél tisztább öröm!
Alig várom már, hogy elkezdődjön, hogy vissza jöjjenek, hogy kacagjunk és sirjunk együtt! Kolozsi Noémi, kovásznai nevelő

2015. szeptember 6. – Évközi 23. vasárnap